Amit nem te teremtettél, az

nem lehet a tied, nálad van

legfeljebb, majd elengeded.

Aki a magas anyagi szintet

már megszokta, kevésbé

bántotta,

hogy a

régiek

már

rá se

néznek.

Az jut eszükbe,

hova lett az a

sok jó és szép,

amit ők ide,

teremtettek.

Elkullognak

mellette, az

villan bele,

de kár, hogy

elrugaszkodott

már tőlük ennyire,

igen pénztelennek

tűnnek, szomorúak.

Pedig milyen jó kis

csapat is voltak,

de ő már így,

nem ugyanaz,

nincs öröm a

szemükben se,

ha őt meglátják,

elsomfordálnak.

Nem fizetett ki

közülük többeket,

kiáll a vélt igaza mellett.

Másokat meg érdekből

túl kényeztetett, ők most

se nem értenek vele egyet.

Kinőtte a felvállalt feladata,

nem látja összefüggésében,

így nem bír egyedül el vele.

Mindenki az érdekeit figyeli,

emberies gondolatokat nem

érez már semmiben, senki.

 Kisgömböccé vált mostanra,

megoldásnak azt látja, hogy

amit meglát azt bekebelezi.

Kérem szépen valaki szóljon

már neki, hogy nem úgy van,

ahogy az ő elkényeztetett

köreiben vele azt láttatják.

Ez mindannyiunk Hazája,

beleteremtettük a szépet

és jót, azt várjuk vissza, ne

azt kapjuk ami megmarad.

Régen más volt, egymásra

kiabáltak és integettek, ha

  nem vette észre a másik.

Különös oktatás, nevelés.

Most meg van az úgy,

hogy jólesik már, ha

 az ő rajongói neki

kezet is csókolnak,

szeretne változni,

emberies lenni.

Nem érti kitől is

örökölhette ezt,

valami fura, nem

tud tenni ellene.

Eltervezte, hogy

neki most meglesz

már úgy mindene,

 hogy a családjának

ne kelljen már soha és

semmit sem tennie érte,

gazdagság legyen örökre.

Ezeket tovább gondolni

nem szerette volna,

nem volt már

biztos benne.

Boldog akkor

volt, ha a

fiával

együtt

érkezett

ő valahova.

Jóképű férfivá

érett a sarja.

Igen jó volt a

kisugárzása,

azonnal látták

rajta, nem a

ruha teszi,

belül van

a minőség.

 Egymást

mégsem

értették, ki

 innen, ki meg

onnan hozta a

generációs jelét.

Nem is gondolnak

vele, hogy talán azt

mindkettőjüknek

a helyére tenni

is lehetne.

Lassan már

csak önmagában

bízott, a dolgairól

másoknak nem

szólhatott.

Örült neki

csendben,

megvan.

Fel sem

fogta,

hogy

mennyire

jól megy a

dolga, ahhoz,

amit ő tudott.

Maga mellől

is mindenkit

kitakarított,

akiről látta,

tehetséget

hordoz.

Ne

legyen

látható a nagy

különbség, mert

rájönnének az

emberek,

hogy ő

becsapta

őket.

Nem

az övé

a tudás,

a másét

használja,

afölött meg,

elsőnek nem is a saját

működésüket akarja.

Nagyban és kicsiben

ugyanaz van, tudja,

de közötte van

a lényege az

egésznek,

azzal nem

is gondolt

még soha.

Majd, nem

illik bele oda,

ahhoz kellene

mindenkinek

igazodnia.

Önmagát

szerette

volna,

láttatni

a többiek

szemében már,

csak jó alaposan

feltupírozva,

olyanokkal,

ami nem is

volt és nem

is lesz soha

az ő sajátja.

Önmaga fölött

szárnyalt nap

mint nap

eljárt

oda,

ahol a

 tanácsot

kapta, olyan

nagyon hitte,

hogy a másik

azt is tudja,

ami neki lett

volna a dolga.

Az irigység lett

a legerősebb benne,

észre sem vette, hogy

önmagát, a csőlátók,

rosszakarók tábora

legalacsonyabb

szintjére

helyezte.

Mivel

csak a

pénzt

és a

vagyont

tisztelte, az

 embereket

is úgy mérte.

Igyekezett

mindenkit

az igazáról

meggyőzni,

akit nem

lehetett,

azt meg

legyőzni.

Egymástól

eltolódtak,

az addig abban

összerendezettek,

sok idő kell ahhoz,

hogy megint össze

is rendeződjenek.

Mindenhol

már csak

a sajátjai,

de nem

bízik már

bennük se,

mert látja,

hogy őket

is a túlzóan

sok pénz, már

más irányba vitte.

A lemaradottakról

meg nem is beszélve,

kénytelen gyakran

becsukni a szemeit,

hogy ne lássa azt,

amivel, úgy érzi

tenni már nincs

is mit, hiszen

nem ez volt

a célja, csak

nem hitte azt,

ami ott belül,

benne már szólt,

neki, hogy ne már,

nincs egyensúly.

Pedig azt hitte,

hogy kész a mű,

nem látta meg,

hogy de mű lett.

Nincsenek benne,

 a működéséhez az

emberek életéhez

igazodó folyamatok.

Nem érti ki, hogy is

maradhatott, pedig

annyira sietett, hogy

készen legyen vele,

arra az időre, amit

régen elvártak tőle.

Jó szerencsét emberek,

áldjon meg az Isten minden

földi jóval bennünket, éjen a

tisztelet, az emberies életvitel.

Ismerjétek meg egymást, hogy

ne csak éljetek egymás mellett.

Általános műveltséget növelő

“Tenyérolvasó” nektek, akik

már tudjátok hozzátanulni,

azt is, amiben mások a jók.

Vagy éppen azért, mert most

nem igazán megy, a jól bevált jól.

Átlátni, megérezni, kihallani tanulj,

hogy meglássad összefüggésében,

a saját életed, generációs jeled,

na meg a nagy Világot.

Szeretettel.