Mond, ki vagy te, tudod-e.

A sorsodat

ismered-e,

a generációs

feladatodat

fevállalod-e.

Tudod-e, hogy

a legmagasabb

lélekrezgésű

 feladata adott.

Ha nem észleli,

tán nem vállalja

a megoldását,

többszörösen

átvetülhet az is.

Ott a lenyomata

a tenyerek alján,

mint egy alapja,

annak aki tudja

 megcsinálhatja.

Nem hagyja azt

hátra megoldatlan.

Önmagadban az

emberségedet,

a legfontosabbat

ugyan felismered-e.

Vagy csak szaladsz oda,

ahol villant éppen a káprázat.

Jaj csak ne legyen ugyanolyan

senki másnak,

csak te birtokoljad.

Szeretnéd láttatni te is

magadat, jaj le ne maradj,

jaj, mi lenne veled.

Ha az megtörténne,

mit szólnának azok,

akik csak a látszatot

tisztelik tebenned.

Csak meg ne tudják azt,

hogy nem is érted őket,

minden energiád abban,

 jó legyél az utánzásban.

Odatartozol és az a lényeg,

hiszen úgy mindenki irigyelhet.

Miközben sanyarog, fáj a kicsi

gyermeklelked, nem érted,

miért is kellett neked

így mellé menned.

Önismeret,

önbecsülés.

Milyen jó is volt,

amíg önmagadért

kaptad a tiszteletet.

Nem érted, hogy akkor,

mi az ami ott belül a lelkedben,

jelez, hogy nem jól van az, miért,

hiszen minden jóban benne vagy.

Fenékig a tejfel, csak a jóérzés

tűnt el, s nem tudod pótolni,

pedig próbálgattad már,

néhányszor így meg,

úgy is, nem jó az se,

amit a többiek is

irigyelnek tőled,

de még mennyire.

Valahogy, nem is,

történik azóta

igazán veled

semmi se.

Éled

azt,

ami

éppen

adott ott,

ahol most,

vagy

máskor,

leledzel.

Olyan

mintha

révbe

értél

volna,

pedig

csak

az

üres

üreséből

van a sehova.

Mond van-e

neked éned,

s ismered-e,

van-e neked

lelked, tudod-e,

van-e neked szíved,

vajon azt érzed-e,

a gondolataidat,

kontrollálni is,

önmagadat

elemezni,

 tudod-e.

2013. év

éjjelén

egy

érzést

festett

meg az

ecsetem.

7 perces volt

a telített festésem.

Fölülről, oldalról is néztem,

érdekes volt az a teljes érzés,

 amikor úgy, egymásután,

a különböző

színekhez

nyúlt

az

ecsetem

a kezemben.

Éreztem nincs

benne több és

leálltam, tovább

nem festettem.

Tudod-e a lelked,

szíved, gondolkodó

agyad szerint, te is

kontrollálni magad.

Átfordultunk már a

jó energiákban vagyunk,

a nehezet azért érzed, mert

nem kontrollálod soha magad.

Honnan indultál, hova tartasz,

kihez mihez képest,

nem érzed,

mégsem

mindig,

hogy

hol

van

neked

az elég.

Akkor

milyen

módon

leszel

elégedett,

ha azt sem

tudod, ki vagy te.

Tudod-e, hogy ahonnan

elvetted, ott hiányzik az,

azóta is azoknak, akiknek

azt az Isten oda szánta volna.

A generációs fejlődésük miatt

kapták volna, ha nem nálad landolna.

A hivatásomat gyakorolva, rájöttem, hogy az emberek, nagyon

különbözőek, sok ember tisztelt meg, a tapasztalatomat írom le.

Hahó!

Novemberiek, pontosnak, fennköltnek, tehetséggel születtetek meg.

Sokáig feltételezitek, hogy mindenki úgy él és működik ahogy ti.

S amikor rájöttök, hogy kevésbé olyanok az emberek, mint

amilyennek ti képzelitek, hát megpróbáljátok rávenni

őket, hogy az a helyes, ahogy ti érzitek, látjátok.

S nem törődve azzal, hogy ki nem halljátok,

hozzáláttok és akik tán tévelyegnének,

azokat bevonzva kioktatni igyekeztek.

Csakhogy, mivel ki nem halljátok még

sokáig, hogy a tökéletesség érzése, ne

ártson nektek se, az Isten lassabban adagolja

hozzátok, a nektek még meg nem lévő érzéseket.

Mint az emberies határokon belülieket, hogy el ne

tévedjetek, a különböző kép bevillanását látva, a

hangokat hallva, nehéz akkor az alázatot

gyakorolni, amikor megadatik minden,

ami a jóléthez nektek kell és ki nem apad,

 nem hiányzik tulajdonképpen semmi sem.

Csupán a tiszta érzés, ami elvisz oda titeket,

téged, téged, téged is, ahol megtaláljátok azt

az érzést is, hogy az alázat mindennapos, nem

valami megfoghatatlanul képzeletbéli, esetleges.

S ott felismerhetitek azt ami addig hiányzott belőletek,

nem kötelező magatokhoz venni, de meríthettek belőle.

Hiszen az lehet az érzéseitek őre, az a hőn érzelem ne vigye el,

 belőletek a szépet, jót, nap mint nap adjon nektek megértőeket.

Ismerve magatok, addig mentek amíg a sikeretek meg nem lesz,

óvatosság, amit meg is lehetne tanulni, ha ti azt nem hoztátok.

Nehogy, addig halmozzatok, szerezzetek, hogy éppen amiatt,

kapjanak rajta az irigyeitek, mert oly magabiztosak voltatok.

Használtátok a megérzéseteket, de az abban már kevés lett.

Jóérzésű adok – kapok, az értetek is van és nem ellenetek,

tudják közületek remélem sokan, emberiesen sikeresek.

Megismerheted a 2016-os önmagad, a „most” magadhoz

mért feladataidat, hogy ne azt véld, megvan mindened,

 mégis azt érzed, mintha nem lenne még semmid sem.

Különös nevelés, betanító rajzos oktatás azoknak,

akik azzal megértik, miért nem értették eddig.

Magyarázatokat kapsz amikor rajzolod látod,

mit miért tettél, vagy nem tettél meg még.

Végig kontrollálod az életedet, megérted,

miért éled a múltad, a jelened, s a jót is,

amit tenned kellene a szeretteidért is.

Nézz rá a Műhely, a megelőzésért oldalra,

tán engedményt találhatsz a magad számára.

Persze nem mondhatja meg senki sem neked,

hogy mit tehetsz és mit nem tehetsz meg. Ha

nem szeretnél jó érzéseket és meg se

változzon látványosan semmi sem,

az életedet megéled úgy is.

Talán a sorsodat nem

ismerheted meg,

viszont nem is

változik

majd

meg

semmi

sem és lehet

nyugodtan üresedni.