A múlt elmúlt, figyelj a mára, a most
élhető pillanatára…2021.04.24. – 2016.04.24.
https://julamami.com Mihez képest, több vagy más.
Hát, most éppen ki a kijelölt hibás.
Tanulok, kint a Világban élők, sorszerű életéül.
Azzal, hogy Online vannak, a tanítványok engemet is,
tapasztalni, tovább fejlődni hagynak, hogy sokfelől vannak.
Otthon vagy, amikor a kicsiben már látod magadat,
nem mentél sehova, a Világ mégis ott van nálad.
El ne feledd, te is csak szeretetből vagy.
Rálátni a sok mindenre, a kiteljesedésre,
hiszen ők a saját sorsukat megismerni,
keresve az igazi, tehetséges önmagukat,
az összefüggésében látásom miatt jönnek el.
Azzal meg, az egyszerű életemből kilátni tanítanak,
pedig az egyszerű világomból, ki sem tettem a lábamat.
Sok mindenre lehetne figyelni emberek, hiszen látni tanít,
benneteket a lelketek, a szívetek, a gondolkodó agyatok,
mutatja, nap mint nap nektek, mint a két szemetek.
A testetekért tesztek,
a lelketeknek is megjárna,
már ma, halasztani nem jó,
mert közben, punnyadhatsz.
Mert az életetek kulcsa nálatok,
értetek, ott vannak benne a jelek,
a csuklótokon is már, a tenyereiteken át.
Nem fordulna szembe, a szülővel a gyermeke,
ha ismernék egymást, őszintén beszélnék meg.
Hiszen rá kell ébredjenek, mindkettőjüknek,
egy a család, de a generációs jelük az saját.
Egyéniségük szerint is, más ügyekben,
tisztán tapasztalva egyszerűen élni,
a lelküket, szívüket, döntéseiket,
megerősíteni, a hozottat,
fejlesztve élni jöttek.
S reménykednek,
hogy a hozzá,
nem értők,
a múltban,
hiányosan,
s esendően,
kapaszkodnak.
A tudatlanokban is,
erősíteni vélnék azt is,
amit, másoktól másoltak,
ami rég volt, az már nincs is.
Hiszen közben aki azt kapva,
hozta, fejlődik folyamatosan.
Már át is látnak, ki is hallanak,
megéreznek és nagyon sokan.
Látják az álságosok, trükkösök,
bugyrában már vergődve élni,
nem tudja már le sem fedni.
Hét generáción keresztüli,
rakhatja rá azt az övéire,
a szép és jó helyett,
úgy is lesz az emlegetve.
Becsüld meg a pillanatot,
amikor boldognak érzed,
magadat, mert egész életedre kihathat.
A sok – sok boldogulás pillanata átengedve,
a sejtjeiden megmarad az áhított rezgése,
s bevonzza újra és megint azt, rájössz,
hiába na, te is csak szeretetből vagy.
Ne mástól várjad a jót és a szépet,
magad csináld meg, a saját sorsodat.
Egy Haza ez csak egy, beletettük azt,
a szépet és jót, amit lehetett, nem is,
várunk mást mi sem, csak ugyanezeket.
Ha már megtanultál adni, s a fölösleged,
fölöslegéből, szívesen, lelkesen is teszed,
bizony nyugodtan gyakoroljad amikor lehet.
Átlátva, kihallva, megérezve nem árthatnak,
már neked se, akik abban is csak hibát keresnek.
Hiszen az érzés, ami ott, akkor átáramlik benned,
ismerőssé teszi az alkalmas sejted, önmagadat, veled.
Jó egészséget jó emberek, tisztelettel, szeretettel lenni,
önvalótokat, a járható sorsotokat, időben megismerni,
nem több az annál, mintha egy feladat elfogyott,
oda is teszi az Isten, a következő lépcsőfokot.