Tíz éve írom, a reggeli gondolatom… 2020.10.13. https://julamami.com

Julamami
Egyik könyvem előlapja. Julamami

2016.04.11. írtam és azután ahhoz is.

Amikor úgy érzem bocsánatot sok

mindeni helyett kérek. Hátha még

megjön az erő másokban is időben,

majd megteszik önmaguk helyett.

Életszerűen hasznossá lehetne,

ha még a saját kontrolljának

a jelzésére odafigyelve

a belső tartását, a

jó sorsának

az ismeretével

még megigazíthatja időben.

Nem száguldozik el odáig, ah,

már elhiszi magáról azt  is,

amit az emberséges

saját kontrolljukat

nem ismerők mondanak neki.

Önmaguk, a sorsuk, az emberségük,

a családjukban betölhető helyüket,

nem tölthetik fel, a túlzó pénzzel.

Ha a hétköznapjaik már ünnepek,

nem élnek már abban, amiről

véleményt is úgy mondanak.

Hinnye, attól kezdve már

azt várják el, hogy mindenki

más, ahhoz igazodjon, amit a

  bólogatók által igaznak hisznek.

Úgy indult, hogy az Isten adta Népről

szólt az, ah, hozzájuk is akik teremtenek,

az olyan szinten vissza is érkezzen, ah.

Az egészséges körforgásunkhoz jó tudni,

a belső kontrollunk jelzi, hol ne menjünk túl,

annyira, hogy azt visszahozni ne lehessen, a

 biztonságos testi – lelki egyensúlyunkba.

Gondolkodjon mindenki el azon,

ha nincs miért, a motiváció

megszűnik, kiüresedik.

Önismereti oktatás,

összefüggésében látást

tanulva, emberismeret is.

Őserőnek neveztem el,

egy ívvel rajzoltam azt meg.

Amikor nincs éppen honnan,

meríteni az életenergiát,

bizony onnan lehetne.

Ha tudnák az,

emberek,

nekik is,

van ilyen,

tán olyan könnyen,

kétségbe sem esnének.

Amikor generációsan a,

tudásuk által lesznek nagyok,

az nem ugyanaz az állapot, mint,

ha mondvacsináltan lesznek azok.

Az egyik aki arra már beérett ember,

a másik egy szintje fölé tolt, arra még,

éretlen, vagy másban sikeres lehetne.

Amikor érettek arra a feladatra még,

nem vagytok, túlragyog az orcátok,

nincs hozzá meg a kellő alázatotok.

Az 1994. évben elvégeztem az elsőt,

amivel elindultam sorsolvasás néven,

2014. évtől már tudom, az is vagyok.

Mi az amivel a családodon belül előre

vinne a sorsod, az is a saját feladatod,

illene azt is önmagadért megtanulnod.

Amit az Isten sorsukként, az anyaföld,

azonos rezgésével oda születettként,

jelez, mindenkinek adott az a helyzet.

A legtöbbször ott ahol születtél nehéz,

boldogulni, mert bizonyítanod kell azon,

a helyen, ahol látták a felnövésedet neked.

A kiemelkedésedben már nem igazán lenne,

partner sok ember, mert miért pont neked,

miért nem neki, adatott az a helyzet meg.

Mennyivel könnyebb lenne, ha felismernék,

az emberek, hogy mindenki más feladatra jött,

mert, ha nem így lenne, tán csoportban születne.

2016 a jól kommunikálni éve, mert jövőre már tudni,

illene magas szinten kommunikálni abban amire született.

Megváltozott a Világ gyors pörgésű lett, aki ezt észlelte, az,

igyekszik a Világgal tartani, a hatásaival egy ritmusban lenni.

Mert alkalmazkodni nekünk szükséges,

nem hozzánk fognak az események igazodni,

nekünk kell megtanulni azokhoz úgy viszonyulni,

hogy tudjunk a szerint, a felgyorsultban boldogulni.

Ezt igyekszem az oktatásom által is rajzosan átadni,

hogy ismerd meg a saját életritmusodat, s közben azt,

is vedd észre, hogy mások meg, egymástól különböznek.

Mind – mind, önmaguk szerint rezegnek, s intelligensen,

igazodnak ahhoz, amit éppen a sorsuk adott életszerűen

azzal számukra, abban az adott élethelyzetben biztosított.

Jó szerencsét, szép napot kívánok.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami
Magyarországról, a Hergál Házból szeretettel. Julamami

Önmagától… 2018.04.11. https://julamami.com

Önmagától… 2018.04.11. – 2021.04.11.

Julamami Magyarosan Agyalósa. Napi 15 perces agytorna a találmányommal. Heringes Árpádné, Prevenciós, Julamami védjegy. https://julamami.com

Lehetetlen az nincsen,

ah, hiszen, van az Isten.

Önmagától megvédeni

senkit sem lehet, ah.

Az emberieseket

becsüljétek meg.

Ha nem lesznek,

a szembesülés,

önmagatokkal

 kezelhetetlen.

Ha bármi miatt

kifordulsz abból,

ahol önmagad vagy,

könnyűvé válhatsz,

 elröpíthet a huzat.

Ha nincsenek meg

a gyökereid, hát

magad építsed.

Az önbecsülés,

arról is szól,

mennyire

óvhatod

meg te,

magad, a

hamistól.

Eldöntheted,

igaz, vagy hamis.

Ha mellé mentél,

talán őszintén,

vállaljad azt fel

magad előtt.

Legyél azon,

hogy a jót

erősítsed

magadban.

Tudod-e,

hogy

mennyi,

az a teher,

amit elbírsz.

Hol vannak a

saját és meddig

véd meg téged,

a generációs

teljesítésed.

A  gyermek

még nem

felnőtt,

hinnye.

Kiül az

arcára,

a lelke

tükre,

hinnye.

Vágyik arra,

ah, legyen

elismerve,

amiben jó.

Ha olyan

fontos nem

lenne, mi van

belül a  lelkében,

ugyan miért lenne

az, a saját tükre, azt a.

Ne menjél túl magadon,

mert nem köszöni meg,

még neked sem, a lelkednek

belső bugyra, a lelkiismereted.

Figyelj a lelkedre ember, az Isten,

tisztának teremtette meg azt is,

nem azért, hogy szutykold össze.

Mert az a legnehezebb, tisztának

maradni a nagy katyvaszban is.

Arra, csak az képes, aki már,

önmagát annyira ismeri és

az életét, legalább nem

ártva, se bántva élheti.

Ne kérkedjél hát, te a

mások tudásával sem,

ha van sajátod, azzal se.

Az alázat az elérhető,

sok lemondás van ám

mögötte, hinnye, ah.

Tiszteld önmagadat,

hogy tisztelni tudjál

másokat, ez most

divatos lehetne.

Miért ártanak

az emberek

önmaguknak,

miért másoknak.

Mert nem

tanulták

meg, azt a

 fontossági

sorrendet.

Ami által ők már

ésszel emberesednek,

hiszen mind arra

születtünk meg

emberségesnek.

Ha elfelejtette

volna bárki is,

a sorsa időben

figyelmezteti.

Ugyanabban fog

ő maga is punnyadni.

A csatáját el is

veszítheti, aki

önmagát sem

tisztelni, ugyan

hogyan lehetne,

tisztelhetően a

többi ember

fele, hinnye.

A csatában

vannak akik

elvesznek,

azért, hogy

mások még

elvegyenek.

Ha a közösbe

visszatenni, ah

elfeledkeznek.

Otthagyja azokat,

akik, azzá tették őt,

akivé válhatott. Ugyan

mivé, válhatott volna,

ha ők, mint motiváció

nincsenek, aközben ott.

Letudja őket a semmibe.

Amint az látható, vissza

 veszi azt, az ő sorsuk,

mindazt idejében.

Hiányos maradt,

nincsen meg a

tudás nélkülük.

S köszön vissza

az, amit nem

tettek meg, a

tanulásukért.

Van úgy, hogy

egy generáció

kimarad, mert

az előzők, nem

is teljesíthettek.

A lehetőségüket,

nem kapták ők meg.

Lelkiismeretesen

vezetni azt jelenti,

önmagát is tiszteli.

Attól mentsen meg,

bárkit az Isten, hogy

kirakja a kirakatba,

azt ami nem is az övé.

Amikor csak szerezte,

az lesz az ő jellemzője.

Mások lehetőségét,

önmagának tudná be.

Addig működik látszatra,

amíg, ki nem rakja, óvatlanul,

a lelke éretlenségét az orcájára.

Bárki leolvashatja azt, hinnye, ah.

Felszínen élni, kikerülni a nehezeket,

na azt is lehet, az élet maga a nehézségek.

Aki ezt még nem tudja, mert elkényeztetett,

könnyen lehet, hogy elkésve tudja majd meg.

Mindent, a maga idejében, megélni azt amit

a sors adott, s nem csinálnák fölöslegesen

meg, a körbe kacskaringózót.

Megismétlik azt, amitől

éppen ott tartanak ahol.

Az elődeik sem tisztelték

kellőképpen azt amit az Isten,

feladatként azért adta, nekik oda,

hogy időben, megelőzően megoldják.

Ha már kellőképpen ismernék a saját és

generációs feladatsorukat az emberek, nem

döntenének mások felett, ártva semmiképpen.

Hiszen vezetni, születnek az emberek, azt lehet,

hogy időközben hosszan tartóan nevelődnek arra,

de jó vezetők akkor sem biztos, hogy belőlük lesznek.

Jó vezető akkor vagy, ha annak megfelelően abban a lelkiállapotban

vagy, nap mint nap. S nem kell, összekanalazzad a látszatoshoz igazítanod mindannyiszor magadat, ah.

Hiába igyekszel jól elfedni, ami hiányos, pótolni úgy sem lehet, addig amíg mindazokat meg nem tanultad.

A tudás hiánya mögé sem bújhatsz, mert kilátszik az.

Biza vagy van az, belülről jövően, vagy nem is volt és úgysem lehet, punnyadozhatsz úgy egész életedben.

Ha a mások tudását nem tartod tiszteletben, az nem lehet a tiéd még látszatra sem. Van annak egy adott rezgése, ami oda tartozik ahol az a tudás létrejött. S azóta is folyamatosan fejlődik, a tudását az Isten adja, na meg az emberséges léte készteti a napi fejlődésére.

Tisztelettel élni szép, szeretetben élni jó, vigyázzunk arra is, el ne vigye, az adott szavakat, a mások álmai okán, az üresség hajó.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.

Julamami