Addig, a harmadnapra feltámadott,  sem érintett meg téged. Amíg nem láthatod,  a saját csodádat, szinte mindegy, hogyan merre visz az utad téged. Nem  látod  még meg, csőlátásban vándorolhatsz, amíg egyszer csak a saját csodádat megélheted,  valószínűleg ott rögvest, megváltozol általa.

Mindenkiben ott a saját csodája,

legfeljebb nem mer beszélni róla,

nehogy kilógjon a sorból, hinnye, ah.

Mindannyian más sorsot hoztunk, ha

megpróbálsz beállni a nem létező  sorba,

attól még látszik ám ami látható, ah.

A tekinteten átható, s ha

nem vigyáz elviszi a

jól irányzott

káprázat,

hahó.

Van ám

a belső

tartás,

lehet, hogy

gyenge a

 hatása.

Rend a

lelke,

kinek, kinek,

mindenkinek  a

a maga rendje.

Ha a sajátját

nem  tette  rendbe,

ugyan  mit várhat el.

Mihez

képest

kinek

milyen érett, vagy

kikopott-e tán a

belső  jelzése.

Ha befele

is figyelnél

a lelkes,  szíves,

gondolkodó éned,

 neked  is  hatásos

kontrollod

 lehetne,

hinnye.

Adni

vagyunk mi

mindannyian,

bele a közösbe,

ha a szükség helyett

ott a bőség,  akkor is

 egymás tiszteletére.

Ki mit hozott amikor

megszületett, abból

tud adni, amit ő maga

 jó érzéssel megteremtett,

vagy amiben kiteljesedhetett.

Az bizony Isten, át is megy és  aki

kapja  annak a hasznára lesz.

Óvatosan teszem, hogy

jelzem, először  a

saját tartásodat,

lenne  szükséges

jól felépítened,  hinnye.

A nehezebbek sorsot mutatva

vannak,  ha nem  a könnyebbet

választod  és  ki  nem

kerülöd  őket,  biza

emberesedhetsz.

Lelkesedve élni,

szívesen adni,

gondolkodva

tiszta érvekkel,

önmagadat ismerve,

 meggyőzően meg is élni,

adni születtünk adni, hinnye.

Ölelni jó,  ha szeretetből  való,

ha nem  szereted, tán ne tegyed,

ah, mert bizony az ugyanúgy átmegy.

A leckét megkaptam  rendesen, amikor

télen egy madárka  csőre  nagyot koppant,

mert megtévesztette egy jó  nagy

  átlátszó üvegfelület,  elalélt tőle, hinnye.

Kiléptünk,  adhatom-e önmagamat,

vagy úgy csináljak, mintha

nem venném azt észre.

Hiszen akit vártam,

éppen haladt felénk.

Háttal esett le a hóba,

lenyúltam érte,  mert

jött a macska és már az

ebédjét látta kiszolgáltatva.

Éreztem, ha megmelengetem

a két tenyeremet körötte

összekulcsolom és

mondom az imát.

 Mint, ahogy már

egyszer volt olyan,

egy  idő után elszállt,

hát bizakodó voltam.

Megkértem arra,

aki el tudta érni az ereszt,

tegye oda fel ott pihenjen meg,  ah.

Hiszen megérkezett, aki megtisztelt.

Azután, amikor tisztelettel megköszöntem,

hogy megtisztelt és elköszöntem volna  tőle,

 oda rámutatott az ereszre, ahonnan  éppen  magához térve felszállt a madárka. A saját nyelvén mosolyogva megköszönte, hogy megmentettem az ő madarukat.

A  macska meg házi, kap enni.

Elköszönve azt mondta, tudja,

hogy az engemet  megtisztelők

nem szoktak bemutatkozni, de

ő mégis megteszi,  mentő  orvos

a hivatása mondta és meghajtottuk

a fejünket mindketten egymás előtt.

Segíts magadon az Isten is megsegít, ez

eddig a nehezeken mindig átvitt  engem.

Nem adhatom  fel, hiszen nem véletlenül

találtam meg  és rajzoltam le  azt amit

feltaláltam. Az oktatását magam

szerint szükséges átadnom,

nemcsak nekem fontos,

ah, van saját csodája

mindenkinek.

A  lelkes,  szíves,

gondolkodó énünk is

megerősíthetne rendesen, a

 saját emberséges kontrollunkkal.

Győzz  meg, legyőzhetsz, hagyom, nekem

a tartás és  az emberi méltóság megmaradása  igen  fontos. Az összefüggésében látást mutatva,

oktatnám és  továbbadnám  az oktathatóságát,

 a megelőzés  a hivatásom, harcolni nem  tudok.

Kellemes ünnepet  kívánok, tisztelettel.