
Kérem ne olvassa el, ha nem szeretne a szerintem valóságról olvasni. Ha nem teljesítesz időben, úgy mint ahogy a segítséget kaptad, hiány maradhat.
Neki abban amije nincs a tudásához mérve elég,
nálad meg, a saját gyermekednél okozhat az
hiányt, mert lelkiismeretesen nem teljesítettél.
Az intelligens agy jelzi mit szükséges tenned,
ahhoz, hogy ne morduljon rád a lelkiismereted,
nyugi túl lehet azt élni, csak nagyon tud fájni.
Azt kérdezték és gyakran, ez mind velem
történt-e meg, igen. A hivatásom által,
az odaadásomért, összefüggésében,
láthatom, hiszen meg is rajzoltam.
A múlt elmúlt, figyelj a mai napra, a most megható pillanatára. A pillanat fontos, ha már elértél csúcsokat, az a tiéd, ne azon járjon az eszed, hogy megtartsad azt. Inkább fogadd el, hogy átélhetted az érzést már nem veheti el senki sem tőled, beépült az, a tied.
Mindenki hozott tehetséget valamihez, megélve tudnia fontos, hogy majd jönnek mások is hiszen, senki sem született fölöslegesen oda ahova, ah.
Az emberséges siker energiája adja a helynek azt,
amit érezni lehet, ha valaki beteszi oda a lábait.
Mindig a legmagasabb rezgés adja a lehetőséget,
ha az eltévedt, nehéz visszaigazgatni életképesre.
Apró fontos porszemek vagyunk mindannyian, ha valaki túlzásokba esne, másoknak ott nincsen lehetősége. Pedig a teremtő sokfélét teremtett, egy, vagy kevés ember, jól nem oldhatja meg. Mindenkinek szükséges átélnie a jót és szépet.
Lehet gond azzal, ha a pénz és az azzal járó,
felfokozott testhez közeliben túlléptek, az
egészséges határokon, a lélekhez nincs köze.
Szerintem a bal oldalunk, az előbbieket tükrözi,
a racionálisnak mondott, a jobb oldalunk a lelkes,
a szíves, a gondolkodó énünk kontrollja. Ha nincs
összhangban a háromféle belső jelzésünk, akkor
bizony lehet, hogy hiába lelkesedünk, hinnye.
A két talpunknak a földön kellene állnia, ah,
a mozgásunkhoz mind a két talpunk szükséges.
A gyermekkori toporzékolásunk megvan-e még,
ha nem jött érte a jól irányzott, megvan a ritmusa.
A hangos szót mikor gyakoroltad utoljára, hinnye.
Én bizony, azért is tudok bocsánatot kérni, azt a,
viszont mi lenne a bent maradt fölös energiával.
Meg lehetne a sorrendet beszélni a szomszéddal.
Jön a jó öreg bocsánatot kérek, jól elfér, hinnye.
Hátha alkalmas a most, értékelj át minden olyat,
ami ismétlésként hat. A megszokást hozza fel ugyanazzal a hatású rezgéssel, ami a kellemetlenekre emlékeztet.
Ha az egészséges körforgást
felválthatja az ami csak egy
irányba megy, a hiányokat
akkor is pótolja a természet,
ha nem adta előtte a jeleket.
Amikor magadból sokaknak
szükséges adnod, elvihet.
Rájössz a kevesebb több,
nem pénzben mérik,
az emberségest, attól
még lélekben gazdag.
Ha majd megérinti azt
aki minden felelősséget
vállal, élhetővé teszi, ah.
Amire alapozva lett,
abból mindenkinél
a kellő mennyiségben
életszerűen legyen.
Nem számíthat senki
arra, hogy megmaradhat
nála, ami nem illeti meg.
Az egészséges körforgás az,
ami a jól értelmezett adok- kapok,
a jó életérzéshez megfelelő pénz szükséges.
Nem működhet jól az egyik a másik nélkül most se, az első hét évem gyümölcse ez a tapasztalás.
Hiába minden elvárás, az alázat gyakorlása nélkül
nem tud jól működni most, minden megváltozott.
Bocsánat ezekért a megfogalmazásokért, magam
találtam ki, nem lehet működőképesen utánozni.
Nem szabadna megfelelően jó viszonzás nélkül elfogadnia annak sem akinek azért van sok, mert mások segítették ahhoz. Nem a maga tehetsége által lett annyija, hosszú göröngyös út vezetett fel oda. Másoknak az energiája, emberségesnek hívják őket, mi lenne ha ők már nem lennének.
Helyette nem működik ám a sok erőből akaró.
Hinnye, itt egy nagy bocsánatot kérek van, ah,ugye nem mentem túl a 156 centimen, a 69., évemen a teljesítéseimhez képest aprópénzesen. Hinnye, azt a, kérem ne aggódjon nem hívnak 20 éve sehova, talán az oktatási anyagom miatt. Azt mondták az le lett másolva, mintha az neki lenne a sajátja, pedig volt miből, meg is vehette volna.
Így aztán hiába volt minden igyekezetem, azt is
üzenték feltisztult tudás, nincs szükség arra.
Milyen egyszerű lehet ez nekik, megtehetik.
Nem érhettem el azt, hogy közreadjam,
hát ilyen módon próbálkozom, hinnye.
Vegye meg tőlem, nem én intézem, ahhoz
nem értek, az emberségesekhez igen,
hogy jó helyen tudjam mindazt,
amit az Isten nekem adott,
a feltaláltamat eladom.
Gondolom azért, hogy
megfelelő legyen tőle
az életminőségem, ah.
A valóságot rezegteti
meg benned. Ha nem
igyekeztél azon, hogy
átrendezd miután az
megéledt újra érzésként,
belevinne az ismétlésre.
Beleteremtve azt a pocsékba,
annak olyan is lehet a hozadéka.
Merősítő az ereje, az első óvatosan
megfogalmazott magyarázatnak.
Ami megszabadíthat sokakat,
abba amibe nem jól döntöttek.
Kapaszkodjál meg a jelenben és
pillants rá arra, amit már te magad
értél el, ahhoz képest amit hoztál,
odafigyeléssel, együtt időzéssel, ah.
A legnagyobb most amit megalkothatsz,
ha gyakran mondod, hogy most van idő rá.
Feltöltenéd azt az érzést ami a hiányodat adta
számára. Amikor gyakran hagytad őket másokra,
mert azt megoldani másképp nem tudtad, mondják meg, hogy akkor azt jól tetted-e.
Kérjed meg, hogy ha lehet hallgasson meg,
ha nincs akkor kedve, azért léptél egyet,
érd be vele. Várd meg amíg neki lesz arra
igénye, futtok néhány kört és megoldjátok.
Szeretnéd megnyugtatni a lelkiismeretedet,
mert akkor még keveset beszélgettetek, s nem
mondtad el azt se, miért volt szükség azt tenned. Szerintem el lehet rendezni, a helyére lehet tenni
ami akkor mellé ment, mert nem értettétek még egymást meg, sikerélménye lehet mindenkinek.
Még akkor is, ha szaporán potyognak a könnyek.
Az anya megkapott hozzá mindent, ami fontos,
ha nem tud eljutni oda, hogy kérje a bocsánatot,
azt is elmondhatja, még nem tudja kimondani.
Szerintem fölösleges energia a tökéletességre
igyekvés, az csak a teremtő Isten sajátja, ah.
Hátha kap a többiektől segítséget, aztán meg,
abból, jó nagy kacagások is lehetnének…

