Vállalod-e… 2021.02.02. – 2016.08.29. https:julamami.com

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”.

Most rögvest kérem a bocsánatot, el ne

felejtsem, ne vegyem korosodó fejemre,

érvelni szeretek, magyarázkodni nem.

Tiszteletem.

image011
Játszani, tisztán örülni, na az a jó, jó embereknek való, hahó. Julamami

Ugyan ismered-e,

ha felismernéd

vállalnád-e.

Az egészséges

körforgása miatt,

mind a két oldalát.

 A teljes egésznek,

azt az emberséges

részét, ami azzal  járna,

annak a feladatnak, a

 fontos eleme lenne,

ha a sorsodat

ismernéd.

Mond,

te már

vállalni

tudod-e

azt is,

amit

addig

amíg

nem

tudtad

tettél,

vagy

időben

még

akkor

észre te

sem vettél.

Amikor ráismer az

ember önmagára,

az életében lévő

hiányosságokra,

meg is lepődik.

S azt gondolja,

csoda, hogy él

ahogy ő addig

csak evickélt.

Ahhoz képest,

ahogy azóta,

amióta felismeri,

tulajdonképpen,

önmagának tartozna,

 vele generációsan hozta,

mi lenne naponta a dolga.

S azt teszi, úgy éli meg,

azokat a nehezeket amiket,

a sorsa bizony akkor is odarak,

ha ő azt még nem tudja, hogy

fontos lenne azt már felismerve élnie.

Miért nem közös érdeke az a Hazánknak,

hogy ebben a nehezen élhető  időszakban,

mi történik a munkájukat vesztett Néppel.

Ugye az nem komoly, hogy azért büntetik

meg  őket,  mert próbálnak  kiállni a

saját megélhetésükért, hinnye.

Talán kellemetlen lehet, ha

megtudják, hogy itt

most ez a helyzet.

Persze van aki nagyon

büszkén mondja, neki

rendben van az adónkból a

fizetése és nem mondja meg

neki senki, hogy ezt legalább ne így.

Ha nem tisztel másokat, önmagát sem,

elszállt mozdony füttyös igéretek, hogy

így meg úgy, meg ez és az, hinnye már.

A vezetés csak részben önmagáról szól,

leginkább a Népről, aki ide teremtette

azt amire itt alapozni lehet, dolgozna az

 Isten adta Nép és gyermekei az látszik.

A vállalkozó eltartja magát, fizeti  azt

amit elvárnak tőle és várna vissza,

mivel ez a saját Hazája, hát innen.

Meddig van az addig, ha tévedett

fel is  lehetne vállalni azt, tévedett.

Beleszuszakolni oda aminek már

látszik, hogy se eleje se vége, azt a.

Ha nem szólhat bele az Isten adta

Nép, a saját Hazájának a sorsába,

akkor, hogy hívják őket majd utána.

S nem azt gondolni, hogy megveri

a sorsa vele, hogy ott van neki

a neheze. Amikor azt látja,

másoknak könnyebb az

élete, miért neki jut,

megint a neheze.

Ha felismerné

amit az elődei

még  eddig nem

teljesítettek. Az

jelezné számára,

mit szükséges még

megélnie ahhoz, a

nehézben,  hogy

meglegyen már,

a megcsináltam

érzése,  hinnye.

Generációs jeleket

feladatokat teljesítve,

ah, sorstalanná lenni

lehetetlen lenne.

Az önbecsülés is

megcsinálható,

mellé menni nem

lehet, mert a belső

kontroll időben jelez.

Miért nem érzi meg,

nem hallja ki,

nem látja át,

mert amikor

ő megszületett,

neki is megvoltak,

mindezek általuk élte

az életét még sorsszerűen.

A neveltetése, a külső hatások,

mind rányomta a bélyegét úgy,

hogy ami megmaradt még benne,

azzal nem tud lépést tartani most se.

Hisz minden nagyon gyors pörgésben

van, mire felismerné, felzárkózna már,

az is felfejlődött amit elérni tervezett.

Műhely,  a megelőzésért. Önismereti

Online Oktatás, nem könnyű megtanulni.

Viszont átéli újra azokat, amikkel  valamikor,

egy életszakaszában nehézként találkozott.

Amit csak úgy rendezhet, hogy egyszer eléri

a saját szintjét, majd utána betartani tanulja.

Az ember sorsa arra való, hogy azt megélje,

de ha nincs a kivárásához, a teljesítéséhez

türelme, akkor csak valami nagy fura lesz

belőle. A felvett szép, nem természetes,

mint a felvett sors sem az, mert akkor ki,

mihez tartja magát, nem teljesít azzal

generációsan, hiszen a könnyűt választja.

Honnan tudja, mikor ért el oda és hogyan

mi a módja annak, hogy a megmaradtakat,

törleszteni tudja, mi módon épülhet a tartásába.

A tapasztalatom szerint fontos lenne tudniuk róla.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

bejelentkezéssel, Különös oktatás, nevelés

ha már van arra elég  éretten igényetek.

Csoportos Online tréning nektek.

Tiszteletem, várom a bejelentkezéseteket.

heringesarpadne@gmail.com által.

Heringes Árpádné nyugdíjas egyéni vállalkozó.

Az élet élni szeretne, mindent meg is tesz, minden pillanatban érte. Julamami
Az élet élni szeretne, mindent meg is tesz a pillanatok töredékében is érte. Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.
Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.
Messenger Heringes Árpádné, +36707253808 ,   van még a régi telefonszám. Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.

 

 Szeretettel: Julamami