Az új, a jó élet kezdete, egy belső kontrollunkra épülő életérzés, két lábbal a  földön. Amit a születésünkkor hozunk mindannyian, az emberségünket erősítendő, a

 jó minőségű élethez való igényességünk  az.

Egy Haza ez csak  egy, mindannyian ide tettük,

a szépeket és jókat ide teremtettük a Hazánkba.

Azt remélve, hogy a racionális oldal úgy teszi a

dolgát, hogy biztonságot nyújt mindenkinek  aki

megtett azért mindent, hogy jólétben élhessen.

Nincs meg az összekötő kommunikáció a két

oldal  között, ha valaki nem  érett még arra,

hogy átlássa összefüggésében, hinnye, má.

Tán lehetne  aki motiválhatná, tisztelettel

megkérném arra, az azonos szinten lévő és

értünk is kommunikálni képes emberségest.

Azt hallottam már, hogy azt a lovat ütik, amelyik jóbban húz, mert elvárnák  tőle a még több erőt.

Hinnye má, ne már, valaki kérem tisztelettel,

mondja  el, hogy minden emberséges ember,

a többieket segíteni is született, hinnye.

Nem mehet túl a saját egészséges határán,

úgy, ahogy a hozzá nem értő elvárná  tőle, ah.

Amit hoztunk feladatunknak ahhoz megkaptuk

a megfelelő tudást, amit nem  hoztunk, mindent

megtanultunk, hogy ne legyünk  hiányosak, ah.

A belső kontrollunk jelzi, mit szeretnénk, mi az

 amiért tenni tudunk, hogy megvalósulhasson.

Azon belül mire vagyunk most képesek online.

Szerintem a legfontosabb az, hogyan érezzük

magunkat, önmagunkért szükséges tennünk,  azt

mások  nem valósíthatják meg  helyettünk, azt a.

Ha egészséges körforgásban vagyunk, az  úgy hat ránk, azt  más nem  döntheti el, mennyi legyen az életerőnk, életminőségünk sorsunk van nekünk.

Mennyit tudunk adni úgy, hogy ne sérüljünk meg,

ne  mások szerint legyen életritmusunk  nekünk.

Kinek mit jelenthetne a jó és szép,  ami neki még nem volt, természetes az, bizonyosan vágyik arra.  Igyekszik, sokat dolgozik, egyre jobb és elismertebb lesz a tudása által, emberségesen él. Aki a másik oldalon hozta  a feladatát,  az anyagi jólétét teremti meg emberségesen. S van aki nem tervez, csak hajtogatja azt amit másoknál látott,  a többiekéről lemásolt sikereket, igyekszik  elérni. Tengernyi sok gátat vetve azzal önmagának is, mert akik nem látnak más megoldást még,

csak az anyagi jólétükkel elért kiemelkedésüket.  Irigyeik egymásnak, hát  azon vannak, sűrűn  gátat raknak az igyekvők elé.

Hátha belefáradnak majd a várakoztatásokba.

Gyakran járnak úgy az intelligensek, irigyeik  lettek, hiszen azt a szintet megközelíteni bizony tanulással még lehetne, elérni nem, az Isten adta. Sokan maradnak kívül abból, ami jó és szép, ami másoknak természetes  már, hiszen abba születtek bele.  Úgy érzik megjárna az nekik  is, vannak akik elvárják másoktól, érte nem tesznek  semmit, nem tanultak meg boldogulni, ah, hinnye.

Amiben vergődhetnek sokan, hiszen nem is értik miért kerültek oda bele. Ami számukra idegenül   hat, megoldhatatlannak  látszik, üresedést okoz.

Azután vágynak a megoldásra, mivel érzik, hogy nem azon belül, de van nekik is tól-ig határuk.

Ah, többet, jobbat szeretnének,  sikert is aratni,

miközben nem is vetettek, s néznek ki a  fejükből, mások meg miért lehetnek  sikeresek, hinnye.  Elismerésre vágynak,  hogy ők is valamiben a legek legyenek, hiányos a boldogulni tanulás.

Mások meg tesznek  érte naponta, a legjobb tudásuk, energiájuk  szerint dolgoznak.

Pedig csak ígéreteket kaptak, emberségesek,

nem magyaros virtus ám ez, hinnye má, azt a.

Azt gyakorolják a jóra szépre hivatottan, meg is találják a belső és külső  rezgésüknek az egyensúlyát. Azt a munkát, a tehetségükből,

lett, mindent megmagyarázó hivatásukat.

Az emberséges az alapjuk,  arra építik fel azt,

amit a sorsuk nekik megad mint lehetőségüket.

Vagy élnek bele  abba ami éppen adott hatás  ott. Az a hatás van rájuk, nincsen más és vannak akik kiszolgálják a várható igényeikhez igazítják azt. Amivel őket, a még nagyobb elérésére és azzal a látszatosnak, a kirakatuknak a növelésére, költekezésre buzdítják, akik sokat akarnak.

Míg egyszer csak elérték, a felső határaikat,

ahova bejutnak oda ahol  a legjobb tudásuk szerint alkothatnak, hivatást gyakorolhatnak. Nem ugyanaz, ha fölemelik  őket maguk  fölé,

majd csak  felfejlődnek, az elvárásnak  megfelelve.

Minden energiájuk benne lesz abban, hogy ott meg tudjanak felelni,  a többiekhez hasonlítani.

Megfelelni, megfelelni, megfelelni, ez az elvárás.

Az addigi legmagasabb szintjük  alá kerültek jóval.

Azt nem gondolták volna, hogyha nem látnak bele a számukra ismeretlen világba, akkor nem érettek arra, hogy az ott megfelelő szinten teljesíteni is tudjanak. Egy idő után, miután már látják mindazt ami nem értük szól, már azt is érzik, ah, ott nem fogadják el, az oda nem megfelelő szintjüket, ah.  Ahova  ők a kirakatukkal jutottak el, aminek az ára az, ami bennük nem történt meg, mert nincs hozzá meg, azon a szinten az elvárható tudása.

Ott az alapállás, ami jó és szép, egészségesen természetes, arra építik a működőképes jövőképet, nem alap szinten, esetlegesen.

Felfedeztem, a magzati szakaszunk  igazolja,

amíg azok a történések nincsenek érthetően

megmagyarázva,

általunk elfogadva,

ismétlésként visszarezeg, mindent jelez.

  Hozzuk a tehetségünket,  igen sokat számít

az, van-e ahhoz értő, vagy milyen az a minőség

ami a fejlődési lehetőségünket megadja nekünk.

Ha csak abból indulna ki, hogy neki mi a  jó, az

 annyiszor volt más, ahány emberrel ültem már szemben. Mindannyian máshogy éljük meg azt,

ami hasonló ugyan, de mindenkinek más a sorsa…

 

Szeretnénk arra rálátni, mi történik azzal amit bele teremtettünk, mit adhatna a  közösből a Hazánk nekünk. Hiszen bele teremtettünk, jót

és a szépet, nem várnánk többet, csupán azt a minőségű életet, amiért tettünk, mert közben fejlődtünk…