Pedig a kutya a módját megadja,
kapar néhányat hátra,
a jó szándékát mutatva.
Ha kiforgatod a régen volt
betegségeket, hinnye, ne.
Az ember azt gondolja, ha
már a várakozó, nem a lyukas
tetőt veszi fel, küldi a világba.
Magát jól kiemelve várja azt
a semmit ami már ott időzik.
Rátelepedve azokra akik,
tennék a dolgukat csak
nincs már nekik mit.
Felfordult az alja,
s most már be
sem takarja.
Vedd le
Isten,
azt a
terhet,
amit ide
mások tettek.
Akik meg most
partnerek ehhez,
számoljanak el a
lelkiismeretükkel.
Egyszer fordult ki,
utána már nem lehet,
ugyanoda visszafordulni.
Az egészséges életnek van
egy harmonikus körforgása,
ha nincsenek már felelősök,
akkor van akiknek ez a rend.
Kinek mi a rendje, az rend-e,
másoknak, akiknek tartásuk
lenne itt, de a káoszban meg,
ők látszanak rendetlennek.
A hiányosan nevelődöttek
ha nincs saját igényük se,
csak élnek bele valamibe.
Ha túl sokat piszkálták,
olyanokért, amit nem
tanítottak meg előtte,
de elvártak aztán tőle.
Honnan tudta volna, mi
a hátra vagy mi az előre.
Kihallani, megérezni, át is
látni egy időben történik,
a gondolkodó agy rögzíti,
s összeállt benne eldönti.
Nálad még nincsen ez meg
s nem így történik, akkor
bizony tanulnod kellene.
Hiába már, átfordultunk,
a jó energiában vagyunk.
Amikor úgy gondolod,
elértél mindent, mégis
valami belső késztetés,
arra int, hogy még nem.
Tanulhatnád, felismernéd,
a saját és generációs jeled,
újabb motivációk lennének.
Felmérhetnéd hol tartasz,
kihez képest mekkora utat
tettél meg, ki helyett kellene,
megcsinálnod amit nem tett.
Itt az ideje, lemaradsz jövőre.
Elmegy melletted mindaz,
amire vártál, de nem tettél
érte, hogy megtanuljad azt.
Egymás mellett is lehet úgy,
hogy nincs hatással semmi.
Legalább a tiszteletet ott,
meglehetne adni, mert
nem kérték csak kapták.
Ha nincs megelőzés már,
akkor hirtelen éri majd az
embereket, amire nem is
készültek fel, nem ajándék.
Tetszik nem tetszik nincs más,
nincs hol kérdezni, nincs válasz.
Aki így működik, valahol ezt látta,
nem életszerű minta, ez csak kapca.
Ma már ritkán használják, akik igen,
nem a valóságból merítve élik a régit.
Elakadt, megrekedt, nem működik,
ha átélte ezt valaki valamiben és
át életi most mindazokkal, akik
úgy érzi fölöslegesek, ez nem
is emberies, lelkiismeretlen.
Tán megsérült a lelke, mert
nem törődtek időben vele.
Van az lsten, mindenki
megláthatja a saját
idejében, ha nem
hiszi, majd féli.
Tanuld időben,
ne késsél el,
ott van már
a tükröd is
készen vár.
Nézz bele
felismered-e
azokat már te,
amit elkerültél,
nem csináltál
meg időben.
A fejedre nőtt,
sok lett egyszerre.
A megelőzés ott jönne,
még a saját jó idődben.
Ha lekéstél róla, biza
lemaradtál mostanra.
Nem tudod felvenni,
a gyors pörgő ritmusát se.
Nincs más mint panaszkodsz,
hárítasz, beállsz a nemlétező sorba.
Nem tervezel sajátot, se generációsat,
hagyod menni úgy, ahogy jó másoknak.
Otthon vagy, amikor a kicsiben már
látod magadat, nem mentél sehova,
a Világ mégis ott időzik most nálad.

Magyarországról,
Pakson a Hergál Házból.
Szeretettel. Julamami