Munka, Család, Haza…2020.04.16. https://julamami.com

Elnézését kérem, ha eltévedt volna,  ez  itt  a szerintem  valóságról  szól,  általam lett írva.

A legjobb fejlesztés  az apróságoknak, a szülői

jó minta  a széphez és a jóhoz, azon a szinten ami a családjukban adott, milyen ágról  hozta a sorsát. Mivel  egyenként születtünk, se nem párban,  sem  nem együtt, még az ikertestvérünkkel  sem, azt a. A  rugalmasságát alkalmazva önmagát követően,

 a sorsához megadott emberséges egyeneséhez

igazított állapotában.  A gerincesség adott, hisz úgy született egészséges egyensúlyra mindenki. Annak mozgását követő tartása megjelenik,  mint a saját fejlődésére alkalmas emberséges élete.

A lelkes, szíves,  gondolkodó énünket összekötő,

emberséges mivoltunkhoz közvetítő,  erős  erő.

A  jó munka, a szép hivatás,  az emberség együtt járhat, mivel sikerélményt ad a hétköznapokban.

Az életvitelünket magunknak  lenne  fontos

megalkotni, aszerint, ahogy azt már

felfogjuk agyilag.

Mert,  ha a

lelkesedés  csak

a nagy,  az hamar

visszahathat, mert

nem tudja kontrollálni

a belső határainkat, ah.

Amit sorsnak adott a  teremtő

nekünk, hogy azt jó minőségben

éljük meg, önmagunk  döntésével.

Ha túl hosszú a várakozási szakasz,

mert a szülő  még nem  elengedő,

bizony nehezebben alakul ki a

személyisége,  hátránya az  neki.

Viszont, ha túl korán engedik  az

útjára,  mert a szülő,  csak  maga

szerint dönt és nem kérdezi,

hogy az jó érzés-e neki,

hátrányára lehet.

A sorsunkat

azért kapjuk,

hogy éljük meg.

A saját döntéseink

legyenek azok, amik

meghatározzák,

hogy felelősséget

tudjunk magunkról,

a döntéseinkről vállalni.

Amikor a gyermek, többet

tud mint a  szülői együtt véve.

Akkor bizony tanulni lehetne

tőle, hiszen családban marad.

A fokozatosság az ami  fontos

lenne, mert azt is tanulhatnák.

Teljesíteni azt amit a mi belső

kontrollunk elvárhatna, azt a.

Generációról generációra,

épültek fel a családok,

arra a szintre, ami

nekik mint adott

lehetőség ott volt.

Az apa által  teremtett

ház, ahol otthon lehet a  család.

Ami ha bárhova is mégy el, hazavár,

különösen az ami generációk  óta van.

Tudják általa, hogy meddig jutottak,

honnan hova értek el a fejlődésben,

a saját munkájuk,  teremtésük  által.

Sorsfordulók, ezeket a sok év adta,

nekem mint tapasztalhatót,

előszőr csak  megláttam,

azután már tisztán is

láthattam,  aztán

jött az, amikor az

összefüggésében

látásom szerint le

is rajzoltam egy nap alatt.

Általános műveltséget növelő

“Tenyérolvasó”, nevet kapta.

Benne van minden amire

szüksége van a fokozatos

fejlődéséhez, az érzelmi és

 a  racionális oldalát is láthatja.

Akkor, ha már elég  érett ahhoz,

hogy a sorsa szerint fontos lenne élnie.

Ah következő generációk tudhatják, ki volt az

aki, a tudását,  szakértelmét, fizikai erejét oda

beletette. Az  azt következőkre is gondolva, nekik

megalapozva  és nem helyettük csinálva, mert

az bizony, tartást adó generációs energia.

Sem ki nem fizetve helyettük, maguknak

fontos mindazt előteremtenie,  hinnye.

Mert ha hozzászoknak a számukra

még meg nem  járó jókhoz, akkor

lehetetlen lesz megállítani azt a

szintű folyamatot, elvárják  már.

Úgy gondolják az már  megjár,

visszakövethető az a pillanat,

amivel és  amikor kibillentek.

Vissza is rendezhető,  hiszen már

nincs motivációja sem ahhoz ami

neki megadatott, természetes lett.

Akkor felnőtt az emberséges

ha önamagához képest,

lépésről –  lépésre

haladva fejlődik.

Ha jobb helyet

kap mint ahol

tart az emberséges

fejlődésében,  hinnye,

sok kárt okozhat azzal.

Ha mindenáron bizonygatni

akarja a  hozzáértését, pedig

alapszintű  se tán az,  hinnye.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Műhely, a  megelőzésért  e.v. Skype Árpádné Heringes, szeretettel.