Ha tökéletességre törekszel, hát, rá

 fogsz jönni, a tökéletes, maga az Isten.

Szeretnél  mindenkit magad körül tudni,

nem engedsz abból amit kitaláltál régen,

oly nagyra nőtt, hogy kezelhetetlen lett.

Önmagától kezd el működni ott, ahol az

a nagyobb hozzáértést, tudást véli élni.

Nem értesz ahhoz, hogyan lehetne azt

a kezedben tartani, mert össze- vissza,

mindenféle szinten, engedtél be oda.

A fokozatosság fontos lenne, hiszen,

úgy tudunk fejlődni, akárhány évesen.

Ki mikor érte azt el, a másik tán nem is.

Nem üres az élet, ha van motivációja,

most éppen más hatásokhoz igazodva.

Azt különböző szinten kezdik megélni,

 ami nekik a legjobban illik az életükbe.

Egyenes, vagy nem egyenes, közötte,

lehet sok minden, az alapja, egyenes.

Ahhoz fog igazodni minden életszerű,

ami attól eltérő, láthatóvá válik közte.

Ha bármilyen magasságokat értél el,

 maradhatnál természetes, emberies.

Amikor azt érzed, neked mindent

lehet, elintézed már azt is amit

mások még nem is sejtenek.

Vajon mi motiválhat téged.

Mikor térhettél el annyira

a természetestől, mennyi

lehet számodra az elég.

Vagy már rég átszakadt,

a jól kitalált, csinált fék.

Már nincs motivációd, az

hajt csak, hogy hajbókoljon

mindenki, aki kiszolgáltatott

lett, a túl sok hamisságok miatt.

Hol vannak az emberies határok,

kire mi, hogyan hat, mennyire

kezd el nyüzsögni tőle, vagy

vigyázzban végig várja-e azt,

a sok rosszat, amit akkor hall.

Mi a természetes mozgás és mi

az ami akkor történik, ha mások

ártóan hatnak, jól kitaláltan ott.

Végre akad valami felnagyított,

amivel kikezdhetnék, bár csak

ennyi lenne mindenkinél legott.

Mi az aminek bírálója lehet más,

amit nem ő él ott akkor át, kinek

jó, ha valami nem természetes.

Az ember nem gép hála Isten.

Adjon neked is, minden földi

jóból annyit a teremtő, amit

szeretnél, elégedett legyél.

Hisz az jó lesz a többieknek,

megélik a sajátjukat esetleg.

Mindenki boldogulni jött ide,

aki átlátja, kihallja, megérzi,

alázattal megtudja csinálni.

Nyisd ki kicsit a két szemed,

látod mennyien vannak

körülötted, az mind élet.

Az élet élni szeretne és

mindent megtesz azért,

hogy újraéledjen benne

a természetes remény.

Van amit hozunk, amit

meg nem, azt tanuljuk.

Tudod-e mi a feladatod,

felismered-e a saját sorsod.

Elég lesz-e, ha csak mondod,

vagy a teljesítésével is,

lenne neked dolgod.

Miért akarod

a vélt, vagy

valóságos

igazadat,

 mindenáron.

Mi késztet arra,

hogy nem figyelsz

oda, mi lesz akkor, ha

igazad lesz, s azzal azt

hiszed, vége a történetnek.

Ahogy tapasztalom nem  úgy ám,

mert a mindenáron való igazadat,

azzal, hogy megcsináltad, ha törik,

ha szakad, a mások igazát áthágtad.

Tapasztalatom szerint mindenkinek

megvan a maga igaza és mindenben.

Ha tisztában lennének azzal az emberek,

talán ráébrednének, nem lehet minden az

övék, másoknak is szükséges a boldoguláshoz

a lehetőség.

Persze kinek

mennyi az elég.

Ha a sorsukat az

emberek megismernék,

rájönnének, vannak olyan

időszakok, amikor nekik is,

adniuk szükséges, ahhoz,

hogy továbbléphessenek.

A sorsukban ne rekedjenek

meg, ne gyártsanak maguknak

fékeket észrevétlen azzal, hogy

csak az igazságuk után mennek.

Ahogy látom, egy családon

belül megvan mindenkinek

a saját és generációs dolga.

Ha a saját sorsát rendezi,

már nem árthat annyit

generációsan azzal.

Ha hagyja történni,

azt, amit később

megváltoztatni,

már nem lehet.

Megfelelve,

lentről felfele,

kell majd néznie,

megrekedten.

Vagy túl korán

fogja megélni azt,

megelégedetten.

Hiszen mindent

megcsináltak,

helyette, nincs

motivációja se.

Kényelmesen

átmegy azzal,

punnyadásba.

Viszont tovább

gondolva meg,

az lesz az alapja,

a következőknek.

Az előnyökből meg

ah, hátrányok lesznek.

S köztük annak, aki a

 legmagasabban, lelkesen,

szívesen is gondolkodó lett.

Bizony lesz dolga rendesen,

mire kiviszi magát a felszínre.

Ha valóban megismerhetnék

egymást a családokon

belül az emberek,

megtapasztalva,

átlátva, kihallva.

Segítséget adva,

haladnának ők

mind a jónak,

szépnek az

irányába.

Alkotni,

haladni,

fejlődni,

teremteni,

vagyunk

a földön.

Ha csak

egyesek

lennének

fontosak,

akkor meg

a többiek,

ugyan miért

születtek volna meg.

Azt mondom van az Isten,

azt mondod igazad van neked.

Jó legyen igazad neked,  de az

csak a te ügyed és nem másoké.

Az ember akkor képes fejlődni,

ha tesz azért is, ami nem könnyen

jön, nem szerzi, teremti, megéli azt.

Ami nehézséget okoz neki, van olyan,

amikor le kell mondania azokról, amit

úgy ért el, hogy könnyebben élte meg.

Természetesnek vette mindazokat,

amik arra szolgáltak volna, tanuljon,

boldogulni abban ami akkor adatott.

Pedig a nehézségek ott voltak, mint

egy felkínálva neki azt a törlesztési

lehetőséget, ami feloldja a múltban.

Azt amit nem is ő követett el, de

rávetül, mert hiába minden, ha

a többiek azt még nem észlelik.

Ha nem hozta, tanulja, meglátni.

Nem látja át, nem hallja ki, nem

érzi meg, csak dőzsölve beleél.

Megalapozva a következőknek, a

 most látszatosat, a túlzó jólétet, ami

meghozza az ellentéteket, hiszen

már átfordultunk, a jóban élünk.

Most mondhatják azt, ne már,

hiszen nem észlelik azt még,

de mihez képest, jó az a jó.

S ha valaki meggátolja azt

is, amivel nem lenne dolga.

Majd észleli, ha már megérti,

valójában mi lett volna a sorsa.

Viszont az már rávetült a sarjaikra,

akik nem biztos, hogy meg tudják

köszönni, ami dolguk se lett volna.

Ismerem mint a tenyeremet, én igen.

Van amit hozunk, amit meg nem, azt

fontos lenne tanuljuk, hogy tudjuk.

Ne árts, ne bánts, magadra

is jól vigyázz, téged sem

pótolhat ám senki más.

Tisztelet, egészséges jó

minta is legyen ott bőven,

hogy vihessenek kimenőben.

Magyarországon, Pakson a Hergál

Házból, szeretettel.