Kérem szépen a döntő embereket, mert ahhoz talán még, úgy tudom, hogy van jogom, még itt vagyok, gyakorolnám a hivatásomat, amíg élek.
Kérem a lehetőségemet, én is ide teremtettem, nem mentem el, viszont Hazaszerető lettem.
Pont most lenne a legnagyobb szüksége az
emberségeseknek arra, hogy erősek
maradjanak tartásban, méltóságban.
Tíz éve várok, akkor értem el oda,
hogy közre tudtam volna adni azt,
amit feltaláltam, nem kaptam lehetőséget.
Hiszen minden addigi, amire tervezhettem,
megváltozott hirtelen és nem lett helyette
más. Amire tovább építhettem volna, nem
kerülhettem az oktatás közelébe sem, ah.
Nem tudom elfogadni, hogy ilyen módon
történjen a kommunikáció ott ahol
egyszer azt érezhettem ember
vagyok. Ha nem elég éretten
vállalnak fel az emberek
életminőségét érintő
feladatokat, vakmerően.
Ah, attól mert azt mondják
lehet, ha ahhoz nem értenek,
megjön számukra a hátránya.
Ahogy én tapasztalhattam,
rávetül az generációsan,
amikor nem értik,
miért nem
boldogulnak,
pedig jó emberek.
Annak megfelelően,
amit addigra a hivatásom
által mint segítő éltem meg,
láttam ott velem szemben,
szintén fekete fehérben.
Átéltem a nagyszerűségét
az érzésnek az egyszerűben.
Hihetetlennek látszott, hogy
annyira fontos lehet a látszata,
ami a pénz miatt kapott helyet.
Szomorúan vettem tudomásul, ah,
nem arról szól, amiről beszéltek előtte.
Számomra a tisztesség, a becsület, a
tisztelet, a megbecsülés, a szeretet és
mind azok, amiket jó és szépként életszerűen, hétköznapi szinten megkaphattam, meg is éltem.
Igen mondhatják, ah, csak egy maradi korosodó, az itthon maradtak közül, a pénzesek által letudott emberséges, prevenciós vagyok.
Aki még dolgozik 69 évesen, mert nem tudná elviselni, hogy eltartottként élje végig azt ami maradt. Amit nem így tervezett megélni, ennyi évesen, hova lett az, amit akkor beletett megelőzőként. Egyszer hallottam valakitől,
megjegyeztem, megyek amíg nem végeztem el azt, amit a tehetségem az oktatáshoz megadott.
Kérem szépen, ne vegyék el emberségesként, a hivatásomból eredő oktatási lehetőségemet. Mert akkor nem hittem el amit mondtak, már meg is teremtették, a jót csak saját maguknak.
Az akarat az évek óta kevés, nem hozza meg a beteljesülést ah, a jó energiákban vagyunk már. Persze nyomhatják, tolhatják, attól az nem fog sikeressé válni, megy a pocsékba azt halmozva.
A régi dolgok nem működnek, haladni tanulni, ah most igazodni, azt lehetne, az elfogadás kérdése. Magamból kiindulva, ha nem segíthetek, hát legalább ne ártsak másoknak sem. Hiszek az Istenben, maradok abban, amit a szüleim eldöntöttek elfogadom, nem változtatnám meg. Mélységes az érzés, amivel szembesülnöm kell, ha tetszik nekem, ha nem, hinnye. Amit mi ide beleteremtettünk azt felejtsük el, mert nem kaphatjuk meg, döntöttek felettünk ah, nyugdíj helyett aprópénz. Várunk valamire, amibe nem szólhatunk bele, itt van a nem sok jót sejtető, várakoztató csend. Amit nyilván a józan eszünk szerint betartunk, igen. Aminek a részleteiről, azoktól akikben bíztunk, tájékoztatást a média által, az előző napról, a tervezett aktuális napról nem kaphatunk. Nagyon nagy felelősségnek tűnik az szerintem, hinnye, amit látok. Akinek már van tengernyi rálátásom, 26. éves emberismeretem, életszerű tapasztalatom, abban, azáltal is élek.
Ezt a balhét nem nekem kell elvinnem hála Isten, körbeért már 5 éve, összefüggésében látszik az.
Mondják úgy is, hogy a remény hal meg utoljára, gondolom, valami tapasztalásból eredő, hiteles,
valóság is lehet. Mert az vitt előre meg az abban való hitem, hogy van valaki bizony, aki a döntő embereket is naponta kontrollálja ott fent.
Nagyon és nem agyon tapasztaltként
lenne mit mondanom arról, amit
valószínűleg sokan még nem
hinnének el, az sem gond.
Hárman voltunk, ketten
biztosan láttuk, a harmadik
messzire utazott haza, nem tudom,
hogy mit látott akkor. Én az Isten
fiát, aki megjelent ott nekünk,
karácsony táján jött a csoda,
kontrollálhatóan jelent meg.
Ah, amikor kérte a messziről
érkezett, hogy öleljem őt meg,
ez a hivatásomban gyakori volt,
egyfajta emberséges alkalmazás.
Nagyon erős volt ott az érzés,
amit követett a látvány,
szürke, fehér, égies kék,
színben leereszkedett.
Tudtam, hogy mit látok,
tisztán látható volt az ott.
Hozzá a nagy energia, ami
odatevődött és bennünket átjárt.
Úgy tíz éve már, amikor ez történt,
nem a saját Hazánkban történt meg.
Sokszor, mindenféle módon átgondoltam,
beszélni nagyon arról nem akartam, csoda volt.
Arról győzött meg, hogy nemcsak beszélnek róla,
van, nem fokoznám, kétszer már írtam róla a sok
év alatt. A fent és lent egyszerre volt ott jelen.
Nem tudtam megvalósítani azt amiért oda mentem, elfogadtam a döntők döntöttek.
Azóta én már másképp is látom az életet,
elhiszem, hogy itt vagyunk mindannyian.
Azt is tudom, nem véletlenül nekem adta
a teremtő, ezt a nagyon hasznos tudást.
Azért, hogy az oktatását adjam tovább,
kerüljön be a köztudatba, jól működik.
Nem pályázhatok, nincs hova forduljak,
nincs olyan hozzáállás, ami eljutna oda,
ahol értenék, mit hagynak kallódni.
A felelőssége annak a döntőké, ah.
Nem hallgathatok tovább, felvállaltam
eddig is minden döntésemet, amit nehéz
elfogadni ebben a helyzetben, ami most van.
Kérem tisztelettel fogadják el a most nem igazán
őszinte, ez nem a jó öreg általi. Bocsánatot kérek mind azoktól, akik csak magukban, az elveikben hisznek, ezt a saját védelmemre teszem meg, ah.
Én nem változhatok meg, van a lelkes, szíves, gondolkodó énem, ami az emberséges részem. Nincsen pénzszerzési vágy bennem, ah, hinnye,
ha lett volna, néhányan nem ott tartanának.
Attól még, hogy a pénz teremtéshez
nem értek, jó minőségű is lehetne
az életem. Óvatosan, de csak
a humor miatt, ha a pénzhez
értenék, se másképp élnék,
fel biztosan nem halmoznék.
Amikor felvállalták, tudták azt,
hogy a Hazánkban mi is itt élünk és sokan.
Nem szép, hogy eddig nem nekünk megfelelően
bántak velünk. Most viszont lenne lehetőségük,
ahhoz, hogy szerintünk is jól döntsenek, az eddigieket hozzák rendbe. Biztosítsanak számunkra olyan minőségű életet
amiben szívesen élnének,
annál alább ne menjen.
Még annyit szeretnék,
hogy értsék, szerintem, ha mi elmegyünk,
se megyünk sehova, ha a teremtő úgy gondolja,
itt maradunk segítségül, az emberségeseknek.
Talán, amit nem kaptunk meg jó minőségben,
ah, nem élhettük meg, az eddigi jó minőségű teljesítésünknek megfelelően, a továbbiakban majd az lesz a feladatunk, hogy arra figyeljünk.
Amit a jóból megérdemelnek már, kapják meg az emberségesek, amit a hivatásuk által adtak. Mindazok, akik a munkájukkal sokat adnak, akik szolgáltatnak nap mint nap. Ah, kint vannak a szabadban, hogy mások teljesíteni tudjanak. Megjavítják a szélvédőjüket, hogy tovább mehessenek, mozgásban lehessenek. Ha nem vállalkoznánk, lenne gondjuk azzal is bőven, gondolkodjanak el. Becsüljék meg azokat is mind, akik otthonról az online-t megteremtették, hogy dolgozhassanak. Olyan munkát biztosítsanak, amit képesek elvégezni, akik munka nélkül maradtak. Akik ahhoz szoktak, hogy a jól elvégzett munkájuk által, jó minőségben tarthatták el a fizetésükkel a családjukat. Tájékozódjanak mi van most, mi az amit fel lehet vállalni. Miben szükséges segítséget kapniuk a saját Hazájuk által. Ne azt mondja gyere haza, teremtse meg, hogy ne menjenek el. A csendben lévő intelligensek meg ne alázódjanak, hinnye. Az okosak, szorgalmasok se, akiknek nincs tartalék pénzük, hát ami jár azt utalják, hogy áthidalják. Támogatás nélkül ne maradjanak a vállalkozók,
akik magukat tartják el és nincs munkájuk most.
Az emberséges, intelligens, tanultan is emberies, nem járnak együtt sajnos a nekik megjáró jóléttel.
Mindannyian látjuk, amit sokan még magukról se gondolnak, mert ki csak magukból indulnak azt a.
Túlmentek már az önkontrolljukon, a nehézben is könnyedén, minden felelősségtől szabadon, ah.
Nem mindegy mire emlékeznek majd, amikor azt várnák tőlük, hogy véleményt mondjanak, nem felejtik el, a gondoskodó tiszteletet, hinnye.
Na most jöhet a jó öreg, bocsánatot kérek, hinnye.
