Van aki úgy éli le az életét, hogy azt sem tudja miben lenne sikeres,
mit hozott a születésével tehetségnek, belekeseredve éli a semmit.
Nem tájékozódik, elhiszi azt amit láttatnak vele, nincs másra pénze.
Mások meg, a túlzó pénzük által nem kíváncsiak másra van minden.
Oktatom, a racionális oldallal összeköti a szíves, lelkes, gondolkodót.
A tudás hatalom, na nem úgy hivatástudatosan, megtanítva mindazt,
amit minden ember megérdemel, mert nem fölöslegesnek született.
Követelőző addig leszel, amíg nem találod meg a saját tudásodnak a
megfelelő, jó minőséget adó, jól működő szintjét, s kontrollálod azt.
Ha mások tudására szeretnéd alapozni a magad fölötti posztodat,
alaposan elkötelezheted magadat, kiszolgáltatottja leszel, azt a.
Szenvedhetsz az elvárásaikban, miközben a tudás nálad van.
Lehetsz tanult, akár túlképzett, az intelligencia veleszületett,
léteznek és nem kevesen, hála a magasságos Istennek, hinnye.
Összefüggésében látni az egészet, megtanulható, oktathatnám,
nagyobb csoportoknak, ha felkérnének és megfelelő lenne arra.
Bocsánatot is kérek rögvest, hiszen tudom, nem az én dolgom.
Nem hatalmazott fel rá senki fontos ember, hogy tegyem.
Az ember, tisztel, szeret, tisztelettel van a többiek felé.
Alap dolgok ezek, nem nagyon szerencsés eltérni tőle,
hinnye, belekerülhet bárki a szintje alatti förgetegbe.
Tartás, méltóság, tudás, tapasztalás, dolgos, munkás,
teremteni született, a szorgalmas segítene, ha lehet.
A múlt elmúlt, a jó minőségű, életszerű, most fontos.
Az adja a következőknek, az élhető minőségű alapot.
A magam kínján nevelődtem, sokat segített az nekem,
amikor a könyvtárból, úgy 5 kilóméternyit gyalogoltam.
Necchálókkal, az életben tartó könyveket hazahordtam.
Gyermekként kétszer is felvállaltam, a mások hibáit,
mert én elbírtam, hogy tudtam, megvédem azzal őket.
Az egyiküket verték, másikukat meg, eltanácsolták volna.
Ő otthon volt a hivatásában, mondta, tudta miért vállaltam,
így, nyilván, büntetést nem kaptam, dicséretet se vártam.
Az életrajzi regényeket faltam, sokat adott a semmiben az.
Ah, mint most, a csodálatos helyszíneken játszódó filmek,
még vannak, aggódom, a “hozzáértő nélkül”, meddig láthatók.
Kevés a széles látókörűeknek való, minden ugyanarról szól.
Bátortalanul evickéltem, mindent komolyan vettem, mert
nem akartam elhinni, hogy a hazugságok ugyanúgy léteznek.
Gyermek szerettem volna lenni sokáig, nehezen nőttem fel.
Nem volt, aki megmondja, megmutatná nekem mi a jó és
mi az, amit kerüljek nagy ívben el, így tapasztalt lettem.
Ahhoz szoktam, hogy mindenért meg kell dolgoznom.
Ne várjak senkitől se jót és szépet, pedig sokáig azt
is elhittem, jót akarnak egymásnak az emberek.
Nemcsak, az igazságérzetüket pátyolgatják,
az ártó energiákat meg hazahordják, hinnye.
Nem ártani, senkit se bántani, magamra is
jól vigyázni. Magamnak is jót akarni,
csak később jöttem rá, hogy nincs
másom, mint az, amit adni tudok.
Azután már nem szenvedtem,
rájöttem tengernyi a szeretet
bennem, adtam ahova lehetett.
Nemsokára aztán elfogyott a türelme
azoknak, akik csak kapni akarnak és
irritálta az, hogy vagyok, létezem.
Megtudtam, mit jelent az, ha
olyan ember dönt mások
felett, aki nem arra
született, de teheti.
Miközben egyre több
intelligens ember tisztelt
meg, annál nehezebb lett a
hétköznapi életem. Hiszen nem
tudom eladni a tudásomat, nincs
bennem a kódja az üzletelésnek.
Volt, egy időszak, amikor azt
gondoltam, vannak ebben
az országban, a Hazánkban,
“nagyembereknek” tartottak.
Azokról írok, akik láthatóak.
Megszólítanám őket, persze a
negatív tapasztalataimmal mögöttem,
óvatosabb vagyok. Keresem az olyan
megközelítési módokat, ahol nem
alázódnék meg fölöslegesen.
Eladnám a feltaláltamat,
olyan embernek, aki
értően venné meg.
69 évesen mire várjak.
Most vagyok abban az
életkoromhoz megkapott
lelkes, szíves, gondolkodó
életszakaszomban, amikor
már ideje lenne átadnom.
Felelős vagyok azért,
ami tudást az Isten
nekem szánt, van, adott.
Szerencsés napot kívánok.
