Nőj fel a saját emberi nagyságodhoz

ember, helyetted nem tehetik meg.

Tisztelet, szeretet, adni tudás,

emberies, legyen ottan bőven,

hogy vihessenek belőle kimenőben.

Mennyi mindenféle töltés van a szóban,

megelőzés, a megelőzés és megelőzés,

hogy ne legyenek a szomorúsághoz,

túl gyakoriak a megemlékezések,

az évfordulók,

a dátumok,

kinek,

mi

az

ami

fontos

az most.

Az élet is,

 élni szeretne ám,

ha már megszületett,

azt a minőségű életet,

a saját Hazájában is,

ami neki jól esne,

hiszen az

a lelke,

a szíve

vágya,

a sorsa.

Elindul

benne is

egy érzés,

amikor már

ébred a tudata,

ő az életében mit

is csinálna, hogy azt

érezze, készen van.

Ő maga megcsinálta,

nem hagyhatta másra,

hiszen az nem az ő élete

szerint lenne, mert azt csak,

ő tudhatja saját maga, mi is az.

Ami a legfontosabb neki, ami

miatt leszületett ide a földre,

az Isten által adott tehetségbe.

S mi az a feladat amit,

neki is meg kellene tennie,

ahhoz, hogy azt érezze, tett,

valamit szeretetből az övéiért.

S ha vezetni született emberies,

akkor bizony nem életkor függvénye,

 hanem generációsan feladata lett az.

Különböző lelkes, szíves, gondolkodó,

szintekre születtünk meg, van akinek

sokat kell tapasztalnia ahhoz, hogy

minta, vagy jó vezető lehessen.

S ha ez benned nincsen, akkor,

a kezed csak legyintsen, jobb

a legyintésnek szokni, mint

megalázó kezet rázogatni.

A család a legkisebb olyan

közösség, ami összetartó is

kell legyen, mert ők a vérei.

Ha még a saját kultúrádat

sem ismered, a jelenben,

nem a múltban kerengőn,

a hétköznapokban 2016.

évben jelen és felismerőn.

Akkor ugyan, hogy látnád,

hogy a másiknak az, amit

és ahogy megváltoztatott,

számára természetes volt.

Sokféle tenyereket láttam,

hol ide jönnek a messziből is,

hol meg innen ki sem teszem a

lábaimat, csak online voltam,

kint nap mint nap a Világban.

Aki még nem jutott el oda,

hogy a minőségi emberies,

kapcsolat az miféle, a csoda,

annak felkínálja az élete azt,

ahol megtanulhatja, óriásiak

a különbségek az emberiesek,

s a mondvacsinált álságos között.

Bajban ismerszik meg az ember,

ezt mindenki tudja, ha ő már

tudja mi ott, akkor a dolga,

nem gondol csak magára.

Hiszen azért tette oda,

azt feladatként az Isten,

hogy a tudásával segítsen.

A jó értelmű adok – kapok,

az amire utalok, kinek az a

hiánya, ami másnak a többlet.

Amit másoktól elveszel az biza,

nem lehet ám a tied, legfeljebb,

 a hatalmába kerített a birtoklása,

annak átmenetileg, a legerősebb

érzés uralt el téged, ott benned.

A megvalósíthatatlan vágyaidat

úgy teljesítetted, ahogy tudtad,

s mit mond majd a lelked, szíved,

gondolkodó agyad, ha felébred,

s ráébred, mennyit ártottál vele,

azoknak, akik még nem szembesültek

azzal, hogy van az Isten, aki teremtett

mindent, s vigyázza is amit megteremtett.

S ha majd elmúlik a káprázat és kitisztulnak a tájak,

 rájönnek az emberek, nincsenek ellehetetlenítettek.

Hiszen amíg éppen a sanyargás van,

addig is fejlődik a lélek, a szív,

s gondolkodnak ám az agyak is.

Sorsformáló az is, ami embert

csinál belőled, néha a pillanat,

az ami időben jóvá változtat,

sűrűn tudsz, bocsánatot is,

kérni akkor már, te is majd.

Nemcsak írok és beszélek,

én valóban 11. éve, így is élek.

Meg is próbált az élet, na nem

biztos, hogy sorszerűségemben,

a lelkem, szívem, agyam által,

maradtam meg, így is élek,

de már tudom, milyen

nagyszerű az most,

megtaláltam

magamban,

a porszemségemet.

Ismerd meg és fel, a generációs

határaidat is időben, hogy ne kelljen

majd, a visszalévő életedben csak sírnod,

inkább a saját hibáidat feloldva mosolyogj.

Hahó, akkor mégy mellé a sorsodnak,

amikor a belső jelzések leállítanának,

de te csak azért is hozzálátsz és meg is

mutatod az irigyeid had lássák képes vagy.

Arra is amit oda sem rakott a saját sorsod,

de mások szerint akarod, jaj le ne maradj,

semmi olyanról ami általuk, nekik fontos.

Hopp, már be is álltál a nemlétező

sorba, nem is lenne gond, csak azt,

akkor éppen ki igazgatja, vajon,

tud-e róla neki mi is lenne ott

a dolga, mit várna el tőle a

Haza az emberek javára.

Szoktam mondani, hát

igen, én már megjöttem

onnan sokszor, ahova most

tervezed, hogy oda mennél.

Vannak az emberiesek akik,

megtapasztalták a sok év

alatt azt, hogy hitelesek

legyenek, s vannak

azok, akik most

legyártanak

hasonlókat,

az embereket,

egy ideig, meg is

téveszti az, ó tán igazi.

Amikor meg már rájönnek,

hogy megint ellátták a bajukat,

jó alaposan sikerült is az, akkor

méltatlankodnak, miért megint

velük történtek ezek a dolgok.

Nem jó ám az ha szintjük alatt

élik az életüket az emberek,

mert nem ismerhetik fel a

számukra fontos előrevivő

lépéseket, s azt amivel ők,

le is törleszthetik amit,

generációsan addig,

jóérzésből adni,

arról nem tudva,

senki sem tette meg.

Az ember emberiesnek

született, s nem fordulhat ki

akkor sem, ha a kecsegtetők,

óriási kiváltságokat ígérők,

a szintjénél számára soha el,

nem érhető magasságban,

kínálják a mű jót, csalétket.

A csoda, címet adtam neki

és 129 oldalra sikeredett ez.

Lehet, hogy jót tenne sokaknak,

az a gyermekies érzés, gondolat,

a történetek, amik lehet, velük

is megeshettek, ha nem is így…

Az agg is lehet gyermeklélek

egész életében, s a gyermek lelke

egy ártó pillanatba bele is öregedhet.

A kis elhagyottat meg elnyomta a félelem,

a hatalmas viharban nem volt segítsége más,

csak az ugyanúgy gyermeknek számító eb.

A kutya időnként körbeszaglászta, furcsa

gondolta, az a horkolásra hasonlító hang.

S a gyapjúszagú tolta előre magát a vihar,

sem állíthatta meg, hiszen ott van két árva,

akik csak rá számíthatnak, hiszen lemaradtak

jóval tőle a többiek. A horkoló hang vezeti oda,

fölkapja, szinte a természettől elragadva menti,

mert az már tán azt hitte a sajátja, elfogadta.

Nagyon hideg azt érezte amikor a saját

mellkasára igazította a tehetetlen

kicsi életet, szólítaná a kutyát,

de nincs neve, uram Isten,

hogy szólítsa most meg, nem

hagyja itt, hiszen nem lenne

most a mellkasán a gyermek,

ha a sikító ugatásával nem

segíti őt, hogy ide is érjen.

Közben a kutya adja a

néma jelet integet,

ahogy szokott a jóban,

a farka adná is a segítséget,

ha az irdatlan viharban látná.

Hallja az ember, a hangokat

maga körül, kiálts kérlek

szól ott mellette az

asszonya, nem látják

egymást, csak hallják.

Jobbról, balról is jönnek

a hangok, itt vagyunk itt,

adjál hangot, mindjárt oda

érünk, s abban a pillanatban

megérinti valami életérzés

 a lábaszárát, lenyúl érte,

megvagy, hát szinte,

megragadja a kutya

grabancát és fel a

másik oldalára a

mellkasának.

Mind a két

karjával

átlósan

átfogja

őket,

már együtt

reszkettek.

S érzi, megjöttek,

hogy hozzáérnek,

mellette és mögötte,

Isten, megjött a segítség,

körbefogják őket sokan.

A feltörő érzéseitől

hang nélkül zokog,

nem tudja kiadni

azt, rándul egyet,

egész testében.

Megrogynak

a térdei, de

már el nem

eshet velük,

hiszen szinte

viszi már az

összetett

szeretet,

tisztelet

energia,

benne

ott

van

az

az erős érzés,

 hála az Istennek,

s az embereknek.

A többiekben

meg az élmény,

embereket mentenek.

Aznap este mindenki

dicsér, buksikat simogat

otthon, hálásak a sorsnak,

az Istennek, hogy megvannak,

hiszen mindenki tudja már akkorra,

nincs fontosabb semmi más az életben,

mint a legnagyobb kincse, a szerető családja.

S az emberiesek, akiktől jön a tiszta szeretet,

ők nem ártanának egymásnak, ha tenni értük,

 még nem is képesek, mert még nem lehet.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.

Szeretettel: Julamami