Baleknak álltál… 2017.12.15. https://julamami.com

Baleknak álltál, mert nem gondoltad

volna, hogy vannak emberek, akik az

 intelligens tehetségesekre utaznak.

Gyakran meglátogat és azt érzed, nahát,

mennyivel növeli a te ázsiódat, nem addig a.

 Éppen beléd kapaszkodva növeli, ő magát.

Hiszen ami nem volt benne, tőled kapja.

Valahol elkezdődik a tapasztalás, ha

 az még nem elég, megismétlődik.

Amikor már látod, hogy újra

ugyanúgy megtörtént,

tapasztaló lettél.

Azután átlátod.

Ah, csak az idő

múltával,

éppen ott,

megint egy,

másik ember

 van abban a

 nem is létező

sorban, előre

tolva, hinnye.

Nem fejlődött

egy kicsit sem,

na hiszen minek

fáradna ő azzal.

Ha mindig akad,

valaki aki megint

és újra, jó helyzetbe

hozza, belesétáltatja.

Ismerjed fel, adottak,

a (szintkülönbségek).

Megtanulva felismered,

magadat megismerve,

tanítom azt be neked.

Attól kezdve már

átlátod a turpissága,

a bizalmadra épített

csapdáit is, hinnye, ah.

Jól bejött az neki régóta,

magabiztosan felismeri már.

Hogyan menjen ő előre, azon

tehetségeseknek a sikerein, akik

nem vették észre, tán még időben.

Be lettek mint megoldásba terelve,

nem a hasznukra szolgál az, inkább

csak ki vannak téve, a fejlődni nem

szándékozó, de kinőni vágyóknak.

Teljesedj ki a tehetségedben, időben,

a fokozatosság a lényege mindennek.

A lehetőségek hiánya hozza ezeket

a helyzeteket, a hamissághoz szokott

embereknek mint ajándékot, naponta.

Nem is gondolod, ha nem mondod ki, a

(nem) szót időben, mi minden lehet belőle.

Amíg aztán eljuttok odáig, hogy érzed már,

rád akarja terelni, az ő felelősségét, simán.

Hiszen, te a nemet nem mondtad ki időben,

úgy vette, hogy igen, attól kezdve mindent,

megold majd egyedül, amire csak igénye lett.

A tudása ahhoz nincs,  de körbekeríthet olyan,

helyzetekkel, ami hozza neki a népszerűséget.

Anélkül, hogy az alapja meglenne mindahhoz,

amit ő élvez, majd jót profitál annak a helyzetnek

következtében, s te sokat tanulsz belőle még időben.

Nem akar aztán elengedni, hiszen nélküled már látszik,

a sok hiányossága neki, ahhoz a kiemelt helyzetéhez is.

Kérdezésed nélkül rád is rakja, nem köszön meg semmit.

Meggyőződése, hogy neki az már megjár, kihasználhatja,

még magasabbra bátorkodik, nincs egészséges kontrollja.

Nem gondol arra, hogy van az Isten és van az a tudás, ami

nélkül nem boldogulhat, a fölötte lévő magasabb szinten.

Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó” eladó, hogy

olyan szintekre is eljusson, ahol még megelőzésben segíthet.

Megtanulhatsz általa, átlátni, kihallani, megérezni, használni

a gondolkodó agyadat, a megelőzés szintjén, nem árthatnak.

Attól kezdve, minden hamiskodó, a berkeidbe belopódzkodó,

láthatóvá válik, átmegy rajtad a megtapasztalása, az már a tied.

Lelkesnek, szívesnek, eszesedni, születtünk mind, ne veszítsed el,

 a tehetségedet se, amit hoztál, amiben jó vagy, ahhoz még tanuljál.

Nehogy már középszinten megrekedve maradjál, fejlődjél, agyaljál.

Ilyeneket is tanulunk az oktatásomon, nevelésemmel, még időben.

Tanulva, azt is tudjad mit nem hoztál, ne mástól várjad csináljad,

amiből neked kell tapasztaltan kijönni, ismételj, ha szükséges.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból Heringes Árpádné e.v.

Műhely, a megelőzésért. Online önismereti oktatásom.

Szeretettel. Julamami

 

 

 

 

Védi a gyermeket, ahogy lehet… 2018.12.15. https://julamami.com, https://julamami.eu, https://szeretetbenelni.com

Nem tud továbbmenni,

nem hagyja a lelke.

Lefékezi az érzés,

vissza kell forduljon,

veri az eső erősen,

védi a gyermeket,

ahogy lehet.

Kicsi még, a kis fekete gubanc,

lemaradt, nem csoda, ahogy

ijedtében, ő most rohant.

Szólítaná a kutyát,

de nincs neve,

milyen

hálátlanok

voltak vele.

Nélküle, nem

lehetne a gyermek

a karjában. Visszalép

néhányat, így most az

arcába hozza, az esőt a szél.

Szorosra fogja a kicsi árvát,

átkulcsolja rajta, a két erős karját.

Az ázott inge alatt, ő is nagyon fázik.

visszafelé indul, akkor is, ha megfázik.

A kutya érzi a gyapjú szagát, megerőlteti

magát, talpra áll és megy, amerre az orra viszi.

Egyszer csak ismerős szagot érez, aludt már rajta.

Ne haragudj rám, motyogja felé a gyapjúszagú.

A kutya, vakkant egy

hálásat, tudja,

visszajött érte, az emberbarátja, egymásra találtak.

Fölemeli, magához szorítja, nem bánja, hogy ázott kutya,

van szaga, átrakja a másik vállára, a két karjával, őket átkulcsolja.

Folyik a könnye, már mindegy mitől nem lát, de hallja, erre vagyunk.

Úgy érzi halad, pedig egy helyben van csak, megáll, megigazítja a két

legfontosabbat a vállain.

Kiált egy félhangosat, egyszer csak,

a közvetlen közelükben, villanó viharlámpák

fényét látja. Rájuk terítenek, valami meleget.

Szinte, váll a vállal tartják őket, tolják óvatosan

előre, sírva fakad az óriás. Nem tud elesni,

hiszen őket, szeretettel, körbefogták.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért.  Szeretettel.

Julamami