Adni jó, adni nagyon jó,
emberieseknek való.
Tanuljanak időben
adni, hogy ne
kelljen, ha
akarják, ha
nem, elfogadni.
Ezek mind-mind
energiák, kinél és
mikor fordul meg
és át, önmagától,
a hozottól is függ.
Ki milyen módon
fejlődik aközben.
Vagy ballag a régi
elavult sikertelen
ritmusában és vár
arra, hogy majd
valaki helyette
azt is megoldja.
Ami egyszer jól
sikerült és nem
tudta azt tartani,
feladta, az nem
sikerülhet mert,
elfogyott belőle a
sikeres energiája.
Az emberi lélek,
a másik oldalon
található mint a
pénzzel vehető.
A hozzáértőnek
ez felismerhető.
Magyarul érezve is
ismerd az embereket,
magyarul gondolkodjál,
magyar szót használjál,
mint minden nép őrizzed,
színes, szíves önmagunkat,
értünk és nekünk is legyél.
Igyekszel elfelejteni, honnan
indultál, miért csak odáig jutottál,
a fejlődésedre nem adtál, körbejársz.
Van-e elég, vagy nincs a fejlődésünkre
elég pénzünk, ki éli meg helyettünk mindazt,
ami megjárna, mert ide a Hazánkba születtünk.
Amiben lehetne jó nekünk, ahogy mi itt élhetnénk,
emberségesek vagyunk, nem a csak pénzesek,
sem nem csinálmányok, nézz le és te is itt
megláthatod az igazit, a valóságot.
Itt mindig sok volt a tehetséges,
most is van abból bőven, ki miben.
Ne húzz ránk valamit már megint,
ne nézz le és tárgyaknak se nézz,
tanulj tőlünk is, mi vagyunk az érző,
halló, Hazánkban élő gondolkodó Nép.
Kommunikálj és
kommunikáljál.
A vezetés az
nemcsak rólad
szól, leginkább
mirólunk szól.
Ha te győzől is,
az még nem azt
jelenti nekünk,
hogy értünk szól.
Mi nem mentünk
innen el, sem ki nem
fordulunk magunkból.
Gondolkodva vagyunk.
Az emberekben
régen is, ott voltak
már generációkon át
a nem az én dolgom az,
lenyomatok és okolók,
hozottak, rosszallások
beidegződések, rideg
érzéketlen szokások.
Túllépnek a dolgokon,
pedig egyszer neki is
ott lesz más módon.
Mint fejlődési mód,
lehetőség ahhoz is,
hogy önmagáig azzal
eljuthasson, haladjon.
Megbeszéljük ezeket
itt az oktatásaimon,
átérezni, megérezni
tanulunk, fejlődünk.
Spityu kullog haza,
estefelé jár az idő,
az anyja
nincs
otthon még.
Iszik egy pohár
tejet, kenyérből
már kevés van,
meghagyja.
Furcsa egy
várakozás
futkos át rajta,
abba alszik bele.
Reggel ugyanaz,
kikészítette
nekik,
a hűtőbe
az anyja,
a parizeres
kenyereket,
be van fóliázva,
tegnap biztosan
fizetésnap volt.
Fogja és szinte két
falásra be is nyomja.
Azt veszi észre magán
izgatott, nem megy ki
a fejéből az a tegnapi
kérdés a méreteiről.
Erősen csíp a levegő,
megborzong tőle
percenként, egy
pulóver ráfért
volna még
a bőrére.
Sikerült
jó erősen
odagumiznia ma
a cipőjét a lábához,
nem tud elmozdulni,
nem kell félnie, hogy
lifeg és elesik benne.
Alig várja, hogy újra
meglássa az autót,
jön is az, ő meg
úgy igyekszik,
hogy ne lássa,
mennyire várja.
Már lent az ablaka
kinyúl egy kar és
azt hallja, váltsd be
a szemközti áruházba.
Megköszönni sincs idő,
már tovább is hajtott.
Egy ajándékutalvány,
cipőre, ruhára, ejha.
Majdnem elé lép
egy autónak,
annyira ott
akar lenni.
Felpróbálja
és benne is marad,
cipő, nadrág, ing, pulóver.
Összetalálkozik az anyjával,
éppen hazafelé tart szatyorral.
Nem győzi kérdezni mi az rajta,
honnan van, ugye nem tett érte
semmi rosszat, ugye betartja
a megbeszéltekre vonatkozó
szabályokat. Megengedi neki,
hogy elfogadja, úgy sincs mit
tennie, megy a saját feje
után ez a kamaszodó.
Vacsorát főz az
anyja, segít
neki.
Eldugja
a testvérei
elől a ruhát,
cipőt, ne kelljen
magyarázkodnia.
Reggel boldogan
készülődik, vizes
fésűvel a haját is
formára igazítja.
Új a ruha szaga
de nem bánja,
abban megy
már nem
szeretné
felvenni
a foltozottat.
Lenéz a lábára
na nem a talajt
vizsgálja, a cipője
az valami csudacsuka.
Rugalmas, kényelmesen
elfér benne a lába, a zokni
is olyan mint amit a padtársa
kapott a minap és fájt a szíve
érte, hogy neki is milyen jó
lenne olyan, hát most van.
Kidülleszti a mellkasát,
mint egy kiskakas,
aki megmutatja,
mindenkinek,
hogy ő is van.
Tolja magát
felfele, még
a felkelő nap is
örülni tud most vele.
A vállán egy sporttáska,
nem ám akármilyen, még a
gazdagok is megirigyelhetnék,
igazi márkája van annak.
Belülről azt érzi, hogy
most mindenki csak
ráfigyel és örömmel.
Ahol eddig az autót
kifordulni látta, most
nincs sehol, csak egy
finom dudaszó valahol.
Fülig szalad a szája, látod
bácsi, megyek az iskolába.
Az autóban ülő már előrébb
járva, arra gondol, hogy mi
lett volna vele, ha akkor
régen, azon a reggelen,
vele valaki nem
ugyanezt csinálja.
Boldogan gondolhat a
sajátjaira, Istennek hála,
szebb lett ez a reggel mára.
Szeretettel. Julamami
