Felnőttnyi… 2017.12.08. szeretetbenelni.com, julamami.com

Felnőttnyi, ha fel sem fogja,

de kimondja ami

szavakat a

szájába

adnak.

Hozzá

szokott,

becsaphat

mindenkit,

hiszen nem

is gondolja.

Akiket becsap

érzik, kihallják,

meglátják, csak

nem tudnak tenni

ellene semmit sem.

Hiszen jól ki van az

találva, nem másokról

szól az csak egyedül róla.

Mindent azért, hogy neki

könnyen menjen a dolga.

Észre sem veszi közben,

hogy nem fejlődik csak

lemarad, pont azáltal.

Amit azért talált ki,

 többnek látsszon ő,

mint ami valójában.

Szinteket nem lehet,

csak úgy átugrálni,

mert hiába a látszat.

Ha nincs mögötte az

annak megfelelő tudás

tartalma, üresen ásít csak.

Amikor a gyermekek nem

figyelnek arra, amit hallanak,

akkor talán szintet kellene ott

váltani, hozzájuk fel lehet nőni.

Úgy formálva a szavak, hatnak.

Nem nagyon akarnak, erről se

beszélni, pedig jobb ha minden

szülő, oktató, nevelő tudja azt.

A gyermekek tisztán látnak.

Nem igazán értik azt, miért

hajlítanak a felnőttek, ha

egyenesen is lehetne.

A különböző szintű

emberek, nem értik

egymást, elmennek

a szavaik, egymást

nem értve, minek.

A tapasztalás és

a tanulás által,

meg a hozott

tehetséggel.

A megfelelő

életminőség

az adott lenne.

Vannak akik nem

akarnak fáradni,

ezekkel se, inkább

ráépítik azt másokra,

mintha a sajátjuk volna.

Aztán csodálkoznak rajta,

ha egy pillanat alatt, volt

nincs, megváltozott mind.

A sorsunk nem véletlenül

van beleírva a tenyerünkbe,

azonos velünk, mint az ami

igazolja, csak egy van belőle.

Kutatom már évek óta, hogy

s mint függnek össze azok,

amiket ott látok, sok

mindent megfejtettem.

Összefüggésében látom,

jó lenne, ha mindenki tudná

neki is van sorstérképe, ott a

saját jól megrajzolt tenyerébe.

Általános műveltséget növelő

“Tenyérolvasó” címmel meg is

közelíthető az a tudás, amit

egy nap alatt rajzoltam meg.

20 órában oktatom, nevelődnek

fel  általa az emberiesek, akik erre

 éretten, magukhoz veszik a tudást.

Utána már másképp is látják azt ami

addig is ott volt körülöttük, csak azt

a szintjüket még nem érhették ők el.

Megvan mindennek a maga ideje és a

helye, mindenkinek az érettségi szintje.

Ki ebben, más meg másban van otthon,

ki meg tapasztalva is képes haladni, ah.

Egészen odáig, amíg rájön, mi mindent

nem látott meg addig, de jó is, ha nem

akarta, hogy akkor neki igaza legyen.

Nem volt annak a következő lépéséhez

még felkészülve, nem volt tudás benne.

Megfelelő szinten, megfelelő emberek,

szokták mondani, nagy igazságok ezek.

Nagy szintkülönbségekkel elcsúsznak

egymás mellett még a közösre tervezett

egyszerű folyamatok is, nemhogy azok,

amikhez, gondolkodó elmék kellenének.

Az akarom nem elég, helyette van, a tudom,

van a tudásomhoz alázatom, ahol értik odaadom.

Várom a vevőjét a magam által megrajzoltamnak,

betanítok rá majd sok hozzáértő intelligens embert.

Könnyebben látják át, érzik meg, hallják ki, úgy ők, a

 gondolkodó agyukkal tudják majd, azt is eldönteni.

Amivel addig küszködtek, a szintkülönbség miatt.

Egy módja annak, ami bebizonyosodott, működik.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

Szeretettel.