Megy mint a robot,

s azt sem tudja,

ő mit is hozott.

Ne vegyétek

zokon kérlek,

az oktatás miatt

vagyok mindenhol.

Nemcsak értem szólna

az, eladnám a tudásomat,

legyen hasznára másoknak

is, haladjanak mind a két

oldalukkal fejlődjenek.

Feltisztult már menne

ha lehetne sokaknak

hasznára lehetne.

Látom, hogy nem

látják az értelmét

sokan a fejlődésnek.

Szeretnek dicsekedni

jó nagy körítéssel élni

nem divatos most, az

egyszerűen nagyszerű.

Ami nekem sok,

másnak az csak

lehet zsebpiszok.

Nem változtam,

emberesedtem,

oktatnám azt is,

ne sérüljenek hát.

Se tartás, se más,

s méltóság nincsen,

mert amikor mutatta,

hogy benne van ilyen,

bizony kinevelték ott,

ahol azt sem tudták,

hogy ő mit hozott.

Sorstalanná ne

váljon senki se.

Tartás, emberi

méltóság az,

amivel mind

születtünk,

nem veheti el

 tőlünk hinnye,

van Isten hitünk.

Akinek nincsen,

nézze meg hol

veszítette el.

Önismeret,

önbecsülés.

Ugyan van-e,

valakik felé

kötelessége,

önmagától is

elvárásai, ah.

A Hazánkban

a Nép itt volt

mindíg, hiszen

belőlünk lett

a Hazánk is.

Ha nem tudod

tiszelni magad,

ugyan,  hogyan

tisztelhetnél

másokat.

Elérve a saját

sorsod, már

tudod, hogy

neked mi is

lenne ott,

abban a

dolgod.

Nincs mit

tenni, aki azt

intézi, úgysem

érti még a saját

sorsát sem meg.

S mégis irányítja

a környezetét,

azzal is, hogy,

hogy csak őt

és őt láthatják,

hisz azt láttatják,

nincs itt senki más.

S nem is gondol azzal,

hogy sok emberies így,

nem juthatott révbe.

S mi lesz vele, ha

majd, abban kell

élnie neki, amit maga

gyártott le és ilyenre.

Befejezetlen életek,

a be nem teljesíthető

anyagi jóléthez vivők,

be nem teljesedett sorsok,

ah, ki nem teljesedhettek,

 ki se alakulhattak s mentek.

Szerinted ezek az enerigák

hova mivé lesznek, mert el

nem tünnek, energia minden.

Van-e kötelességtudatuk, van

sorsuk, hát mennének annak, a

 teljesítéséért most is világgá tán,

hogy ne legyen örökös a bánat.

Ne menj el végleg, tiszteld meg

azzal a szeretett Hazánkat,

hiszen itt is újra lehetne

kezdeni, ha nem tudják

tiszelni az emberségest.

Majd megoldják azt is

ha észlelik már, hogy

tisztelet nélkül

nem  épülhet

semmi hasznos ide.

Ah, sikertelenné lettek-e

a tudatosan azzá tettek, az

energiáik ugyan hova lesznek.

Nekem sok éve bejött az

éltető remény, van az Isten,

itt és ott, mindenhol van és él.

Mond, hogy tudsz dőzsölni abban,

amit nem neked szánt az Isten sem.

Szerinted hova lesznek a fájdalmak,

amiket a hiányok generálnak a Népben.

Ez a 70. évem, átélve teljesítettem,

nem adom fel, várom

a jóban és a szépben is,

a hiányok nélküli sikert,

jól megérdemelten a

 jó minőségű életem.

Itt a saját Hazánkban,

élném meg, mert ide

teremtettem a szépet,

a sok másoknak is jót.

Körbeért a sorsom,

kiteljesedve élem,

oktatom őket,

akiknek a

lelkes énjük,

ugyanúgy fontos,

mint a racionális.

Járni tanulnak a

saját szintjükön,

működik hála a

teremtő Istennek.

Mond neked,

mit jelent,

embernek

lenni,

vagy

és kész,

neked, neki,

az csak annyi.

Tanulni, tanulni,

azáltal megtudni,

vagy a hozottal is

lehetne esetleg,

 most talán

törődni.

Mert ha

csak ennyi,

akkor nem

lenne bántó

egyeseknek,

a többiekkel is

egyenlőnek lenni.

Nem emelkedhet

tudáshiányosan

álmodozva a jóba,

felébreszti majd az, ha

a saját üres szavainak

nincsen hozadéka, ah.

Mert ha mindenki

a dolgát tehetné és

azt amit még nem

ismer megtanulhatná,

szintet is válthatna,

olyan gyakran ami

számára itt ideális.

Ahova születtünk,

az a Hazánk, a Nép

Hazája, azért az,

mert csak itt lehet,

úgy fejlődnünk, hogy

abból bele ide is tegyünk.

Ami szükséges nekünk,

 jöjjön hát felszínre

belőlünk, hasznossá

váljon a tehetségünk.

Tudod-e, hogy az Isten

adja a jeleket neked is,

hogy meddig mehetnél

nyugodtan, meddig van

az emberies határod.

Azt is érzékeltetné,

veled, veled, veled,

s mindenkivel aki,

már érti, hogy el is

érheted a magasságot,

olyat amivel elbírnál,

boldogulhatnál benne.

Jól, kitűnően élhetnél,

egész életedben akár,

ha már látod, meg is érted

biza, nem egyedül vagy a

Hazánkban, se a Világban.

Ha ezt nem akarod érteni,

akkor is létezik, működik,

az ember lelke, szíve,

gondolkodó agya, az

embersége mindig,

ami a legfontosabb.

A többi az a körítés,

kinek olyan, másnak

meg másképp van bőség.

Ha nem hajtanak azért ők,

hogy több legyen nekik,

másoknál, akkor ismerd

meg őket talán, a saját

fejlődésedet érintve.

Leginkább ők azok,

akiknek a többiek

is fontosak, nemcsak

maguk körül látnak,

tágabb a látóterük és

térlátásban vannak.

Amikor eljutnak a

legmagasabbra a

saját elérhető,

szintjükre, azt is

szeretnék megélni.

Kinek mennyi a sok,

vagy eluralta-e az

elégedetlensége,

a szerzésekkel

ki is kophat ám az

embersége, hinnye.

Ah, a megcsináltam

állapot, mindenkinek

elérhető, megadatott.

A saját életét megélve,

a sorsát is elvégezve,

hogy ne kapják meg,

a saját sarjai azokat,

a feladatokat amik

mellett ő csak úgy,

elment. Nem vette

tudomásul sem azt,

hogy törlesztenie is

lehetne, nem gondolta

át, ha ő árt a többieknek,

akkor azt generációsan

a feladatként jól odatette.

Az viszi, kapja törleszti azt,

aki azt a hibát el sem követte,

s még rosszabbul érinti majd,

ha azt sem tudja mi lehet az oka,

a szenvedéseinek, mert nem vétett.

Megtaláltam a jeleket, feltaláltam az

összefüggéseket, ki hol mikor vétett,

ki mit nem teljesített, kinek lehetne,

azzal kapcsolatban, jót cselekednie,

hogy visszarendezze azokat amik,

nem általa, de rávetülve elődei,

fel nem ismert, körbeért hibái.

Kétféle feladatunk adatott itt,

a földön és mindannyiunknak,

ha az egyik elfogyott teljesült,

akkor meg lehetne tanulni azt,

amit addig, még nem ismertünk

fel, de elérve azt a szintet ott biza,

jelentkezik mint hiány és az már fáj.

Magam tapasztaltabb lehetek már,

hála Isten, annál, hogy

azt meg nem látva,

hibát kövessek el.

Ha ártasz másoknak

az olyan mintha azt

magaddal tennéd.

A sok ember által,

akik megtiszteltek,

immár két évtized

és még hét év lett.

Lenne mit átadni,

azoknak, akik azt

gondolják tudnak

ők már mindent,

meglepődnének.

Mi mindent nem

is ismernek még,

ami szükséges lenne,

ahhoz, hogy ne ártson,

ne bántson senkinek sem.

Azért, hogy ő előnyösebben,

a könnyűben lépegetve éljen.

A múlt elmúlt, mindhiába

az elképzelés nem jött

be, nem a valóság az.

Amit másnak adott

az Isten, az nem az

övé, hiába minden.

Átmenetileg lehet, hogy

birtokolhatja is, de

az se hasznot neki

nem hoz, sem nem

lesz tőle kiemelkedő se.

Végleges érdeme, mert tudják

azt az emberek, hiszen benne van,

a rezgésében, hogy nem

is teljesített érte, csak

fogta s megszerezte.

Amíg nem ismeri

fel, hogy nincs itt

se egyedül, mások is

 megélnék már a saját

 jó minőségű életüket.

Nem is gondol azzal tán,

hogy milyen energiákba

keveredett azok által, a

  hamisságok által már.

Ugyan hova lesznek

akik mindazok miatt

korábban mentek el.

Egy Haza ez csak egy.

A megélnénk  a jót,

és a szépet is hisz,

megtettük érte is már,

azt amit nekünk lehetett.

Kérlek, ne kérkedj azzal,

amit nem végeztél el,

csak belekóstolgattál,

néhány órányit csak,

s azt hiszed, az most is,

a könnyűben elég lesz.

Mert használsz néhány

kifejezést belőle, mintha

értenéd mit miért is mondasz.

S mások előtt kérkedve előadod,

hogy milyen bölcs vagy, náluk

mindenképpen különbnek,

mutatod hamis magadat.

Amit feltaláltam azzal,

megigazíthatják a belső

tartásukat, szintet váltanak,

s a fejlődésüket tartásba hozva,

a saját szintjükön tudják is már,

használni azt az egyes emberek.

Akik elérték már a saját szintet,

de továbblépni nem mernek,

mert nem látják az utat oda.

Önmagad megismerése és a

generációs jeleid, feladatod,

felismerése a kulcsa ennek.

A hamiskodásra nem lehet

használni, tiszta forrásból,

tapasztalt tudásból való,

összefüggésében látás.

Azonnal visszaköszön az,

ami által megszégyenülsz,

amikor a saját irigységedbe

belemerülsz, nem fejlődtél.

Hahó, időben hagyd abba,

el is fogyhat a tolerancia,

ha sokat ártottál már azáltal,

s csak te és nem a tudás árad.

Eljön ám mindenkinél az idő,

hogy azt is megélje,

annak a jólétét, amit

megteremtett, mert

nem embertől, Isten

az akitől kaptuk, mi

mindannyian az életet.

Megszülettünk,

kik által,

ki, hova

és mit hozva,

vagy nem hozva.

Honnan indult el,

kapott-e verést,

nem kapott ott,

semmi építőt,

s nevelődött,

vagy neveltették,

vaj, érettek voltak-e,

az anyaságra és az apaságra.

Vagy csak úgy nőtt a semmiben,

s magával azt hozta, az a minta.

Netán, esetleg az, hogy győzzél,

mert győznöd kell, a többieknél,

különbnek kell lenned, többed

legyen bárkinél, csak irigyed

legyen, másra nincs szükség.

Legyél boldog, hallottam én,

azt mások által mondva, s

miért is nem azt mondják,

kívánom, hogy boldoguljál.

A fokozatosságot fel nem

ismerve élnek az emberek.

Pedig tapasztalva, értve,

 láttam, az lenne a lényeg.

Mikor vagy te valaki,

mihez képest vagy az,

kihez képest vagy első,

miért mindig csak első.

Mintha közben nem is,

fejlődhetne fel oda,

más is, vagy a

többi nem

látszik, hát

nem számít,

egyedül

csak

egy

te és

te, te.

Ha azt

 is szerette

volna az Isten,

hogy mindig te

legyél az első

és senki

más,

hát

akkor,

egyedül

te lennél,

a földön is,

minek más.

Miért nem

lehet tudni

azt is, hogy

fontos az is,

mindenki

mást és

mást

hozott

többletként.

Tehetségként

amikor érkezett,

s ha nem figyelnek

rá, hát kiüresedik

az ami számára a

 legfontosabb,

hogy érezze,

mindenki,

ő sem

jött

hiába

a Világra.

Mutathatná,

azt ami benne

a legjobb lett,

ahogy

másban

más lett az,

ami a fontos.

Értékeket

hozunk,

magunknak,

generációsan,

a családunknak,

hogy tehessük

a dolgunkat.

S amikor

kinőttük

a Hazánkban

kaphatót, élhetőt,

a lehetőségeinket,

hát megtaláljuk,

a nagy Világban

a fejlődésünkhöz

a nekünk megfelelő

további lépéseinket.

Különös oktatás,

nevelés tréning,

bejelentkezéssel.

 Online tíz éve, ha kint a

 Világban bárhol is éltek.