Mostanság, ha valaki tanulhat, azzal különösen kegyes

hozzá a sorsa. Régen ez úgy  volt, hogy tuszkolták a

gyerekeket, kis felnőtteket, hogy tanuljanak, adott

volt. Persze nem minden, de megadatott, ha volt

rálátásuk arra, hogy ki miben tehetséges, az úgy is

kiderült.  A  tanítója látta,  ha a hivatását gyakorolta,

tudta kit merre irányítson, hogy befejezett, a

tehetsége által majd boldoguló felnőtt legyen belőle.

Nyolcadikban riportot írtunk és az enyémet kirakták,

a faliújságra,  arról szólt,  hogy mi leszek, felnőttként.

Azt írtam, riporter leszek, nem lettem,  viszont írok,

már sok kilót írtam és amint látjátok nem tudom

abbahagyni.  Valami hiányzik az írás általi

sikerélményhez bennem, hiszen nem kérte

senki sem. Magam  döntöttem  el, miattam,

hogy legyen sikerélményem,  azzal, hogy

kiírtam,  nem megírtam, hiszen nem kérték.

Segítő írások jelentek meg tőlem, írtam a helyi

újságnál, amit a főszerkesztő témaként nekem  szánt.

A keresztapám lett,  azzal, hogy H.Nagy Júlia néven

írtam alá az írásaimat, tettem a legjobb tudásom által.

Ötévente  váltottam, másabb területeken dolgoztam,

így lett rálátásom sok mindenre, hasznosítani tudom.

Vannak akiknek meg kell mondani mit csináljanak,

mások meg tudják mi lenne a jó nekik, abban

tapasztalnak, ami  mellett döntöttek.

Nem dicsérik őket, mert látják,

hogy tudják mit miért tesznek.

Hagyják tegyék a dolgukat,

hiszen láthatóan vezetni

születtek.

Nem azt

csináltak

belőlük,

megadja a

tehetségük.

Nem

tudnak

úgy élni,

hogy elmennek,

amellett ami éppen

megszólítaná őket.

Tapasztalva élik

az életüket,

mellé

tanulják

amit  lehet,

éppen abban

az érintettségben.

A sokféle tapasztalás,

a „gyermekkávézó” az, ami

a legnagyobb  volt  életemben.

Sokat adott, emberesedtem, nem

volt felelős értem, értünk senki  sem.

Nem kértek rá, hogy csináljuk meg,

talán azt vették zokon, hogy jól kitaláltuk.

Gondolom a gyakorlat az, hogy van fölösleges

pénze valakinek  és elkezd gondolkodni, mit kezdjen

azzal. Ha csak így élnék az életüket az emberek, nem

sok sikeres ember lenne, mindazokra  keveseknek van

pénze. Arra vannak, a lehetőségek, gondolom kitalálva,

hogy a tehetségesek, azok akiknek megvan arra már az

érettsége. Jó befektetések legyenek, az arra megfelelő

helyekre, adjanak hozzá megfelelő mennyiségű pénzt.

Fizessék meg őket, a tehetségüknek,  a tudásuknak

megfelelően, hiszen jó minták lehetnének, hinnye.

Úgy látom itt időszerű bocsánatot kérnem,

hiszen elszakadt a szerkesztésnek a szála.

Az egyetlen hely, ahol továbbírva sem

törlődik le, minden ki van fizetve.

A facebookon már sokszor

szükséges  felraknom, ugyanazt, hogy

egy ideig meg is maradjon. Nem tudom,

kinek jó az, ha nem írhatja le az ember,

a gondolatait. Talán nem hagytak neki

végigvinni az életében a saját ritmusában

dolgokat.  Amikben tehetséges lenne,  nem

bontakozhatott ki, hát most megmutatja, ah.

Lehetne, hogy aki megteheti se gyakoroljon

rajtam már, kaptam eleget, a szeretetért,  az

adni tudásomért, az előzékenységemért.

A jó minőségű meglátásaimért, az

összefüggésében látásomért, meg

a feltaláltamért. Megrajzoltam,

az oktatási formáját,

annak amit, aki

igényes  már rá,

bejelentkezik  és

részt vesz, megtanulja.

Sajnos nem tudok mosolyogni

azon,  ami egyértelműen üres ismétlés, ah.

Ha annyira nem fejlődött fel,  az aki eldöntheti

ahhoz, hogy összefüggésében lássa meg, hinnye.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”,  ha

már be van érve, a másik  oldala megismerésére.

A gubanc ott kezdődik, amikor tanultként már,

feltételezi valaki, mindent tud az életről, ah.

A gyakorlatot utána nem  szorgalmazza,

nincsen belső késztetése, nem igényli.

Nem keresi a fejlődési lehetőségét,

csak  az elvárásoknak felel  meg.

Az emberek meg, feltételezik,

hogy tudja mit vállalt fel, hinnye.

A tapasztalással párhuzamosan

tisztelettel ajánlanám. Az általam

összefüggésében megrajzoltamnak,

a  megtanulását, nem könnyű, de megéri.

Na meg egy ötlet befektetéshez akkor,  ha

a lelkes, szíves, gondolkodó énjébe  fektetne bele.

Eladom,  a feltalált, megrajzoltamat, sok  éve  oktatom.

Már megérdemelné, hogy mint a messziről jötteknél, a

nagy létszámú oktatásához kapjon általam lehetőséget

 Mert ezt megfelelően jó minőségben és egyébként se,

oktatni,  a neveléshez hozzáadni nélkülem, nem tudja.

Hiába lenne  minden igyekezete, magam  találtam  fel.

Úgy oktatni, hogy képesek legyenek továbbadni, más

nem  tudhatja. Magam teszem, ha eladom, átadom, a

működésének,  még csak általam ismert,

 kulcsait is, alaposan, tapasztaltan, betanítom.

Volt úgy is, amikor csoportoknak, az online világában,

a kint élő  hazánk fiainak, lányainak oktathattam.

Íme,

most

éppen,

egyenként,

az igényeset igénylő, bejelentkezőknek oktatom.

Egyenként nekik, akik eldöntötték, megismerik a másik

oldalukat, hogy megigazíthassák, a belső tartásukat.

Nincs mire várjak, az üzleti érzékem nem  jön meg,

hiszen nincsen. A hivatásom adja, gyakorlom  azt,

éppen azért tudom, hogy nem az én dolgom,  ah.

Hiszen minden sikert megéltem, ismert lettem.

Csupán a tehetségemnek megfelelő pénz nem

talált rám,  valahogy mindig volt gátja annak.

Eladom, hogy ezt is megoldjam, mindez által,

a tudásom a vagyonom, hát pénzzé teszem.

Ha most gügyének nézel, ah, nem való neked,

nem fiókba szánom, az igényeseket oktatom.

Adjon az Isten, minden földi jóból, annyit és

akkor,  amikor az éppen aktuális, az

 érintetteknek a legjobbkor van.

Legyen szerencsés ez a nap.

 

Nem kérdez, amit kigondol,

megcsinálja, hinnye.

Pedig, ha ismerné,

a generációs jeleit,

nem páholná el,

a gyermekeit sem.

Ideje lenne bocsánatot

kérni, hinnye, azt a.

Viszont, ki nem,

emelni, maguk

fölé a fellegekbe.

Megtanítaná, ha

nem ért hozzá,

megtaníttatná.

Élni a sorsukat.

Nemcsak, beleélni,

a könnyűbe, hinnye.

„Emberismeret”

nélküli, elvárások.

Azt veszik észre,

ugyanott élnek, ők

 teremtették meg,

 mégis, behatároltak.

Észre sem veszik talán,

abban a lehetőségeiket,

ha nem vállalták fel,

akkor a felelősségüket.

Mindannyian hoztuk,

a saját tehetségünket,

azon belül, éljük meg,

amit, biztosítani tud,

számunkra az életünk.

Van aki felfogja, tán,

esetleg, ah, csak,

leutánozza.

Azt,

ami,

vele is,

megtörtént.

Mivel nincs is,

másabb minta,

minden egyre megy,

egyforma lesz, hinnye.

Szerencsém volt, szoktam

mondani, hogy egyszerű volt az,

amiből tudtam meríteni. Mindent,

szükséges volt, megtanulni, vagy már,

az ismétlésen belül, nyílt ki az értelmem.

Ha valami, nem jó nekem, keressem azt, a

 megoldást, amiket, jobbnak érzek, én magam.

Amit hoztunk, tudjuk, amit nem, megtanuljuk.

Amikor valaki, túl korán válik, szülővé, vagy, nincs,

megfelelő, jó minta előtte, leutánozza, azt, amiben ő is,

felnőtt. Vagy utána olvas, akkor, mi a divatos, éppen, ah,

mert nem akarja hétköznapivá tenni a „makarenkóit”.

Vagy felvállalja, a felelősséget és teszi azt úgy,

hogy a tapasztalást választja és a legtöbben,

kritikusai lesznek, mert másképp csinálja jól.

Akkor, ha megjött, már a neveléshez, az esze.

S ha, kevés a tudása, a gyermeknevelésben, ah,

próbálja, valamilyen módon behatárolni azzal, a

történéseket, amit átláthat és alkalmazni képes.

Ha még, éretlen, a szülőséghez, túlfélti őket és

nem is gondol másra, csak, hogy ne legyen baj.

Megjegyeztetni próbálva, a határaikat, hinnye,

nem gondol arra, megmarad bennük, a hatása.

Kitolódhat azáltal a felnőtté válása, hinnye, ah.

A másik véglet meg, ha túl hamar válik felnőtté.

Voltak néhányan, akiket felemlegettek, mert,

úgy gondolták, ők tudhattak valamit, ami,

elfogadottan, működtethető is volt.

Nem voltak érveik, csak eszközeik.

A gyermekek meg próbálgatták,

a határaikat, akkor is ha kaptak.

  Felfogták, anélkül, nem élhetik

meg, a lehetőségeiket, időben, a

 belső késztetésükhöz képest, hinnye.

Önmagukhoz mérve, próbálkoztak még,

szinte hozzáedződve, a helytelenkedéshez.

S ha, a szülőnek, nem volt, más minta, mint,

 ami által, ő nőhetett, hát utánozva, alkalmazta.

Kevés gyermek, nőhetett fel, úgy, hogy el ne, lett

volna páholva, ah. Bár akkor,  a szülő, valószínűleg,

nem tudta, mit tesz azzal. Akkor is, azt, alkalmazta,

ha érezte, nem engedheti meg, hogy, éppen azáltal,

hogy nincsenek szavai,  kezelhetetlenné váljon az.

Nem azért porolta ki a nadrágját a gyermeknek,

mert rosszat akart volna neki. Azzal, hogy ott

volt benne közben a gyermek, hanem mert,

nem bírt volna, el, a helyzettel. Annak,

hátha lesz, mert a szavaknak már,

nem volt, meggyőző ereje.

Kommunikálni tanulj,

szülő és gyermek,

mert, ha nincs

szótára ennek,

természetessé

válhat, ami nem az.

Amikor, már felfogod,

kérjél időben, bocsánatot.

Mindent, a maga idejében,

különben, elfogy a szó és

hiába a magyarázkodás,

nem magyarázható.

Sokszor, az válthatta ki,

hogy ott maradt, a munkában,

az energia, kivett a szülőkből mindent.

Elgondolkodtató, ha nincs arra, elég idő, ah,

hogy megtanulják, a gyermekek is, a szülőkről és

a szülők is egyenként, a gyermekeiktől, naponta, ah.

Azokat, a tapasztalni valókat, amik mindenkire hatnak,

összeadhatnák, az összefüggésében látók, a tudásukat.

Otthon kapnák meg, az ő sorsukról, a magyarázatokat, a

generációs jeleket felismerve, megoldanák a feladatokat.

Megtanulnának, úgy kommunikálni, egymás feladatát,

már ismerve, toleránsak lesznek menet közben, ah.

Ne sablonból mondják, változzanak is, amit, a

 szülő, önmaga szerint elvárt, inkább várja ki,

  legyen idő, ahhoz, hogy teljesíteni tudjanak.

„Hazaérnek”, megcsinálják a saját sorsukat,

aközben, alkalmazkodnak, ahhoz, hogy a

többiek is törleszteni tudják, a sajátjukat.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet,

nem harcolok, sem veled, se ellened.

Oktatnám, hogy még időben legyen,

a neveléseknél meg, hozzáadhatnánk,

azáltal is, ah, amit, magam találtam fel, itt.

Emberismeret, ha előbb, a többieket látod el,

s abból adsz a sajátjaidnak, ami azután maradt,

eluralhat, a látszatos, az nem lesz, valóságos.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.

Szeretettel. Julamami