Bocsássatok meg nekem gyermekeim,
hogy leszületettetek a semmire,
Mint kisemberek elhittük,
hogyha rajtunk múlik,
egyszer lesz mire.
Azt is elhittük, hogy
a kisemberek egyszerű
álmai tervezhetőek lesznek.
Bocsássatok meg, én elhittem,
egyszer én is kapok lehetőséget,
ahhoz, hogy megmutassam,
mit találtam meg és fel,
összefüggésében.
Bocsássatok meg, hogy
időben nem haladhattatok,
nőhettetek ki önmagatokhoz
képest hátráltatva és késésben.
Az elesetteket segítettem, titeket
meg semmi jóval, észre nem vettek.
Az elhivatottságomért és a hitemért,
meg, hogy nem a pénzt kergettem, így
nem tehettelek gazdaggá benneteket sem.
Amit hoztatok emberiest azzal megáldottan
élitek, ki ebben, ki meg másban a dolgát teszi.
A hivatástudatot is hoztátok, emberesedtek, a
generációs feladataimat elvégeztem időben.
Hat éve várakozom, hátha valaki érdemben
észreveszi és beenged vele kipróbáltan,
a Hazámnak szól arról, mit találtam fel.
Milyen jó lenne azoknak, akiknek már
tartást adna saját és generációs feladatot
kapva, megtalálnák benne a szépet, a jót.
Nem vágytam kiváltságokra, dőzsölésre,
kihívásos társaságokba, hogy beértem én
azzal, amit a nem jó, akaróim engedtek,
nem álltam be a nemlétező sorokba se.
Nem ment el a kedvem a hivatásomtól,
a nehéz helyzetben is maradt a hitem.
Idejében tudtam, hogy van az Isten.
Nem tudtam elnézni amellett, ahol
segíthettem, a dolgomat megtettem.
Kérték hát tükröt is tartottam sokat,
ahol a fejlődési útjukért jöttek, kaptam
én is nemcsak adtam, körforgásban voltam.
Így nem veszítettem el a reményt végleg, csak
néha kicsit átmenetileg, de a csoda ott van minden
emberben, bármikor, bárhol velük is megtörténhet.
Lehet belőle sok – sok csodálatos emberi történet.
Szombatonként bejelentkezve,
10 – 12 között, Különös oktatás, nevelés.
Általános műveltséget növelő”Tenyérolvasó”,
Magyarországon, Pakson a Hergál Házban,
vagy online, a megbeszélt időpontokban,
ha most bárhol is éltek a Világban.
webtenyer.julamami youtube
Szeretettel.