Védjegyes, Önismereti oktatás az önbecsülésedért. Julamami
Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem harcolnék, a tudásom által segítem felismerni, a sorsukat, generációs jeleiket az összefüggéseket, az oktatásomra bejelentkezőknek.
A tenyerekben lévő sorsunknak megfelelően, emberismeretként oktatatom számukra, a lelkük tükre folyamatosan kontrollálja, hogy a racionális és a lelkes énjük egyensúlya megfelelő e számukra.
Műhely, a megelőzésért. Heringes Árpádné e.v. Prevenciósként gyakorlom a hivatásomat nap mint nap. Mástól ezt nem tanulhatod, még nem adtam át senkinek sem, betanítva adom át, ha megvették.
Segítek kiválasztani az arra már emberségükben a helyükön lévőket, annak aki megveszi a feltaláltamat.
Nem hagyom magukra őket, azáltal is emberesedek az életkoromnak megfelelően élem át, hogy a sorsomnak megfelelő hatásaikat naprakészen éljem velük együtt meg.
Úgy tudjam átadni a gyakorlatomból lett, rajzos elméletemet az oktatásom által.
A fejlődésüket a háttérből, ha szükségét érzik végigkísérem, amig az életkorom szerint lehet, egy ember ezzel már utánam nem bír el.
Ebből akár segítő szakma is lehetne, hozzátanulva ahhoz, amivel már elérték a legmagasabb szintjüket, általa kiteljesedhetnének.
Aztán mondjad, miből merítesz, ha nincsen az életkorodnak megfelelő emberismereted, se a sorsodat, sem a generációs jeleidet nem ismered.
Ha nem ismerted még fel megbékélve a saját határaidat és azt hiszed, igazságod csak neked lehet, csapda helyzet lehet az neked, minden energiád bele teheted, a csalódásoktól az sem óv majd meg.
Vágysz a boldogságra, miközben a boldogulásod által, az már neked a napi gyakorlatodban ott van.
Meg is élhetnéd, ha nem csak a bizonyítási ingered hatására, párosulva az akaratoddal mint erővel, minden résnyi lehetőséget kihasználva, megállás nélkül tolakodnál előre.
Mindenkit félre, mit számít az neked, hogy sortalanná lehet, ha nem viszi végig azt amit az Isten adta hivatásával sorsszerűen számára is, jól megérdemelten lehetne.
Erőlködve tolod végig azt amihez közöd nem is lenne, minek tanulnád meg, amit nem hoztál tudásként, ha úgy kanyaríthatod, ahogy magad szerint azt kényelmesnek véled.
Honnan tudnád mi és hogyan érinti az Isten adta Népet, ha nem azt a lehetőséget éled, amit megteremtettél, kimaradt az életedből, a lépésről lépésra haladva emberesedni szakasza.
Mégis mit gondolsz miért ide születtünk, az Isten adta Néphez méltatlan lenne, miért szenvedték volna meg az elődeink mindazt. Talán nem pont azért, hogy a Hazánk, megadjon minden jót és szépet életszerűen, hétköznapi módon generációs feladatként nekünk is.
Ha felismerjük azt ami számunkra sorsszerű, hát meg is teremtjük, ahogy lehet. Fejlődünk, hogy folyamatosan emberesedjünk, minden odatett akadályt, feladatnak felfogva, nem várakozunk, ha csak araszolva is, haladunk.
Ah teljesítésünknek megfelelő szinten éljük meg az öregedésünket, ne a hátrányunk legyen mindaz, amiért emberesedtünk a hivatásunk gyakorlása közben.
Ha késtünk is tíz évet, teljesíteni tudjuk a sorsunkat és a generációs feladatainkat, akár párhuzamosan a következő generációval.
Értük és magunkért is felelősen éljük meg, az önbecsülésünket se veszítsük el, azért mert közben az életkorunk ennyi lett.
Bizony, nem hátrány a tapasztalt emberismeret sem, adjuk át az iránta bejelentkező érdeklődőknek, a hitelesen kontrollálható tudásunkat.
Legyél mellettem jó öreg alázatom, bocsánatot kérek rögvest.
Hiszen azzal érthetővé válna az ami megváltozott ugyan, de alapok nélkül nem lenne hova építkezniük a következő generációknak.
Érzéketlenné válhatsz, a szerzett jólét, nem tölti fel a lelkes énedet, hiszen nem közvetítheti a siker érzését a gondolkodó agyad felé, mint a napi egyensúlyodat erősítő siker táplálékodat.
Az emberséges belső kontrollod az alapja, a most megélhető jónak és szépnek, használd az okos, intelligens agyadat. Megtanulva azt amit nem hoztál tudásként, mind a két oldalad működőképes lehet, hiszen érted vannak.
Az értelmes felismerésedre várnak, megigazíthatod a tartásodat, a sorsodhoz igazítva, megtanulhatod a mértéktartásodnak az alapját. Amit a napi alázatodat gyakorolva, annak a nyugalma által átélhetnéd, megtarthatnád, mint az emberi méltóságodat.
Sikeresnek éreznéd magadat, hiszen rájönnél, magadhoz mérve elérted és megvan mindened. Viszont előlről kezdődhet minden belső késztetésed, ismételhetsz, ha nem váltasz szintet közben a felerősödött, saját emberi nagyságodnak megfelelően.
Igen tudom, nem mindig és mindenkinek érthető a megfogalmazásom, változó, hogy kinek mennyi idő szükséges hozzá. Az oktatás közben vannak akiknek azonnal a helyükre kerülnek, mások is menet közben felismerik, mit mondanak az éppen időben elhangzott szavak akkor nekik.
Az addig ismeretlen, vagy nem minden nap használt kifejezések, a nagyon különbözően élők, gondolkodók, addig egy és ugyanazon hatásokat másképp megfogalmazókra is mind, a saját idejükben hatnak.
Ezek által a kifejezések által megértőek lesznek, rájönnek, hogy mindenki más sorsot és generációs feladatot hozott. Megtanulják alkalmazni a hétköznapi életükben, egymás iránt megértővé válnak. A toleranciát a hétköznapokban megélni tanulják, ha fordítanak rá elég időt és türelmet, minden szinten emberségesek maradhatnak.
Gyere velem jó öreg alázatom, hiszen magad vagy az összefüggésében látásomban a gazdagságom.
Nem sürgettem, nem kapkodtam, megéltem amit nekem szántál Uram.
Oktatnám és azáltal átadnám már olyan emberségeseknek, akik tovább tudják utánam oktatni. Betanítva annak a működőképes életszerű ritmusát, a személyiségüknek megfelelően magukhoz tudják venni és alkalmazni.
Hiszen tudom, nem véletlenül adta nekem az Isten, tudta, hogy van bennem kitartás elég ahhoz, hogy túléljem azokat a fékeket, gátakat, amiket tíz éven keresztűl gyakran kaptam, tapasztaltam.
Amik által megerősödött lélekkel, ki tudom várni azt, hogy a döntő emberek is rájöjjenek, nagyon különböző a sorsa mindenkinek.
Nem véletlenül Magyarországon és a szülőhelyemen találtam ezt fel, rajzoltam meg összefüggésében. A jól működő, van úgy, hogy nehéz, az agysejteket alaposan megmozgató, de megtanulható oktatási formáját.
Nem költöztem el, kitartok ott, ahova eddig engemet megtisztelve, a feltaláltam általi összefüggésében látásomért nagyon messziről is eljöttek.
Hiszen nem tartozom se ide, sem oda, tartozom hát az engemet már értő, a sorsolvasásomat Online meghallgatók által akkor éppen oda. Az oktatásomon elhangzottakat a gondolkodó agyuk felfogja és a további életükben már, a hétköznapi szintjükön alkalmazza.
A lelkes, szíves, változatos énjüket felismerve, oda úgy szolgáltatva, a saját sorsukat már értően élő emberek által, tisztelettel, alázattal vagyok.
Így alkalmazkodni tudóan, egy kicsit tán tartozom hát a megtapasztalt, szíves, lelkes, gondolkodó énjük, szintjük által emberesedve, tisztelettel, alázattal, szolgáltatva, megmindenhova.
Miközben így, egyszerűen is a tudásom által lehetek a nagyszerűben, gyakran imádkozva várom a lehetőségemet, a feltaláltam oktatásáshoz, a 70. évemben, mert már tudom van az Isten.
Tiszteletem. Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.
Ismerd meg a saját sorsodat és a,
generációsan hozott feladataidat,
hogy tudjad, honnan jöttél,
hova tartasz,
kihez képest
most ki is vagy.
Ott van benne,
a tenyered
redőiben,
annak
is a
jele,
hogy
miben
vagy most éppen
tehetséges, te és te.
A fejlődéseteknek
megfelelően is,
a szinteden-e
te, te és te.
Honnan van,
tartásod és
méltóságod,
miből tudsz
meríteni erőt,
ha elfogyott a
feladatod ott,
ki mondja
meg
neked,
merre
kellene
az újat
meglelned.
S ki beszél majd,
neked arról is,
hogy
milyen
feladatot
hoztál,
mint
azon
generáció
tagja,
akinek
a legmagasabb
lélekrezgése
van abban,
amiben.
Például,
apai
ágon
már
régóta,
el van az
hanyagolva,
hogy a
földjeiknek
a megművelése
lenne már régóta
és kifejezetten
néhányuk
dolga.
S nosza
megszületik
valaki,
aki
még
csak
nem is,
a férfiak
számát
erősíti.
S fogja
és
a
földet,
megműveli,
persze előtte,
a rokonokat
is, arról,
igyekszik
meggyőzni.
Mert arra van
késztetése,
azt végzi el,
hogy ahhoz
jól értsen,
mindenkinek
alapos, tartós
megdöbbenésére.
Az ő férfitestvére
meg, a művészet
irányába keresi
azt, ami
az ő
vágyai
netovábbja.
S ott abban
teljesedik ki,
a családnak
okozva
azzal,
fejfájást
sokszor
majd.
Hiszen
fordítva
szerették
volna,
egyiket
szánták
a földhöz,
de eszükbe
sem jutott
volna,
hogy
az
lenne
a leányka.
Különbözőeket,
nagy és érdekes
fordulatokat
tapasztalok,
a sorsokban,
s olyankor
az is
látszik,
hogy
vannak
annak
ellenzői
rendesen,
azoknak biza,
a családjukban.
Na meg még van
a saját sorsuk,
és az Isten
adta
dolguk.
Nagyon
szépen,
fel van
rajzolva,
annak
a jele is.
Amihez,
a feladatát,
hozzá tudom
olvasni egy jellel,
amit én már
gyakorlok
régóta.
Nagy
élmény
annak
akinek
a sorsát
leolvasom,
s jó érzés
nekem,
hiszen,
valami
addig
nem is
ismerttel
gazdagodott
ő is azáltal, hogy
a sorsát megismerte.
Köszönöm Istenem,
hogy ez a hivatásom.
Sok tehetségesnek
lehetne a hivatása.
Önismereti oktatás,
igény szerint nevelés.
Magyarországról,
Pakson a Hergál Házból,
ha bárhol éltek a Világban,
Online, tíz éve szolgáltatok.