Végtelennek látszott,
gyermeknek lenni.
Alkalmazkodva
sietni kellett
megértően
felnőnöm,
nagyon sok
életregényt
is elolvastam.
Az sokat segített,
abban is, hogy
megértően
tudjak
megfelelni.
Ezért
korán
indultam,
hamar érkeztem,
hát várnom kellett,
hogy megérkezzenek.
Ők akik nem értették még,
hogy magam elé mindenkit
miért engedek. Tiszteletem.
Az elfogadásban fejlődtem,
addigra számomra, szinte az
lett már a természetes.
Amikor más kapaszkodóm
nem volt, már elhittem azt.
Segítsek magamon, idejében
az Isten is megsegít engem.
Mára tudom, honnan jöttem,
mikor értem be arra, hogy
magamat is tiszteljem.
A semmiből magamat
felneveltem,
felgyorsult
ritmusban,
túl gyors
voltam a
többieknek.
Lelassítottak, hogy
ne kerüljek időben a
saját jól megérdemelt
szintemre, még időben.
Amit 60 éves koromra
terveztem, 70. évemhez
értem, és megértettem.
A sorsomat, generációs
feladataimat ismerem,
ne várakozzak tovább.
Menjek a saját ritmusom
szerint, szerintem haladjak,
ahogy képes vagyok, csak
meg ne álljak, már ne várjam
meg a többieket. Akik szintén
jó szinten vannak, akár a
másik oldalon sikeren,
megtisztelnek, Online
bejelentkeznek. Tiszteletem.
A sok mindenkihez való
és túlzott igazodással,
én magamnak, akkor
úgy tűnt, megfeleltem,
hiszen előre engedtem őket.
Akkor én még
nem tudtam,
vannak az
embereknek a
gondolkodásuk béli,
lelkei, szívei közötti
rezgéskülönbségek,
látszott, a türelem
nem a sajátjuk.
Tapasztaltam,
megtanultam,
toleranciának
hívják, amit én
magamhoz közel
éreztem, mostanra
olyanná is lettem.
Amikor már
önmagad
szerinti
lépésben,
léped meg
a lépcsősorodat,
érzed az életritmusodat,
a sajátodat, neked is van az.
Ugyanúgy mint a többieknek,
akik szintén a sajátjukban,
teszik meg, különbözően,
akkor is, ha azok a lépcsők
ugyanazok, mint a többieké.
Lépsz, lépegetsz, megteszed
az első lépésidet, szerinted.
Nekem úgy mesélték,
hogy lejtőre állítottak,
egy guruló kereten belül és
gyorsan raktam az apró lábaimat.
Sokadik gyermekként születve oda,
velem foglalkozni már fáradtak voltak,
hiszen mind a ketten nagyon sokat dolgoztak.
A pihenő idejükben, társaságban,
fölcipeltek az emelkedőn keretestől,
amit kifejezetten ezért gyártottak le,
azután újra lefele indítottak, tovább,
tovább, amíg ebbe ők, el nem fáradtak.
Mondták, érezhettem, hogy eleshetek,
igen szedtem a kicsinyke lábaimat,
gyakran fékezni is próbáltam.
Talán azért nem tudtam
sokáig sétálni, siettem.
A másokhoz alkalmazkodást is
és járni is, hamar megtanultam.
A sok leintéstől, „csendben léttől”,
hallgatni is nagyon megtanultam.
Nem beszéltek soha róla, hogy
beszélni mikor próbáltam meg,
arra viszont jól emlékszem,
hogy lecsitítottak és igen,
igen gyakran, pedig sok
mondanivalóm
lett volna.
Talán most
azokért is, a
soha ki nem
mondhatott
mondatokért is,
írom le, no hiszen,
hogy is férhetne el,
ennyi szó bennem.
Most van rá időm,
így magamért is meg
kell tennem és teszem.
Te mikor csitítod le
a gyermekedet,
mikor mondod,
hogy maradj
csendben
végre.
Figyelsz-e
arra, hogy
amit ő akkor
mondana, az
neked fontos
is lehetne, hogy
azt akkor rögvest,
meg is tudjad róla.
Ne állítsd vele rá,
a kallódók soraiba
kerülhet és csak a
várakozást tanulja.
Lehet, hogy azzal
azonnal dolgod is
volna, ha a szava
a füledig eljutna.
Mindent idejében,
szoktam mondani
az oktatásomon, amikor
azt látom, hogy elkésne
azzal, ha elodázná akkor.
Gyakorlod a hivatásodat,
ott hagysz mindent amit
csak lehet te is magadból.
Hazaérve, van ami maradt,
másoknak adtad oda, nem
a sajátjaidnak vitted haza.
Tudod-e mit rontottak el,
az elődeid, miként vagy
abban még megoldatlan.
Ha ismered már a saját
sorsodat, akkor tudod,
mihez képest hol tartasz.
Tartást és méltóságot ad az,
amikor ráébredsz, hogy te
megcsináltad azokat, amikkel
eddig még, nem bírt el senki.
Van az a pillanat, amikor
érzed, a most, fontos.
Az oktatását nem
engedtem meg, se
neked, sem neki,
hiába tárolta az
agyad az összes
addig felismert
jelemet, nem te
kaptad, nem megy
át, a szavak mögötti.
Megtanítom neked,
ha már érett vagy rá
és összefüggésében
tudnád adni tovább,
az oktatásási szintjéig
betanulod, megtanulod.
Ne szolgáld ki magadat,
azért mert neked lehet,
a díját számomra utald
át, erősítsed meg vele
a belső tartásodat,
a saját jószándékod
által emberesedjél.
A Julamami védjegy.
Tehát te sem tudsz,
mit kezdeni vele,
mert nincs arra,
gondolatod se,
hogy miért
kapod azt
a jelet te,
tanuljad.
Önismeret,
Önbecsülés.
Amikor
rájön,
hogy
mi
is
van
ott,
ami
csak
róla,
csak
neki
szólna,
ha azt
látni is
képes
volna.
Akkor
önmagán
segíteni is
képes lenne.
Nem várna
arra aki majd
azt mondja, hogy
aktuálisan ő a földi megváltója.
Ha nem kaphatnak igényesként,
saját ritmusú nekik szóló feladatot,
akkor ők, akinek arra már lenne tán
igénye, meglapulnak hát inkább,
a semmiben, hiteltelenedve.
Nem szólhatnak, ők a gyermekek,
hogy is nézne ki, hogy jelentkeznek,
felszólítják őket, mondhatják, a saját
véleményük helyett, az elvárt üreset.
Szoktam javasolni és jól bevált,
mond ki, persze ott ahol lehet,
mi más lehetne a helyszíne,
mint az otthonA, a családja,
félhangosan és ne erősebben,
s figyelj a szavaidnak hatására.
Ne utánozd le, nem a tied ez, a
mögötte lévő tapasztalat nélkül,
csak üres szavak hangzanának el.
Rájöhetsz a hangodat hallva,
hogy a másik azt nem hallja.
Önmagához mérni bármit is
képtelen, hiszen nem ismeri
önmagát, nem hogy másokat.
Csodálkozik is, hogy ejnye már,
hogy lehet, hogy a másik azt nála
jobban tudja, vagy előbb ért el oda,
ahova ő is már régóta nagyon vágyna.
Neki nincs hozzá meg, semmi se, hogy
azt el is tudná érni, nem addig az, nem
úgy van ám, másik helyzetben, máshol
megkapná hozzá a lehetőségét spontán.
Mindent idejében és neki megfelelően.
Fontos is lenne, hogy a gyermekekkel
foglalkozók megtanuljanak megérezni,
kihallani, meglátni, összefüggésében látni.
Ha gyakran időzik, alacsonyabb lelki szinten
az emberekkel, elfoglalhatja magát ugyan,
hogyan táplálja az intelligens agyát azzal,
amivel éppen lehet, úgy érdektelenül.
Nem kommunikálnak egymással az
emberek, csak elbeszélnek egymás
mellett, nem megy át a szó se, nem
hallják ki, ami nekik szólna akkor,
arról, az egészséges körforgáshoz
tartozik, a belső egyensúly léte.
Nincs meg az egészséges fokozat,
ami szükséges lenne ahhoz, hogy
el is érjenek a szavak egymáshoz.
Nem gondolják át az emberek,
hogy nekik mi a legfontosabb
az ő életükben, elérni mit is
szeretnének, a földi létben.
A saját kulcs, a saját sorshoz
ott van mindenkinek, a saját
jele, a tenyerében a kulcsa ahhoz.
Mert arról is szólna az élete, hogy
fel kellene ismerje, melyik a helyzete,
mit, mikor lehetne meglépnie, úgy,
hogy a belső kontrolljával együtt,
pontosan tudná, miért is érzi azt.
Akkor, mi a késztetés eredete ott
őbenne, onnan belülről megérezve,
lelkesen és szívesen, mint az ő saját,
gondolkodó agya által közvetítettet.
A generációs jeleit, az ő generációs
feladatait, ami által lenne „most” is,
tartása, méltósága abban a helyzetben is.
Mert tudná, hol tart ahhoz képest, amit addig
senki más a családjából, még elérni nem tudott.
Hát éld meg az életritmusodnak megfelelő sorsod,
közben figyelj arra is, hogy a többieket se gátold.
Különös oktatás, nevelés, Julamami védjegy,
az Általános műveltséget növelő,
„Tenyérolvasó”, Önismereti
Online Oktatást neked, érted.
Ha már érzed, hogy mit, miért
nem értesz még meg, keresed a
miérteket, a kulcsodat a saját életedhez.
Persze mások szerint is élheted az életed,
nyugalomra vágyva, megülhetsz a semmi
ringató bugyrában, át is szunyókálhatod
az életedet, ahogy mások mondják,
nekik úgy jó, hát jó lesz az neked is.
Azután amikor számot vethetnél a saját
sorsod felett, mily minőségben élted meg.
Ne szomorkodj, mert te hoztad a döntésed,
bizonyára a generációs feladatod sem érdekel.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,
06707253808, +36302470589,
heringesarpadne@gmail.com
bejelentkezéssel. Online Oktatás,
ha bárhol is élsz a Világban és már érdekel,
hogy neked is van sorsod és generációs feladatod.
Tiszteletem. Jó egészséget kívánok, szeretettel. Julamami
