Szigorúnak tartanak, magamhoz is az vagyok.

Nem csinálok mást, megélem a valóságot.

Ahhoz vagyok szokva,

ha valamit

elkezdek,

nem

hagyom

félbe, hinnye.

Végig viszem,

megcsinálom, a

 jót és szépet.

Ezzel a belső

kontrollomnak

teszek eleget.

Legalább

nem ártok.

A lelkes, szíves,

gondolkodó agyam

által, megélem a sikereimet.

Olyanokat, amiket valószínűleg,

sokan, észre sem, vennének, nem, hogy

sikerükként élnének meg, csak porszemek.

Felfogtam hát amit látok, amihez meg értek,

azt Isten kegyének tartom, jól vigyázom.

Nem kapkodva, megadva a módját,

a hivatásomat gyakorolva, élek.

Látom, nincsen esélyem rá,

hogy a nyugdíjam olyan,

összegű legyen, hogy

abból megélhessek.

Óvatosabban élek,

és megy tovább,

a maga útján minden.

Nem én terveztem így, de a

terveimet nem feladva, fejlődök.

Mások, gyűjtenek és mindenféléket,

nekem az emberek azok, akik megtisztelnek, a

 tanácsaimat, a számukra érdemesnek tartják, felhívnak.

Adja a tartásomat, az emberi méltóságomat, köszönöm.

Erre születtem, ez a dolgom, hivatásommá lett,

amikor megéreztem. A lelkem, szívem, gondolkodó

agyam, megerősített, Hazaértem, Hazaszerető lettem.

Volt amikor, grátisz is lehettem, ma már a nyugdíjamat

egyenlítem ki, a pénzt, még nem tudtam megszeretni.

A valóság az, hogy nem volt annyim belőle, hogy átéljem,

nem tudott hatni rám, a birtoklásnak az érzése, ne ártsatok hát.

Egyszerű maradtam és nagyszerűeknek élem meg, mindezeket. Nem

az én dolgom hát ez sem, hiszen nem vezetőnek születtem, hinnye.

Nem vonzom be, a tudásom által azokat, akik a teremtés helyett, a

 „furfangos szerzésre” adták a fejüket. Nem kíváncsiak valószínűleg

arra, hogy hol, mikor mentek mellé, a saját sorsuknak, generációsan.

Gondolom, oda mennek, akiket, jól meg lehet fizetni azért, hogy azt

hallják, amit hallani akarnak, ez mindenkinek, a saját dolga, hinnye.

Tudom, nem engedik meg az oktatását, a meg és feltaláltamnak,

rálátást, kihallást, megérzést, összefüggésében látást, kaphatnának.

Vannak arra, a jól kitaláltak, számukra van, a bőség, tálalva, hinnye.

Csak megunják egyszer, s megengedőek lesznek, a „tudástáraknak”.

Várom hát, azt az emberségeset, aki összefüggésében látja, tudja.

Mit venne ezzel meg, mire jó az, ha belső tartás, méltóság van.

Egy felső sávban, ahol már nem számít más, mint az emberség.

Amire lent és fent, vágynak az emberek, az adni tudás érzése.

Persze ez, csak szerintem van így, mások másképp látják, biza.

Nem tartozom sem ide, se oda, tartozom az érkezőkhöz, oda.

Az alázatomért megszenvedtem rendesen, nem ajándék volt.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem harcolni jöttem.

Segítőként születtem, a születésemmel már megoldottam azt,

amiért úgy döntöttek, hogy szülessek, azóta is hasonlóan élek.

Nem tudok csak magamra gondolva dönteni, nem szeretnék,

közben senkinek sem ártani, se azzal másokat, megbántani.

Legyen szép ez a nap is, a jóban, szépben, érdemben.