Magyarországról, Pakson a Hergál Házból írok.

Julamami védjegy, Heringes Árpádné tulajdona.

Sem szóban, se írásban nem adtam, senkinek

sem engedélyt, a julamami bármilyen,

bárhol való használatára.

Azért írom, hogy

tudjanak róla.

Elhiszed-e amit

mások által szerzett,

szerinte, beépülhet-e az

a belső tartásába.

Nem tud ám az, a

 sajátjává válni.

Üresedik

inkább

attól, ha

punnyad,

leépülhet.

Az a mások

sikere ám,

akkor

is, ha

arra,

építette.

A saját

életét,

mert

nem

vette

észre,

miben

van az ő

tehetsége.

Mellette él

a sorsának,

sikerélménye

a másokéból

van neki.

A lényeg,

a látszat,

elhiggyék,

hogy arra

is képes.

Kitől,

mikor

és mit

nyúlhat le.

Közben meg

el is hiszi azt,

természetes,

hogy úgy

esett.

Mások

miért

nem

vették

észre.

Aztán

miért

nem

éltek

azzal a

lehetőséggel.

Valóban úgy is

gondolja, az övé.

Nem érdekli, hogy

kinek, mikor, miben

árt azokkal, neki jó

legyen mindaz.

Nem érett ő

szavatartóvá,

se tartása se

méltósága.

Ha nem

vezetőnek

született

miért képzeli,

hogy képes lehet.

Azon a szinten vezetni,

mint, aki abban tehetséges.

Érződni fog a sok hiányossága,

lefele viszi azt a szintet, ahova

tehetség nélkül került oda.

Tartás, méltóság nélkül,

mégis, mi lesz belőle.

Ha bármibe nyúl

bele, odalesz,

hamar vége.

Jelezd, ha

érzed,

nem

jól

van

az.

Mert

ha

elkésel

a jelzéssel,

felelőse leszel.

A következőknek,

akik hiába tehetségesek

és éppen arra születtek,

nem hagyják a szintjükre

kerülni az önelégültek.

Ez az, amikor azon

csodálkozol,

hogy lehet,

azon a

szinten

és olyan

sikerekben.

Hiszen látszik

rajta, az lehetetlen.

A saját kútfőjéből oda

nem juthatott volna fel.

Ha észlelteti a lelkes,

szíves, gondolkodó

belső tartást adó.

Ne menjen túl,

mert ott,

hirtelen

jöhet a

változás.

Ki kellene

azt bírnia,

akkor is, ha

nem sorszerű

ott az a hatás.

Szeretettel.