Jó tesz az ima,

a két oldalad

között, jó ha

működik az

egyensúlyod,

ha hiányzik a

harmónia.

Sej, ihajka,

csuhajka, ah.

Mindent nem

illik ám, rárakni

a kalapodra.

Szétszórod a

kirakatba,

az, meg

nem oldja.

Amikor meg

földhöz csapod

kínodban, ah,

oda az egész

mondvacsinált.

Fényesen ékes, a

pántlika, szerencsésen

sáros a gumicsizmád.

Az hordja, akinek

azzal van dolga.

Nem irigyli el

azt, senki sem.

Ha összekeveredik,

a mások élete, a

sajátoddal,

nem tölt,

csak visz.

Ha most még,

tisztelet nincsen,

szorgalmasan

tanulni, hogy

időben legyen.

Az intelligensek,

okosak, szorgalmasan,

 folyamatosan tanulnak,

hiszen, ismerik, az

egyszerűség,

nagyszerűségét.

Barátságok, nem

kötődnek ám, nagyon

nagy szintkülönbséggel.

Adni születtünk mi mind,

akiből kikopott már, ah,

mielőtt teljesített volna,

a sorsa, azt is megoldja.

Az alkalmazkodni tudni,

az élet érett gyümölcse.

Az alázat is megjön,

idejében, vegyed

úgy, hogy

 a legjobb

ajándék,

elhiheted.

Ó, hogy szól az

ökörszem, trillázva

nyúlik a nyaka, mint,

 a hirtelen harmonika.

Félnótánál, ah, meg is

cifrázza. Aki nem figyelt

rá is meghallhatja, ha

láthatja is, az ő

kiváltsága.

Rezdüljön a

csizmaszára,

annak is megvan, a

maga tartása, érző ember

van a szárában.

Akinek nem

tetszik,

bújjon az üres

kamrájába.

Régóta az egér is,

 szomorkodni jár oda.

Látod kicsi szentem,

itt van a törpevégtelen.

Természetes rét nőtt a

kertünkben, azt a,

megvigasztaltam,

a korhadt ágat,

az illatos futóka,

felébresztette,

a szunyókálásból, ah.

Nem zavarja a külvilág zaja.

Nézd csak kicsi pulya, a terasz

alatt, négy fészekből kettő tele vala.

Aki látja, el nem hajtja, meg sem zavarja.

Fontos, hogy tudják, hol várják őket haza.

Látod a feketerigót, szépen, csendben,

méltósággal, de magabiztosan, peckesen

röppen. Hol ide, hol meg oda, a szeme vezeti,

az eleséget, így szedegeti, viszi haza, máshol

van a fiókákkal teli fészke, eleségért jár a

mi törperétünkre. Szépen ragyog, a

fekete tolla, a nap is vidáman,

csillantja meg magát rajta.

Tanuljad a hétköznapi

életet, alkalmazkodj,

ne a fellegeken ücsörgést

válaszd, mielőtt még a talajt,

megtapasztalhatná a mezítlábad.

Jó szerencsét, minden jóérzésűnek.

Magyarországról, Pakson a Hergál

Házból. Szeretettel. Julamami

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért.

Felnőttképzés, oktatás, nevelés, neked,

aki már megértetted, hogy miért.

Legelsősorban is önmagad

szerint kellene megélned,

azt amit elvárhatnak tőled.

Csakhogy oly sokan vannak,

már akik hozzáértés nélkül,

betöltenek olyan helyeket,

amiknek ki vagyunk téve.

Átfordultunk, csak ők még

nem vették azt észre, hiszen,

egyenlőre ők nem abban kell

éljenek amit megteremtettek.

Mi élünk abban amit ránk raktak,

egyre nehezebb azt úgy megélni

sokaknak, ne sérüljenek általa.

Tartást, méltóságot megtartó,

az oktatásom rajzos anyaga.

Magam találtam a jeleket,

rajzoltam le, működésére

való rálátással, eladnám.

Oly sok embernek lenne

a hasznára, ha nem nálam

időzne és csak várakozna.

Híresedhetne, nevesítené,

 őt emberiesként, aki tőlem

hozzáértően ezt megvenné.

Neked is van tehetséged,

valamihez kifejlett

érzékenységed.

Hoztad amikor

megszülettél,

nem vagy te

sem kevesebb

senkinél, csak

más a feladatod.

Ha ismernéd a saját

s generációs feladatod,

könnyebb lenne most a

dolgod, amikor hirtelen

megváltozhat bármi.

Ha a saját lelkes,

szíves, gondolkodó

szinteden éled meg,

nem okoz riadalmat.

Benned se és te nem

vetíted ki, a közvetlen

környezetedre hatásként.

Nekem nehezebb volt azt,

tudomásul vennem, hogy

magamnak is tartozom,

nemcsak generációsan,

fontos, hogy teljesítsek.

Akkora felelősségtudatot

hoztam, hogy három fele is

szétoszthattam volna én azt.

Már jó korán rájöttem arra, még

gyermeknyiként, hogy amit nem nekem

szánt a teremtő, azt nem tudom megoldani.

Tehát ahhoz láttam, amit azért hoztam, hogy

megoldjam, s azáltal el is értem mindent, amit

sikernek nevezhetek, az én vonatkozásomban.

Jó nagy utat tettem meg, amikor beszűkült amit

 addig, lehetőségként megtaláltam. A Világban

találtam azt meg, pedig ki sem tettem a lábam.

Most Online vándorként keresem a helyem,

hol fogadnak úgy engemet, hogy érezzem,

hazaértem, kiteljesedve is megélhetek.

Nem értik ezt még, a (túlontúl mentek),

mitől vagyok jól én akkor is, ha látnak, de

a pénzközpontúságuk szerint nem is létezem.

Majd megértik egyszer, mi nem kapni születtünk,

ez az elsődleges oktatási forma, hogy megelőzésként,

hogyan tudja, felépíteni, az oktatáson résztvevő a sorsát.

Mekkora megkönnyebbüléssel veszik tudomásul, rájönnek,

azokra, amik vannak, tartás, méltóság, saját, generációs jelek.

Nemcsak mesélek ám ott, át is élik és mindannyian az érzését is,

annak ami számukra akkor a legfontosabb, a sorsuk megoldása.

Megbeszéljük mit éreznek, átélik, becsapni őket már nem lehet,

belső kontrollnak nevezzük, mindenkinek működne, ha tudna róla.

A lelkük pulzálásával, a szívük ritmusával, gondolkodók is lehetnek,

arra ébrednek rá az oktatás folyamán, menet közben, lám hazaértek.

Szeretettel. Julamami