Bocsánatot kérek így jól megszokottan előre.
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”.
Heringes Árpádné, Julamami védjegy szerint.
Amikor elhiszed azt, amit neked szántak, s
felveszed azt a szerepet és valakinek érzed
abban a nagyságos magasságban magadat.
Majd rájössz, ha nem pótolod be mindazt,
ami hiányos a tudásodban, tiszteletet azért
nem kapsz. Hiszen nem dolgozol meg abban,
a saját szintednek már nem jó a minősége,
nem fejlődtél fel oda, nem pótoltad azt se.
A Világ gyors pörgéséhez így nem tudsz jól
igazodni, hát mindig másokat fogsz okolni.
Vannak a szövegemben ismétlések, ott
van a helyük ahova írtam őket,
minden szónak van itt
mondandója.
Lehet
bárki
hasznára, ha
úgy gondolja.
Tiszteletem.
Mondjad hát, te
meg, hogy vagy és
a sorsfordulódban,
tudod-e mi a dolgod.
Hányadik generáció,
milyen feladattal
született tagjának,
jöttél,
azt tudod-e.
Szükséged van-e
most tartásra és
az emberséges
méltóságodra.
Vagy egészen jól
elvagy nélkülük.
Mond miért nem
tudják az emberségesek,
a szakmájukban, a Hazájukban,
mit lehet tenni, hogy munkájuk
legyen, az Isten adta Népnek,
Mit engednek most megélnünk,
a sorsunkat hogyan teljesíthetjük.
Látszik, hogy mindent igyekezett
elfelejteni, mintha az tán meg sem
történt volna vele, pedig ahonnan
jött, egész életében oda is tartozna.
Azt érzi kinőtte minden ártó múltját,
nem ismeri meg azokat se, akikkel a
nehézben gyakran tán erről álmodott.
Majd megmutatja, ha egyszer elérte,
hogy mennyire fájt az akkor neki és
bizony nem csapja be magát teljesíti.
Miért törődne az Isten adta Néppel,
ha nem törődtek azzal, hogy arra ott
elég érett-e, képes-e arra, akkora nagy
különbséggel. Úgy érezte akkor nem
bántak se megértően sem jól ott vele.
Az eszébe sem jut, hogy oda magától
ment, és a saját döntését élte ott meg,
úgy, ahogy azt a helyet biztosították
számára, a többi volt a saját megoldása.
Irigylésre méltó lehetett ott minden,
hiszen mások hazájának lakója lett.
Feldolgozni nem tudta, amitől ott
ha nem a sértődöttje lett volna annak,
megtanulhatta volna a kultúrájuk is más.
Úriemberek sora nőhetett volna ki onnan,
mégis valami azért megfogta abban is,
már láthatóvá vált az generációsan.
Érzi még sincs rendben benne a történés,
azzal nem számolt, hogy megdolgozza a
lelkiismerete, szükséges megoldani azt.
Mindazért amit akkor abban a helyzetben
nem engedhetett meg magának, másokat
okol, mindenben szétosztja a felelősséget.
Hiszen tudja a lelkes, szíves énje gondja
mindaz, amit megélni érdemben nem
akar, a tapasztalatának hiányát nem
tudja pótolni az üres elmélettel.
Egy szintre landolt mindenki,
aki addig teremtett, élte a
saját sorsát, csak néz ki a
fejéből és vár valami jóra.
A történésnek nem volt a
megelőzésben helye, átment
mielőtt bárki értette volna azt,
hogy mi is történhet a Néppel.
Tárgyilagosban folytatódik, de mi
történik, ha valakinek nincsen
megfelelő pénzmennyisége
ahhoz, ami kifele jól mutathat,
látszatra minden rendben van.
A semmiből valamit ismerem,
sokszorosan átvitt, megéltem.
A Nép és korosodó gyermekei,
a rájuk vetülő döntéseknek
a következtében fogynak.
Nem az Isten adta Népnek
a jó életminőségéről szól,
az ami történik. Vegetálunk
önmagunkhoz, a tehetségükhöz
a Hazánkhoz való teljesítésünkhöz
képest. Mintha nem mindannyiunk
Hazája lenne, mint akikről már úgy
döntöttek, hogy nem ismerik el a
saját Hazájukért aggódó Népet.
Várakozunk talán azt tudja már
valaki, hogy most éppen miért.
Magyar Hazánkból nagyon sokan
nőttek ki a tehetségükkel, most is
itt élnek hozzáértően, kihagyva,
abból ami segítségül szolgálna.
Sorstalanokká lenni most sem
szeretnénk, mert azt csak
itt tudjuk megélni mind,
amiért ide szült az
Anyánk bennünket.
A szülőhely a város,
mindenkinek benne van a
lelkiismeretében, mindaddig,
amíg rá nem talál a jobb életminősége
helyére, s lesz az második hazája, hinnye.
Ahogy látszik ezekből sokaknak sok ilyen
hely lehet, ahova teremteni képesek,
a jó életminőségüket biztosítva.
S tudomásul veszik, hogy
alapvető, tiszteletben
tartaniuk a helyet, ahol
őket az emberségükért
befogadták átmenetileg.
Mert a belső tartásuk azt
a ritmust adja számukra, hogy
ne legyenek kiszolgáltatottak az
oda születettek, a gyarapodásukért.
Emberségesnek lenni azt is jelenti,
úgy ad abba a közösbe, hogy azt
fogadja el, ami építővé teszi,
van helye, ott az ideje.
Azt igénybe nem veszi,
amire nincsen szüksége,
ebben a nehéz terhelt időben,
adja oda ahol még van miért a
túléléshez szükséges az agya.
Tud nemet mondani arra, amit
ha elfogadna, lehet, hogy már
önmaga és a sorsa fölé emelné.
Ami nincs benne a sorsunkban,
az olyan elkötelezettséget is
jelenthet oda ahonnan az kapta,
amire talán nincsen felkészülve.
Minden hat mindenre és minden
olyan emberre, akik másoknak
vannak a döntéseire bíza, azt a.
Emberségesnek lenni, az alapja
az emberi nagyságnak, ahova
úgy lehet felnőni, hogy minden
lépcsőfokot érintve haladni, sőt
időnként ugyanazt megismételni.
Addig, amíg át is érezheti, azzal
mi lehet összefüggésében látva,
a döntésének a következménye.
A Hazájukban, ahova az Isten jól
boldogulni teremtette az Ő Népét,
megadta nekik a helyet mindenhol.
Ami a kicsiben már látható, az van
a nagyban, ha másokra vagy utalva,
nem hozhatsz saját döntéseket sem.
A Nép gyermekei fejlődésre, haladásra
születtek, ha már racionálisan az
nem lehetséges, akkor bizony tán
be kéne pótolnia a lelkes énje felé,
azt amit eddig kihagyott, hiányos.
A saját génjeinek és generációsan
van bőven feladata mindenkinek,
akik csak a racionálisra gondoltak.
Egy idő után hiába topicskolhatnak,
lelkesítő erőt az már nem ad csak visz.
Hiába van meg mindene, pont azzal
nincs már egészséges motivációja se.
Ha az egyik oldala a túlzásban, a másik
meg tudáshiányosan, csak koricálhat,
hiába a talaj az egyik talpa alatt, ah.
Nem mindegy, hogy használja-e azt
amit azért bíztak rá, hogy óvja, védje,
azt attól még, el nem birtokolhatja.
Mi adhatja az ember tartását és
méltóságát azt a, szerintem az
annyi, amit a saját sorsában és
generációs feladatában hozott,
ahhoz kivé vagy mivé változott.
Abban, azzal amit feltaláltam,
hol és hogyan, hova tudok oda,
elmenni és ott bizalommal lenni.
Vannak-e helyek ahol mindazokat
ami fontos, az ő szintjükön változna
megkérdezhetik, mert meg is lehetne.
Némelyek büszkék arra, hogy itt sok a
feltaláló, intelligens, tehetséges ember,
vagy az csak annyi. Felszínre hozni azt,
megmutatni, bemutatni mit találtak fel,
mi a különleges, a Népnek az jól jönne,
motiváló az ereje, hiszen közülük valók.
Amikor vergődnek a semmiben nem
is veszik észre, hogy ne legyen attól
lelkiismeret furdalásuk, másra bízzák.
Pedig szép színes, szíves és lelkes is
lehetne ez a Haza, ha azt csinálhatnák
először az emberek, ami a tehetségük.
S azután megkaphatnák a kibontakozási
lehetőségeiket abban amit nem hoztak,
megtanulnák, hogy fejlődni is tudjanak.
Mond, olyan módon, vagy-e képben
ember, hogy mit hol és hogyan, vagy
csak nézel ki a fejedből, tájékozatlan.
Tudod-e milyen a magyarok kultúrája,
ismered-e, hogy a többiek különféle
kultúrája milyen és hányféle van itt,
mennyiben különböznek egymástól.
Hogyan tudod tisztelni az embert,
a kultúráját ismerve tán menne,
ha nincs is emberismereted, talán
még önmagadat sem ismerted meg.
Én magam, a tapasztaló éveimben és
még mindig vagyok, sokféle emberrel
találkoztam, más és más kultúrákból.
Az emberséges része a tenyereiknek,
nem különbözött, a többi meg adott.
Szoktam mondani, én onnan sokszor
megjöttem már, ahova most indulnak tán el.
Nincs feljebb és lejjebb senkinek, a kettő között
éljük meg mi emberek, csak az nem mindegy, hogy
ott mennyivel feljebb, vagy magunknál még lejjebb.
A gondolkodó ember emberségesnek született,
úgy kellene éljen, hogy abból ki ne
billenjen véglegesen, az emberségeset,
behelyettesíteni mással úgy sem lehet.
Az álságosan másolásos, nem hozza,
leginkább taszítja a gondolkodókat.
Győzz meg, legyőznöd könnyű engem,
nem harcolnék ellened sem, ide megint,
az általam feltalált, már be is bizonyosodott,
generációs feladataink oktatása miatt jöttem.
Bizony kisember gyermekeként, emberiesként,
nem tudtam még befejezni azokat időben amit,
mások megtehettek már. Hát most tenném meg,
önmagamért, generációsan alapjául az Isten adta
Hazánk Népének korosodó gyermekeként.
Valami teljesen megfordítva esett meg,
amikor azt feltételezte sok ember,
ha végigviszi az életét munkásan,
akkor majd nyugodt lehet felőle,
hogy nyugdíjas éveiben, a jól
megérdemeltben teszi azt,
amit addig nem volt ideje.
A tolerancia számomra
hétköznapi módon van,
az életem, a hivatásom,
anélkül nem is működne.
Amióta felismertem azt,
hogy az élet arra is való,
hogy a saját időnkben azt
éljük meg, hát igyekszem.
Éppen, a 60. életkoromra,
ennek is már 10. éve, úgy
terveztem. Azt a ha már
készen vagyok az
oktatási rajzaimmal,
akkor miután az Online
világában már ismertek.
Hát itt a saját
szülőhazámban is,
megmutatnám mit is
találtam, a 27. tapasztaló
évemben a hivatásomban fel.
Már egyáltalán nincs hova fordulni,
így nem csalódtam, háromszor
hozzáláttam, kibírtam azt
is, hogy meg is alázódtam,
de meg nem sérültem bele.
Nincs szükség itt erre, jönnek
mindenhonnan, mindenféle
tanfolyamok, tréningek, csak
remélem, hogy kontrolláltan.
Ügyesen elintézték a sorsom,
azok akik miatt itt tartok most.
Hát megyek tovább, minden apró
ösvényt megkeresek, nem adom
fel, csak meglelem a lehetőségemet,
majd egyszer a napi ingyenesekben.
Hiszen itt már minden csak a
pénzről szól, nincs semmi
olyanra szükség, ami más
módon emelkedhetett ki,
úgy, hogy semmiből valami.
Mondja meg valaki, vannak-e
embervédők, hogy néznek ki.
Tudják-e azt, hol vannak az élhető
lelkes, szíves, gondolkodó határaink,
vagy egy katyvaszba borult minden, ah.
Ugyan miért nem látják be, ha nem arra
születtek, tévedések helyett csinálja más,
üresben nem lehet mást csak várakoztatni.
Ezt itt emberséges nyelvnek mondom,
ahogy azt megfogalmazom,
azoktól, akik itt elolvassák,
nem idegen, mert ugyanez.
A saját életem, így néz ki,
amíg dolgozom élek, amíg
élek a jól élhetőért teszek.
Önismereti oktatás, az
Önbecsülésedért, azt a.
Másoktól, azt szoktam
hallani, hogy hát most
sincs rá idejük, mert
rengeteg a dolog,
amit még meg
kell csinálniuk.
Így nap mint nap
teszik a dolgukat
és nem jutnak el
a végére, hiszen
másnap, megint
újratermelődnek,
az állandónak is
mondható feladataik.
Hát tényleg ennyi lenne
az amit, a végigdolgozott
élet után elgondoltak azok,
akik addig csak teremtettek.
A lakhatásukhoz is hozzátettek,
na hiszen ők akkor többen lettek,
hogy legyen terük, a felnövők ne
éljenek egymást, önmagukat
sem gátolva, szabad
mozgásuk is
legyen,
azon a
helyen
amit ők
otthonnak
neveztek el, úgy is élnek.
Annyira nagy szükség van, az
igazi pedagógusokra, akik ki
is tartanak a felfedezettjük
mellett. S érdemben van
szavuk ahhoz, hogy azok a
gyermekek bekerüljenek
oda ahol a legjobb helyen
vannak a tehetségükhöz.
Mert egyébként a szülők
választása, ha bejött akkor,
egyszerűen végig tanulták
és készen láttak rá a Világra.
Ha nem is sikerült eltalálni,
legalább, történt valami,
ami majd továbbra is
mutatja, hogy hova
lehetne még
menjen és
tanuljon hozzá.
A Hazájában
kapjon arra
lehetőséget,
korrigálni
tudja azt amit
akkor még nem
ismerhetett fel.
Megadva azt is,
amit még lehetett,
hogy el is induljon,
a saját útjára lépve,
boldoguljon, hiteles
ember legyen belőle.
Mi más lehetne a szülő
gondolata, hogy a gyermek
jól érezze magát a bőrében.
Találja meg a saját Hazánkban
a lehetőségeit, ne menjen el
addig amíg arra be nem érett.
Azt tehesse, amiben megtalálja
önmagát, a tehetségét, kibonthatja
a saját ritmusában, az ő fiatal életét.
S akkor a szülők azt érzik megtettek
mindent azért, felnőve legyen alapjuk,
mert nekik nem volt, megnyugodhatnak,
teljesítették azzal a szülői feladatukat.
Majd azután, már a felnőttéletükben,
ők ugyanezeket, vagy az adottaknak
megfelelően hasonlókat tesznek.
A körforgás működik,
megy az élet előre,
annak rendje
és módja szerint,
ahogy a szülők, a mintát
mutatva előttük azt megélik.
Bizony mindezek jók is lennének,
ha ez így is lehetne, menne minden,
szépen ritmusosan kiteljesedhetne,
a gyermek, abban amit tehetségként
hozott. S hozzá tanulhatná azt is amit,
nem hozott, hogy kitejesedhessen ő is.
Azt mondják előző életek, ezen az úton,
ahol én is járok, az első dolga mindenkinek,
hogy megérintődik azáltal, a magas rezgésű
tanok által. Önigazolásnak tűnik, tán azért,
nem ritmusos valami az életében, mert,
az előző életében valamit ő elrontott.
S azt mondják, hogy akkor néhány
életen keresztül azt a rosszat éli.
Amint tapasztaló lesz az ember
ezen az úton rájön, az életnek
ritmusa van, meg lehet élni azt.
Ha a gondolkodó agynak van
a tehetség által motivációja.
Amikor felfedeztem én, a tenyér
alatt a csuklórészen, a generációs
jeleket és feladatokat, örültem neki,
hogy akkor megmagyarázódnak azok,
az addig hiányos részek, hogy mi miért,
honnan indul ki és miért más mindenkinél.
Nem lehet belőle sablonos mert, mind más.
Láttam, meg lehet csinálni, mert van miből
kiindulni, a folytatásra is rálátva, lépésről
-lépésre beigazolódva, ott vannak a jeleink.
Viszont nincs hova fordulni mindezekkel,
hogy kérem szépen én valamit felfedeztem,
védjegye van oktatnám, hogy a Hazámban
nagyobb rálátása legyen az embereknek a
saját életükre, generációsan hozottjukra.
Legyen meg, miért és hogyan, akkor is
ha az emberek nem gazdagodtak meg,
legyen módja, egy rálátásos minőségi
életre, tartásra méltóságra ami a sajátja.
Egyedül születtünk, saját sorsot hoztunk,
hisz, a felnövésünk során ki is teljesedhetünk,
hát akkor jó nekünk. Ha nem, akkor csak nézünk
ki a fejünkből és szép lassan, van aki gyorsabban,
leépülhetnek, mert nem azt élik, amire születtek.
Hanem valamit, amit éppen lehet, mindazok helyett,
ami előre vihetné a családokat generációsan a következő
lépcsőfokukhoz, kifejlődni, kiteljesedni emberiesen végre.
Édes Hazánk Csodaszép,hát ne menj még, hova mennél,
hiszen a széppel, a jó minőségű élettel, amiért mi itt,
olyan sokat tettünk, nekünk még meg sem jöttél.
Bocsánatot is kérek és rögvest itt is,
hogy bajom ebből ne legyen nekem legalább, a
saját minőségemben meg is élném szívesen már,
megtettem érte eddig is mindent, megvárnám.
Magyarországról, Pakson a Hergál
Házból, várom a Különös oktatás,
nevelés oktatásom után érdeklődőket,
tájékozódni, a Messenger Heringes Árpádné,
a +36707253808 és a régi telefonszám által is lehet.
Csoportos oktatások után igen jó ízűeket beszélgettek,
hiszen már ismerték az ízét az emberséges jelnyelvnek.
