A felelősség… 2017.05.30. https://julamami.com

Megtaláltam az átmenetet, oktatnám már,

nevelnék is általa olyan embereket akik, nem

élhették meg a hétköznapi életükben azt sem.

Valaki vétett ott generációsan és számukra,

azzal hátrányuk lett, amivel oly jót akartak.

Kikímélni őket a nehézségektől, vagy nem

megélni azt se amit a sorsuk eléjük odatett.

Tán hagyták kiemelni magukat az ismeretlenbe,

azt hitték, hogy vezetnek, azzal vezették meg,

 amikor elhasználódnak, elengedik a semmibe.

A fokozatosság a lényege, a kulcsa mindennek.

A sorsunkat mind hozzuk, a tehetséget kapjuk

ahhoz ott, ami először lenne a dolgunk nekünk.

Ami a többségnek, természetesen adatott meg,

figyelemmel kísérni, a “nincsből” időben kisegíteni.

Hagyják, hogy felnőjenek, a fokozatosságot maguk

szerint ismerjék fel, rájönnek, hogy mennyit érnek.

Nem mások szerint élik az életüket, sorsuk van.

Mindenki felelős azért amit megteremtett,

még akkor is, ha azt gondolja neki

minden lehet, mert nem szól

rá senki sem, nem mer.

Hajbókoláshoz szokott,

s most elfogadja azt is,

mert egész életében

arra vágyott, hogy

visszaadja azt amit

mások aláztak rajta.

Tán nem kéne azt se,

inkább jönne jól az

ima, szorgalmasan

gyakorolva, hátha

feltisztulhat általa.

Persze csak a néma

ima, gubancos ám a

látszatos, maszatos.

Látszik rajta, hogy

a kommunikálás

nem az ő sajátja.

Inkább a látszatos

az ami neki igen jól

működik, ha majd

egyszer önmagát

igaz valójában is

meglátja, el kell

gondolkodnia.

Hány ember

életét tette

ő nehezebbé,

hogy könnyebb

legyen a sajátja.

Ezért aztán igen

könnyű kategória.

Nem érti mit nem

tisztelnek őrajta,

persze jobb ha

nem is tudja.

Még nem

tudna mit

kezdeni azzal.

Lehet csak futna,

szaladna, addig

amíg úgy érezné,

hogy a saját maga

által legyártott

terheit elhagyni

úgy majd eltudja.

Önmaga miatt

fel kell ébrednie

mindenkinek aki,

arra még képes és

elkezdeni menni a jó

 irányába, mert mind

benne vagyunk a jóban.

Elsimogatni, ha ideje van

a múltbélieket, kérni sok

bocsánatot, gyakorolni az

alázatot, leginkább akkor,

ha frissen került ő is a jóba.

Pedig még az messze volna.

El ne higgye senki sem azt,

hogy minden marad majd

úgy, hogy elérte és annyi.

Megbecsülni azt a jót, nem

természetes az semmiképp.

Tanulni azt, amit még lehet,

ne maradjon most tudatlanul

senki sem, mert nem láthatja ő

át azt sem ami a dolga lenne már.

Hiszen a jólétben nem fejlődött.

Valószínűleg a gyengének vélt

nagyon erős lelkű lett a sok

tapasztalás közben, hagyja,

hogy hülyének nézze őt mind.

Nem az ő dolga figyelmeztetni

senkit sem, ha nem kérdezik,

nincs is mire felelnie, marad

hát csendben a fejlődésben.

Gyors pörgésben vagyunk,

aki nem ment a sorsa ellen,

ő alkalmazkodni képessé vált.

Hiszen nem más mindez, mint,

a tolerancia, az alkalmazkodás,

ahhoz, hogy elérjük az utunkat.

Amit mások elrontanak, mi azt

mivel átlátjuk, kihalljuk, meg is

érezzük, gondolkodva eldöntjük.

Legalább ne árts, senkit se bánts,

ezek alap dolgok, az intelligens

agy pontosan tudja, nem is megy

mellé az, aki azzal meg van áldva.

Akkortól kezdve felelősek vagyunk,

hogy jelzi a lelkünk, félreveri a szívünk,

ösztönözne a helyes döntésre az agyunk.

Az alapja ennek, hogy nem egyedül vagyunk,

tehát mindennel mi is mások is, oda is hathatunk.

Emberek élnek nagyon nagyszerűen az egyszerűben.

Amíg a felelősséget hárítod, hogy jobban nézzen ki

 a te látszatod, addig gyűjtöd magadban mindazt,

ami az idén, nagy valószínűséggel láthatóvá válik.

Legyártja mindenki azt amit hordoz aztán magában,

s amikor már nem fér el benne, kirakja a kirakatába.

Felfordult az alja, jól láthatóvá válva, mára, holnapra.

Időben kellene mindenkinek rátalálni az ő saját útjára.

Mert mindannyian hozunk valami fontosat tehetségként,

ha más irányba terelnek bennünket, attól még azt meglehet

tartani, csak nagyon nehéz életünk lesz tőle, de át lehet vinni.

Sok lemondással, a nehéznek választásával, hiánnyal jár majd,

lehet, hogy a földi hívságokból kevés lesz, mint körítés nekünk.

Aggódni nem szükséges, mert belül, lelkesen és igen szívesen,

gondolkodók leszünk, mellé nem megyünk, mert látjuk mi azt.

Időben ha a lelked jelez, ne morduljon rád se, a lelkiismereted.

Ez az ajándék része annak, hogy sok volt a lemondás életünkben,

nem a tárgyak domináltak, hanem a belső tartásunk, méltóságunk.

Erősödtünk, mert azt tettük amit az élet engedett, nem ártottunk,

nem bántottunk, azért sem, hogy az nekünk könnyebbet hozzon.

Megéltük azt, amit az Isten adott mint lehetőséget, mentünk,

haladtunk, ha lehetett, ha nem akkor elmélkedtünk rajta, mi

miért van mint nehézség, s mindig megjött arra is a válasz.

S amikor már sokadszorra kezdtük el, sem volt unalmas,

mert aközben már tapasztaltabbak lettünk, míg mások

azon törték a fejüket, hogyan gátolhatnának másokat.

Éltünk úgy, hogy legalább ne ártsunk, de azért haladjunk,

ezért, sok jó érzésünkkel tele a lelkünk, szívünk, agyunk.

Az önzés addig érthető, amíg nem telítődött az energia,

de attól fogva, maga alatt ássa, magát rángató a mágiája.

Hátha attól nekik könnyebb lesz, hogy lefékeztek azzal

bennünket, mert nem volt a sorsunkban már az a nehéz

helyzetek tára se. Kaptuk csak rakták ránk, hátha nem

 látszik meg az. Tudtuk, igazából velünk az Isten és ők

ártani nem is tudtak, csak önmagukat pakolták meg.

Amit teszel mások ellen, holnap ott van veled szemben.

Változz, ha már képes vagy, menjél a jó irányba, ne más

mondja meg mi jó neked, tanuld meg a sorsod és azt is,

mit mutat a generációs jeled, hogy mellé ne menj végleg.

Mert nem mindegy, mit mondanak majd rólad a szeretteid,

hogy emlegetnek fel. Ó mennyit ártottál azzal, amikor nekik

könnyebbséget akartál, helyettük kérdezésük nélkül tettél.

Megkönnyített életet adtak, pedig lett volna mit még időben

teljesíteniük nekik is, hiszen a könnyebbet választották, addig

mindenki, hét generáción keresztül ártatlanra pakolhatták ott.

Győzz meg, legyőzni könnyű így engemet, nem harcolnék, sem

veled, se ellened, az oktatás, nevelés lehetősége miatt jöttem.

Eladnám olyan embernek, akinek méltóságot adna, az a tény,

 ezzel a Hazájáért tesz, általa sok ember megtanulhatja ingyen.

Jó irányt venne sok – sok minden, hiszen a belső tartásuk nőne

az embereknek, megtalálnák a helyüket az életükben, a sorsuk

jó irányt vehetne. Azzal lennének elfoglalva és nem az ártással,

nem esnének kétségbe, a nehézségek láttán se, teljesítenének,

önmaguk, a szeretteik, s a többi ember fele és jókedvükben.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból írok, szeretettel.