Tudnod is lehetne… 2021.02.11. – 2016.09.07. https://julamami.com

Ideje, bocsánatot kérek, volt már

gondom, fékek, gátak  is bőven.

Esetleg lehetne, hogy ne  kezdje

el ismétlésben,  ha csak a másik  oldalon

éli már az életét, nem tudhatja. Már nincsen

lejjebb, hiszen átfordultunk, a jóban vagyunk,

alkalmazkodni, adni is tudunk, generációsan.

Mindenkinél  más időben, más  körülmények

között és más szinten, de megtörténnek ezek.

Mivel letörlesztettem  minden olyat amit,

oda  tett a sorsom és gátként kaptam meg,

hogy oldam meg, mert anélkül  nem tudunk

tovább  haladni és megérdemelten jól élni.

Viszont ahhoz, hogy mekkora tömegnek

számít az, akik megtiszteltek és láthattam  a

 felém kinyitott tenyereiket leolvashattam.

Ahhoz mérve elszaladt az idő mindazzal

felettem, a  70.  évemet élem, továbbra is

naponta gyakorlom  a hivatásomat, sorsolvasó

lehettem már, ennyi engemet megtisztelő

ember által, a bizonyíték az Oklevelem,

Sorsolvasó, lett ráírva, az 1994. évben.

Emberesedni akkor tudunk igazán, ha már

a gyermekeinket is megértjük, hogy miért

nem ugyanúgy élik meg, hát mert nem azt

hozták a sorsuknak, nekik saját sorsuk  van.

Az alapokat tudjuk megadni, ki miben hogyan,

ne legyen elvesztegetett idő, minek ismételni.

Az egészséges körforgás adja az egyensúlyt,

bocsánatot kérek, azért ha még nem tudnák.

Körbeértünk 8. éve a jó energiák hatnának,

akik ezt észlelik, megélik, hiszen van az Isten,

tudás nélkül, jó minőséget hazudni nem  lehet.

Aki ezt nem vette észre, nagyon sokat tévedhet,

ideje lenne  bepótolnia  mindazt, amit nem tud.

Aki meg a gyakorlati életében bizonyította,

hogy képes vezetni emberségesnek maradva,

annak mit tudnának még megtanítani, azt a.

A két  oldalunk  bizonyítja,  ki racionálisan,

ki  meg lelkes, szíves,  gondolkodóként érte

el ugyanazt a szintet. Nézik egymást, mintha

nem  is lenne nekik is két oldaluk, lehet, nem

  tudják, az Isten ilyennek teremtett bennünket.

Azt látom, emberségesnek születtünk  mind,

az Isten adta Nép korosodó gyeremekeiként.

Szükséges lenne megélnünk a teremtésünk

általi jólétet, mert hisszük, itt is van olyan,

a saját Hazánkban szeretnénk megélni.

A  lehetőséget szükséges megkapnunk

ahhoz, hogy a saját tehetségünk  által,

megdolgozva érte, jó minőségben éljünk.

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.
Az élet élni szeretne, meg is tesz minden pillanatban mindent érte. Julamami

Az irigység, nem magyaros virtus,

édes Hazám ne menj még, hiszen

a szép és jó lehetőségeinkkel még

meg sem jöttél, sok itt a tehetség.

Ha még nem ismered fel azt sem,

hogy a magas rezgésűek a tudásukkal

nem valók az alacsony szintre, hát tudj

meg többet róla, ne pusztuljon ki,

az, ami a szintje alá van beszorulva.

Emberismeret, hozzáértő tudás nélkül,

már a jó minőségnek a látszata se megy.

Tanuljál, fejlődjél, hogy sok mindent

abból, amit addig még nem, megértsél.

Jó lenne megismerkedned azzal is,

hogy mit nem tudsz róla, ne az idegen

kultúráktól félj. Add meg a tiszteletet

ismerd meg, ha ott van dolgod neked,

hogy tudjál, ahhoz alkalmazkodva

élni, ha ott időzől, ha úgy döntenél.

A megelőzésben találtam rá

a hivatásommá lett, ami azóta,

már 27. éve, a napi gyakorlatom,

sokféle kutúrával találkozom,

 most egy ideje csak online.

Igen nagy a különbség,

minden ember mást

hozott sorsaként és

vannak akiknek már

már könnyebb az élete,

mert az elődei megcsinálták,

mindannyian még időben, a

a generációs feladatukat.

Azt is tudnod lehetne,

már gyermekként

megmutatkozik,

az a többlete, a

tehetsége, ami

azért van benne,

hogy előre is vigye.

A kulcsot ehhez

hála Isten, megleltem.

Amikor megtisztelnek a

sorsolvasásomért Online,

ugyanazt látom a felvételen,

mint amit személyesen látnék.

Mert előtte fényképezik le a

tenyereiket, ők is azt látják

amit én, ha belenéznek a

saját tenyereikbe akkor.

A legpontosabb, amit

tudni fontos látható,

mindannyiunkról ott van,

a  tenyereinkben. Ahhoz

értek, még megelőzésben,

olvasom le, amikor találkozik

ott tart, abban, amit mondtam,

tudja, hogyan előzze meg azt,

ami mellé vinné a sorsától.

Prevenciósként vagyok

nap mint nap, ha online

megtisztelnek, leolvasom

a sorukról, amit látok mindent.

Adni születtünk mindannyian,

ha az megkopna valakiknél, ott

van a módja a tenyerükben,

hogyan igazodhatják vissza

az  egészséges tartásukhoz.

Tapasztalt tudásom mindez,

a tenyerek adják a tudásomat,

amikor az emberek kinyitják

felém a tenyereiket, leolvasom.

Ehhez szükséges volt mindaz,

hogy a sorsomban benne volt,

adjam akkor is a tudásomat,

ha a pénzüket efogadni

azért nem tudtam, hiszen

úgy volt szükséges törlesztenem.

Azzal, hogy grátisz voltam, akiknek

azt éppen akkor volt szükséges

átélniük, abban a formában.

 Ott és általam megélniük

 azt, hogy úgy adjam oda, el is

 tudják fogadni, kapni tanuljanak.

Nem tudom mit éltek akkor

át, nem mindenki tudta azt

megköszönni, lehet nem

élt még addig át olyat.

Tudtam, hogy valami jó

történik  velük, akkor,

azt átélve, történik majd

utána, hogy jó életük lesz.

Szükségük volt arra, hogy

ki ne billenjenek abból amit adni

hoztak és gyakorolni nem tudták.

Nyilván nem hívnak akkor fel azért, hogy

 mikor miben változott  jóra az

életük, viszont amikor újra

megtisztelnek és leolvasom

a tenyereiket, már tudhatom.

A lelkesedés ki ne kopjon,  hinnye.

Megtanulni adni amikor már van

bőven miből és nincsenek azzal

kiszolgáltatva, gyakorolhatnák.

Hiszen két oldalunk van, amivel

mindannyian születtünk,

a tisztelet és a szeretet, az

alapja. Emberségesnek maradni,

a jólétben nem tudom milyen,

csupán azt tudom, mi a módja

annak, amit a nehézben élve

gyakoroltunk tíz hosszú évig.

Átfordult a sorsom, már azt az

oldalamat tanulom, ami a racionális

létemet biztosítani tudja, a jólétet

nem felejtettem el, hosszú  az út

oda tudom, hát nem adom fel.

Önmagadon túlmenni ah,

tán nem kellene, persze

ha adnál a minőségre,

akkor tanulnod kéne.

Vagy,  ha úgy is jó az,

azoknak akikkel te

kapcsolatban vagy,

ahogy te csőlátod,

akkor ki ne mozduljál ah,

 se a következő, de emberies

szintedre se, azzal nem jutsz el.

Oktatnám mindezt is nektek,

a szülőknek, a nevelőknek is,

ha igényetek is lenne erre,

ne szenvedjenek azok se,

akik többlettel születtek.

Nektek van ebben nagy

a felelősségetek, akik

onnan indultak el.

Ahova mások most is,

általatok is lekerülhetnek,

ha nem ismeritek a sorsotok,

sem, a generációs határaitokat.

Akkor ugyan miből merítesz,

csak nem a mendemondáknak

hiszel, meg sem bizonyosodva.

Amit nem értesz, tanuld meg,

s ha bármilyen magasságokat

 érsz el, abban is maradj ember.

Túlmentél, ha még nem látod

 meg azt, hol van a te határod,

 azt gondolod, minden a tied.

Hát nem osztozkodsz, nem

adsz oda ahol a saját szintjükön,

a generációs feladataikat is ismerve,

igyekeznek, teljesíteni képesek lennének.

Tesznek magukért, hogy nekik is legyen,

úgy élnek, tudják, másoknak is szüksége

van a bevételre, a jó életminőségére.

Nem vállalnak olyan feladatokat,

amikre ők nem képesek még

emberileg, nem érettek arra.

Köszönöm Istenem, felfogtam,

 mára már megérthettem,

milyen nagyszerű is az

érzés, hogy ennyire

egyszerű, értem.

Szülő figyelj erre,

milyen jó is lenne,

ha nem nevelnék,

pont azt ki belőle,

ami az ő többlete.

 Te honnan jöttél,

merre mennél,

kinek az ága az,

apai vagy anyai,

ami által tovább

is mehetnél,

ha látnád,

merre van, hol is van

 most az előre neked.

Hol vannak a generációs

határaid a családod és

magad tekintetében is.

Másképp látod ugyanazt,

ha túlzásban vagy,  másképp,

látod akkor, ha szerény vagy, a

hiány s a többlet sem állandó ám.

A magadhoz képest túlzásokban

gazdag életed, nem használhat a

 lelkednek, a szívednek, sem a

 józan eszednek, hisz azokat

nem használod már, minek,

kiszolgál minden tégedet.

A gyötrő szegénység pedig,

megnyomorítja a lelkedet,

nem tudsz már látni mást,

mint azt, ami nincsen neked.

Adok – kapok a működőképes,

mert ha időben nyitottad meg,

a szelepet, nem rongál a többleted,

ha nem tudsz még, adni tanulj meg.

Tudnod is lehetne, két oldalunk

van, ha eljutottunk oda,

hogy teljesíteni

tudjuk amit

mi is hoztunk,

sorsszerűnek.

Szépen kérlek,

a teljesítésünk

szintjén legalább

add meg a tiszteletet.

Ha ezek eszedbe sem

jutnának, annyira adjál

magadra, kérdezz meg

emberségeseket, ők

mi  módon nem

alázzák meg

az embereket.

Önmagunkért és

a családunkért is,

akkor továbbléphetünk s

azzal a Hazánkért is teszünk.

A saját szintünkön már mind

 boldogulni fogunk, és azzal a

 Hazánként is tettünk,

egymást már értjük.

Íme, szintkülönbségek,

rálátások, kihallások,

megérzések, a gondolkodók.

A korlátok, amikor erősen

kordában tartva,

nevelődnek a

gyermekek.

S nincs nekik

szerencséjük,

mást is látni,

mint amit,

aktuálisan

felettük

  és jónak

döntöttek.

Akkor ne

várják aztán

tőlük, hogy

megtudjanak

különböztetni,

egymástól

a jót

és a

vásottakat,

életük során.

Majd, ha két

lehetőség

közül,

dönteniük

is lehetne már.

Amikor a jeleiket

megláttam  a

sorsaikban és

generációs

jeleiknek

neveztem el,

ott voltak az

összefüggések

is, hát volt miből

merítsem hát a

 tájékoztatót.

Egymáshoz

illettek,

mint

az ikrek,

s mégis

mások

voltak rájuk,

 a lépéseik,

a hatások,

az elvárások.

A tenyereik leolvasása

közben erősen

megmutatkoznak,

hogy kitől mit

hoznak,

mint

teljesíthető

feladatukat.

S mennyi

halmozódott fel,

abból és melyik ágon,

amit addig senki tán,

észre sem vette, hát

nem is teljesítették.

Így ott van a többlet,

amivel nem tudtak

mit kezdeni a elődei.

Viszont meglátva azt,

tudja, ő az, aki már,

azon

többlettel

született le,

ami által teljesíteni

is képes. S van az a

pillanat, amikor

arra rá is ébred,

hát tovább is léphet.

A rálátása már meglesz, mi

 függ össze mivel és mennyire.

Ezek az emberek vezetni

születtek, megvan már

bennük minden ahhoz,

 jól átlátva, jól kihallva,

megérzik az összefüggéseket,

képesek azzal segíteni a többieket.

Nem mondvacsináltan, értve élnek.

Mindezeket mással pótolni nem lehet.

Győzz meg, legyőzni könnyű

engemet, nem harcolnék

ellened sem, hiszen ide is az

oktatás lehetősége miatt jöttem.

Különös oktatás, nevelés tréning,

+36302470589, 06707253808,

telefonszámok a bejelentkezéshez,

heringesarpadne@gmail.com által,

írásban is meg tudjuk oldani.

Magyarországról, Pakson

a Hergál Házból,

Önismeret,

Önbecsülés.

 Online Oktatása, ha

 bárhol éltek a Világban.

Szeretettel:

Logo

Julamami