Ha tökéletességre törekszel, hát, rá
fogsz jönni, a tökéletes, maga az Isten.
Szeretnél mindenkit magad körül tudni,
nem engedsz abból amit kitaláltál régen,
oly nagyra nőtt, hogy kezelhetetlen lett.
Önmagától kezd el működni ott, ahol az
a nagyobb hozzáértést, tudást véli élni.
Nem értesz ahhoz, hogyan lehetne azt
a kezedben tartani, mert össze- vissza,
mindenféle szinten, engedtél be oda.
A fokozatosság fontos lenne, hiszen,
úgy tudunk fejlődni, akárhány évesen.
Ki mikor érte azt el, a másik tán nem is.
Nem üres az élet, ha van motivációja,
most éppen más hatásokhoz igazodva.
Azt különböző szinten kezdik megélni,
ami nekik a legjobban illik az életükbe.
Egyenes, vagy nem egyenes, közötte,
lehet sok minden, az alapja, egyenes.
Ahhoz fog igazodni minden életszerű,
ami attól eltérő, láthatóvá válik közte.
Ha bármilyen magasságokat értél el,
maradhatnál természetes, emberies.
Amikor azt érzed, neked mindent
lehet, elintézed már azt is amit
mások még nem is sejtenek.
Vajon mi motiválhat téged.
Mikor térhettél el annyira
a természetestől, mennyi
lehet számodra az elég.
Vagy már rég átszakadt,
a jól kitalált, csinált fék.
Már nincs motivációd, az
hajt csak, hogy hajbókoljon
mindenki, aki kiszolgáltatott
lett, a túl sok hamisságok miatt.
Hol vannak az emberies határok,
kire mi, hogyan hat, mennyire
kezd el nyüzsögni tőle, vagy
vigyázzban végig várja-e azt,
a sok rosszat, amit akkor hall.
Mi a természetes mozgás és mi
az ami akkor történik, ha mások
ártóan hatnak, jól kitaláltan ott.
Végre akad valami felnagyított,
amivel kikezdhetnék, bár csak
ennyi lenne mindenkinél legott.
Mi az aminek bírálója lehet más,
amit nem ő él ott akkor át, kinek
jó, ha valami nem természetes.
Az ember nem gép hála Isten.
Adjon neked is, minden földi
jóból annyit a teremtő, amit
szeretnél, elégedett legyél.
Hisz az jó lesz a többieknek,
megélik a sajátjukat esetleg.
Mindenki boldogulni jött ide,
aki átlátja, kihallja, megérzi,
alázattal megtudja csinálni.
Nyisd ki kicsit a két szemed,
látod mennyien vannak
körülötted, az mind élet.
Az élet élni szeretne és
mindent megtesz azért,
hogy újraéledjen benne
a természetes remény.
Van amit hozunk, amit
meg nem, azt tanuljuk.
Tudod-e mi a feladatod,
felismered-e a saját sorsod.
Elég lesz-e, ha csak mondod,
vagy a teljesítésével is,
lenne neked dolgod.
Miért akarod
a vélt, vagy
valóságos
igazadat,
mindenáron.
Mi késztet arra,
hogy nem figyelsz
oda, mi lesz akkor, ha
igazad lesz, s azzal azt
hiszed, vége a történetnek.
Ahogy tapasztalom nem úgy ám,
mert a mindenáron való igazadat,
azzal, hogy megcsináltad, ha törik,
ha szakad, a mások igazát áthágtad.
Tapasztalatom szerint mindenkinek
megvan a maga igaza és mindenben.
Ha tisztában lennének azzal az emberek,
talán ráébrednének, nem lehet minden az
övék, másoknak is szükséges a boldoguláshoz
a lehetőség.
Persze kinek
mennyi az elég.
Ha a sorsukat az
emberek megismernék,
rájönnének, vannak olyan
időszakok, amikor nekik is,
adniuk szükséges, ahhoz,
hogy továbbléphessenek.
A sorsukban ne rekedjenek
meg, ne gyártsanak maguknak
fékeket észrevétlen azzal, hogy
csak az igazságuk után mennek.
Ahogy látom, egy családon
belül megvan mindenkinek
a saját és generációs dolga.
Ha a saját sorsát rendezi,
már nem árthat annyit
generációsan azzal.
Ha hagyja történni,
azt, amit később
megváltoztatni,
már nem lehet.
Megfelelve,
lentről felfele,
kell majd néznie,
megrekedten.
Vagy túl korán
fogja megélni azt,
megelégedetten.
Hiszen mindent
megcsináltak,
helyette, nincs
motivációja se.
Kényelmesen
átmegy azzal,
punnyadásba.
Viszont tovább
gondolva meg,
az lesz az alapja,
a következőknek.
Az előnyökből meg
ah, hátrányok lesznek.
S köztük annak, aki a
legmagasabban, lelkesen,
szívesen is gondolkodó lett.
Bizony lesz dolga rendesen,
mire kiviszi magát a felszínre.
Ha valóban megismerhetnék
egymást a családokon
belül az emberek,
megtapasztalva,
átlátva, kihallva.
Segítséget adva,
haladnának ők
mind a jónak,
szépnek az
irányába.
Alkotni,
haladni,
fejlődni,
teremteni,
vagyunk
a földön.
Ha csak
egyesek
lennének
fontosak,
akkor meg
a többiek,
ugyan miért
születtek volna meg.
Azt mondom van az Isten,
azt mondod igazad van neked.
Jó legyen igazad neked, de az
csak a te ügyed és nem másoké.
Az ember akkor képes fejlődni,
ha tesz azért is, ami nem könnyen
jön, nem szerzi, teremti, megéli azt.
Ami nehézséget okoz neki, van olyan,
amikor le kell mondania azokról, amit
úgy ért el, hogy könnyebben élte meg.
Természetesnek vette mindazokat,
amik arra szolgáltak volna, tanuljon,
boldogulni abban ami akkor adatott.
Pedig a nehézségek ott voltak, mint
egy felkínálva neki azt a törlesztési
lehetőséget, ami feloldja a múltban.
Azt amit nem is ő követett el, de
rávetül, mert hiába minden, ha
a többiek azt még nem észlelik.
Ha nem hozta, tanulja, meglátni.
Nem látja át, nem hallja ki, nem
érzi meg, csak dőzsölve beleél.
Megalapozva a következőknek, a
most látszatosat, a túlzó jólétet, ami
meghozza az ellentéteket, hiszen
már átfordultunk, a jóban élünk.
Most mondhatják azt, ne már,
hiszen nem észlelik azt még,
de mihez képest, jó az a jó.
S ha valaki meggátolja azt
is, amivel nem lenne dolga.
Majd észleli, ha már megérti,
valójában mi lett volna a sorsa.
Viszont az már rávetült a sarjaikra,
akik nem biztos, hogy meg tudják
köszönni, ami dolguk se lett volna.
Ismerem mint a tenyeremet, én igen.
Van amit hozunk, amit meg nem, azt
fontos lenne tanuljuk, hogy tudjuk.
Ne árts, ne bánts, magadra
is jól vigyázz, téged sem
pótolhat ám senki más.
Tisztelet, egészséges jó
minta is legyen ott bőven,
hogy vihessenek kimenőben.
Magyarországon, Pakson a Hergál
Házból, szeretettel.
