Egyenes tartásra figyelmeztetik azt,
aki eltérne tőle, persze akkor,
ha aki eltér tőke,
tudja,
hogy
mitől
tért el.
A belső
kontroll,
a lelkesen,
a szívesen,
gondolkodó,
sajátja, mióta
azt ő felfogta.
Az egyenestől
való eltérésre
figyelmeztet.
Önmagadhoz
mérten szegény
lettél, mert nem
tudtad végigvinni
a saját sorsodat.
Meg az, amikor
nem tudod,
hova tenni,
az élményt.
Ami valami
új érzéssel
figyelmeztet.
Ismerd meg jól
önmagad, rájössz
a saját kultúrád az,
ahol maradnod kéne.
Vegyed magadhoz
azt a tudást, ami
jelzi feléd, igényed
lenne arra, hogy azt
is, úgy is, át is láthasd.
Ugyan, hogyan lehetsz
kritikával mások felé,
ha önmagadat sem
ismered, ah miért.
Ismerem mint a
tenyeremet, én
igen, s te, hogy
vagy mindezekkel.
Nagyon fontos lenne a
fokozatosság, mert láttam
én már karón varjút sokat.
Egyformának tűnt, ahogy
csapatokban hangosan,
mindent túl károgtak.
Igen hamar zavaró lehet,
hiszen eltér attól ami ott
megszokottan, csendes.
Tanuld meg leolvasni
a tenyeredet hogy, az
adjon tartást neked.
Hisz a sajátod, tied.
Akkor is ha mások,
a máshonnan el és
behozottal hatnak.
Mert ha a befogadó
szakaszodban mégy
oda tanulni, akkor
azt fogod,
alapnak
venni.
Ki is
viheti
azt, ami
nem volt,
ott eléggé
pontosan,
áthatóan.
Beülhet
helyette,
a mások
kultúrája.
Mint a saját
alapja, aztán
meg lesz majd,
össze-vissza kavarc.
A hatásaik alaposan
pakolják azzal majd,
hiszen a sejtjei belül
meg tiltakoznának.
Láttam olyanokat
akik utána, hiába
keresték, nem
találták meg
önmagukat.
Ígéretes
lehetne,
ha lenne,
olyan a
döntők
között,
aki érti,
nemcsak
beszél róla.
Fontos neki
a sajátjainak
a tartása és
a méltósága.
A 24. tapasztaló
évem gyümölcse,
kutatom, feltaláltam,
meg és lerajzoltam azt,
amit összefüggésében
oktatok már több éve.
Személyesen, online,
jönnek akiket érdekel,
a saját hozott tartásuk.
Arra alapozva tanulják,
az oktatásom és nevelésem
által, a pontos rajzait a saját és
generációs jeleiket a tenyerükben.
A másik ember sorsa nem a tied, ha
nem látod meg a különbséget, utánzó
leszel, nem az egyéniségedet fejleszted.
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”
nevet kapta, a nevét megszolgálta, sok embernek
lett a magukhoz vett tudás hasznára, a családjuknak.
Legyen minden családban egy ember legalább, aki ezzel
a tudással segítheti az övéit, a szeretteit nem bízza másra.
Addig amíg láthatóan nincs meg a biztos tartása, méltósága.
Nem lehet megunni, hiszen változik, mint az életünk maga.
Hozzáíródnak naponta, az élethelyzetek, sorsszerűségek.
Akiknél látom, hogy többet tudnak annál mint amit akkor
tanulnak, felkínálom a nevelést, az alapos emberismeret
után, hogy fejlessze magát tovább, oktatásra, nevelésre.
Amit még oktatok: tenyérelemzés és parapszichológia,
egymásra hatásával, önmagából kihozza a tehetségét.
Nem mástól veszi át, magából meríti a meglévőjét.
Hiszen látszik az is pontosan, miben tehetséges.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.
Tiszteletem. Hiányzik, hova lett a logo.
Szeretettel. Julamami