Egy generáció, nem vitte még végig, nem látják,

aprócska nyugdíjjal, nincs megoldva a létünk,

telített energiákban élve,

sorstalan maradtunk a semmiben.

Elvárják, alkalmazkodjon, mindenki,

 a nép létezéséről el tetszett feledkezni.

A következők, ott vannak a sarkukban,

siettetnék őket, nincs a tehetségükhöz

tervezhető lehetőségük, nekik sem.

Mintha egy tervek nélküli valamibe

pottyantunk volna bele és lehet,

hogy van aki, még nem is észlelte.

Van akit föltoltak, a nem láthatóra,

hátha nincs türelme kibogozni azt,

senkinek se hoz, vonzó az üresnek.

Ha, nem alapozzuk meg, a sajátjainknak,

az igényes, emberséges létüket se, azt a.

Az Isten, minden teremtményébe adott,

a tehetségéhez, feladatokat is, hinnye.

A várakozás, nem old meg, semmit se,

ha nem tudja, az érintettektől kérdezze.

A lelkiismeretünk, a létünk fontos része,

egy idő után, megkéri a magáét, hinnye.

Ahogy látom, jobb azt, idejében, hiszen,

halogatva, nem múlik, csak nő a sűrűje.

Nem  csinálja, amire képes, amihez

értőnek, tudja magát, vegetál.

Önmagáért és minden,

érintettért, felelősen élne.

Nem halad előre, hiszen

nem ezt tervezte,

aki, azt hitte,

hogy olyat

is lehet.

Nem

tudták,

hát nem

mondták.

Fölöslegesen

ne tegyenek bele

energiát, nem hoz,

az, mindent elvihet.

Vannak, akik még

valamire várnak.

Terveket nem

dédelgettek,

csak gyermekeket.

Átvették, elhitték a

szerepüket, hogy nem

teljesítésre születtek.

Akiket meg, túlpörgettek,

nem találták, még, meg, a helyüket.

Egymás mellett, mégis, jól, meglehetnek,

nem számítanak semmiféle szintkülönbségek.

Az emberséges hozzáállás, se nem veszett ki,

sem, nem ment ki, a divatból, bennünk van.

A hétköznapjaink, egyszerűségében éljük,

adunk-kapunk, körforgásban maradunk.

A miérteket ismerjük, ki nem beszéljük,

egymás mellett, ha úgy esik, elbeszélünk.

Nem kritikusan, inkább megélve, a napi

aprónak látszó, sikereinkben vagyunk.

S ha a határaink jelzik, ne tovább, hát

visszaterelődünk, köszönjük azt is.

Apró, fontos, porszemekként,

mint, mindenki más, létezünk.

Nem lehet kiradírozni bennünk,

nem papírra vetettek vagyunk,

mindannyian, alkalmazkodunk.

Nem kérdeznek, nem válaszolunk.

Naponta, kommunikálni is, tanulunk.

Megbecsüljük egymást, s minden napunk.