Nap: 2021. október 20.

Önismereti oktatás, az önbecsülésedért neked,

kölcsönös tisztelet, érted és még

vannak a generációs jelek.

Nem elég az elmélet,

fontos hozzá a gyakorlat.

Ölelni jó, ha szeretetből való,

ha nem szereted,

ne tegyed, mert, az is átmegy.

Otthon vagy,  amikor a kicsiben már látod magadat.

Nem mentél sehova, a Világ mégis ott van nálad.

Tisztelettel legyél, hogy majd

a magad idejében,

azt is kapjad.

Abból

magadat

kibillenteni

ne hagyjad.

A belső

kontrollod

segít, ha

hagyod,

önismeret,

ha arra már

igényes vagy.

Legyen

szép ez a nap.

Remélhetőleg, az emberiesekből,

sokan vezethetnek,

hiszen arra születtek.

Ah, jó minták legyenek.

Tudják, nem csak róluk,

hanem, minden

érintettről, szól az.

Van bennük, ahhoz is,

megfelelő, tudás, alázat.

Amikor már beértél rá,

a jóból, a szépből,

adni tudtál,

magadnak

sem ártva,

eddig is, eleget, ah.

Mutasd, a jó mintát,

adj lehetőséget, az

arra éretteknek,

sorsszerűen,

éljék meg.

Ismerjék fel, a

saját határaikat, ah.

Ha a lehetőségeiden

belül vagy és már,

sorsszerűen éled,

a nagyszerűben

is, az életedet.

Add tovább,

a tudásodat, ah.

Jól gondold meg,

mit kívánsz, mert,

ha megadatik,

te is, abban

fogsz

 élni, ah.

Hinnye, a

nehezebb út,

a sorsszerűség,

a küzdelmes élet,

adja az ízét, a minőségnek.

Abban, jól megérdemelten,

élhessen, aki azt, a jóval elérte.

Ami jót megteremtesz, az a tied,

tartást és méltóságot, ad neked.

Az álmaidat, magadhoz mérjed,

úgy bizony, időben elérhető lesz.

Legyen tartásod ahhoz, aki vagy,

engedd felnőni önmagukhoz,

a saját idejükben őket.

Hiszen, ahhoz már,

elég erősek

és tudják,

meddig

mehetnek.

Működik,

az alázat.

Az erősen,

csőlátásos,

akaratnak,

bizony,

 megtartó,

ereje van.

Nem  is

fejlődnek,

az igazukat

keresik, ah.

A következő

generációjuk

szenvedi meg.

Amiből ők,

kimaradtak,

a könnyebbek

mellett döntve.

Jó szerencsét,

minden jóakaratához,

elég éretten gondolkodónak.

Magyarországról, Pakson a

Hergál Házból. Szertettel.

Julamami

 

 

Adni jó, adni nagyon jó,

 emberieseknek való.

Tanuljanak időben

adni, hogy ne

kelljen, ha

akarják, ha

nem, elfogadni.

Ezek mind-mind

energiák, kinél és

mikor fordul meg

és át, önmagától,

a hozottól is függ.

Ki milyen módon

 fejlődik aközben.

Vagy ballag a régi

elavult sikertelen

ritmusában és vár

arra, hogy majd

valaki helyette

azt is megoldja.

Ami egyszer jól

sikerült és nem

tudta azt tartani,

feladta, az nem

sikerülhet mert,

elfogyott belőle a

 sikeres energiája.

Az emberi lélek,

a másik oldalon

található mint a

pénzzel vehető.

A hozzáértőnek

ez felismerhető.

Magyarul érezve is

ismerd az embereket,

magyarul gondolkodjál,

magyar szót használjál,

mint minden nép őrizzed,

színes, szíves önmagunkat,

 értünk és nekünk is legyél.

Igyekszel elfelejteni, honnan

indultál, miért csak odáig jutottál,

a fejlődésedre nem adtál, körbejársz.

Van-e elég, vagy nincs a fejlődésünkre

elég pénzünk, ki éli meg helyettünk mindazt,

ami megjárna, mert ide a Hazánkba születtünk.

Amiben lehetne jó nekünk, ahogy mi itt élhetnénk,

   emberségesek vagyunk, nem a csak pénzesek,

sem nem csinálmányok, nézz le és te is itt

megláthatod az igazit, a valóságot.

Itt mindig sok volt a tehetséges,

most is van abból bőven, ki miben.

Ne húzz ránk valamit már megint,

ne nézz le és tárgyaknak se nézz,

tanulj tőlünk is, mi vagyunk az érző,

halló, Hazánkban élő gondolkodó Nép.

Kommunikálj és

kommunikáljál.

A vezetés az

nemcsak rólad

szól, leginkább

mirólunk szól.

Ha te győzől is,

 az még nem azt

jelenti nekünk,

hogy értünk szól.

Mi nem mentünk

innen el, sem ki nem

fordulunk magunkból.

Gondolkodva vagyunk.

Az emberekben

régen is, ott voltak

már generációkon át

 a nem az én dolgom az,

lenyomatok és okolók,

hozottak, rosszallások

beidegződések, rideg

érzéketlen szokások.

Túllépnek a dolgokon,

pedig egyszer neki is

ott lesz más módon.

Mint fejlődési mód,

lehetőség ahhoz is,

hogy önmagáig azzal

eljuthasson, haladjon.

Megbeszéljük ezeket

itt az oktatásaimon,

átérezni, megérezni

tanulunk, fejlődünk.

Spityu kullog haza,

 estefelé jár az idő,

az anyja

nincs

otthon még.

Iszik egy pohár

tejet, kenyérből

már kevés van,

meghagyja.

Furcsa egy

várakozás

futkos át rajta,

abba alszik bele.

Reggel ugyanaz,

kikészítette

nekik,

a hűtőbe

az anyja,

a parizeres

kenyereket,

be van fóliázva,

 tegnap biztosan

fizetésnap volt.

Fogja és szinte két

falásra be is nyomja.

Azt veszi észre magán

izgatott, nem megy ki

a fejéből az a tegnapi

kérdés a méreteiről.

Erősen csíp a levegő,

megborzong tőle

percenként, egy

 pulóver ráfért

 volna még

a bőrére.

Sikerült

jó erősen

odagumiznia ma

a cipőjét a lábához,

nem tud elmozdulni,

nem kell félnie, hogy

lifeg és elesik benne.

Alig várja, hogy újra

meglássa az autót,

 jön is az, ő meg

úgy igyekszik,

hogy ne lássa,

mennyire várja.

Már lent az ablaka

kinyúl egy kar és

azt hallja, váltsd be

a szemközti áruházba.

Megköszönni sincs idő,

már tovább is hajtott.

Egy ajándékutalvány,

cipőre, ruhára, ejha.

Majdnem elé lép

egy autónak,

annyira ott

akar lenni.

Felpróbálja

és benne is marad,

cipő, nadrág, ing, pulóver.

Összetalálkozik az anyjával,

éppen hazafelé tart szatyorral.

Nem győzi kérdezni mi az rajta,

honnan van, ugye nem tett érte

semmi rosszat, ugye betartja

a megbeszéltekre vonatkozó

szabályokat. Megengedi neki,

hogy elfogadja, úgy sincs mit

tennie, megy a saját feje

után ez a kamaszodó.

Vacsorát főz az

anyja, segít

neki.

Eldugja

a testvérei

elől a ruhát,

cipőt, ne kelljen

magyarázkodnia.

Reggel boldogan

készülődik, vizes

fésűvel a haját is

formára igazítja.

Új a ruha szaga

de nem bánja,

abban megy

már nem

szeretné

felvenni

a foltozottat.

Lenéz a lábára

na nem a talajt

vizsgálja, a cipője

az valami csudacsuka.

Rugalmas, kényelmesen

elfér benne a lába, a zokni

is olyan mint amit a padtársa

kapott a minap és fájt a szíve

érte, hogy neki is milyen jó

lenne olyan, hát most van.

Kidülleszti a mellkasát,

mint egy kiskakas,

aki megmutatja,

mindenkinek,

hogy ő is van.

Tolja magát

felfele, még

a felkelő nap is

 örülni tud most vele.

A vállán egy sporttáska,

nem ám akármilyen, még a

 gazdagok is megirigyelhetnék,

igazi márkája van annak.

Belülről azt érzi, hogy

most mindenki csak

ráfigyel és örömmel.

Ahol eddig az autót

kifordulni látta, most

nincs sehol, csak egy

finom dudaszó valahol.

Fülig szalad a szája, látod

bácsi, megyek az iskolába.

Az autóban ülő már előrébb

járva, arra gondol, hogy mi

lett volna vele, ha akkor

 régen, azon a reggelen,

vele valaki nem

ugyanezt csinálja.

Boldogan gondolhat a

 sajátjaira, Istennek hála,

szebb lett ez a reggel mára.

Szeretettel. Julamami