Felismerted-e, a saját életednek a ritmusát… 2019.12.22. https://julamami.com

A szerintem  valóságosról  írok itt, ugyan mond, hogy várhatod el

másoktól azt, amit nem tudsz megoldani, vagy sosem próbáltad, ah.

Teszem, ami a hivatásomban adott. Nem tartozom se ide,  sem oda,

tartozom az engemet megtisztelő, a generációs feladatainak

leolvasásáért, bejelentkezve érkezőhöz és

akkor csak ráfigyelek, éppen az ő sorsára.

Felismerted-e a saját életednek a ritmusát,

vagy a mások szekerét

tolod, tán csak vonszolod a sajátod, talán váltva is, mikor, hogy.

Van mindenkinek saját élete, annak a ritmusa is adott, megélné.

Ha a jóban, szépben, elvégezted a belülről általad felismerhető

 életszerűen élhető feladatodat,

megélhetnéd azt is, hiszen, ad majd másik fontosat a sorsod úgyis.

Amikor már felfogod, lenne a családod felé  is jó dolgod, az is adott.

Nem lesz,  sem unalmas, se üres napod, mire azokat időben

át is adod, hogy ne hátráltasd a következő generációt, ah.

Megismerheted, mi a sorsod,  hiszen mindazt átláthatod.

Fontosak-e, a működőképesek-e, a hétköznapjaidban

adott feladatok, jelzi azt is, a belső kontrollod.

A barátságot, nem vetjük le mint,

tavasszal a nagykabátot,

mert nehézkesnek találod.

Tán meggyőzhetnéd,

ah, miért legyőzni akarod.

A következő szintedet elérheted,

ha van hozzá már elég alázatod.

Persze, ha a nehezet választod.

Na hiszen, mi lesz

veled, az

ünnepi

érzések helyett,

a ridegség ürességében, ah,

ha a túlzottan könnyűt választod.

Ki szól hozzád úgy, hogy azáltal majd élhetően,

átmelegszik, a lelkes, szíves, gondolkodó éned neked.

Mert a kimondott szavak, megerősítenek abban a jóban, a

 szép is életszerű, az alapja annak, milyen egyszerű, lám a nagyszerű.

Ha odaadó tudsz lenni a sorsodhoz, a saját szinted mindig megélhető

úgy is. Nem ártasz közben senki másnak, éled, ami a jóból, a sajátod,

amit mások teremtettek meg maguknak, tiszteletben tartod, hinnye.

Legyen ahhoz is alázatod, a Hazájukban jó minőségben élhessenek, a

családjuknak megfelelően tudjanak teljesíteni, az emberségesek is.

Ha az egyik oldaladnak megfelelő feladatodat teljesítetted, nosza

láss neki a másik oldalad által kínált feladatodnak,  az is érted van.

Jó szerencsét emberségesek, a tiszteletből idővel kapni is lehet,

mert az nem ugyanazon érzés, mint amit elvárnak, kierőltetnek.

A belső kontrollod, a lelkes,  szíves, gondolkodó énednek a

gyümölcse,  nem  pótolható semmi leutánzottal, hinnye.

Ha bármilyen magasságokat is érnél el, a belső

kontrollod figyelmeztetésére figyelj,

maradj, minden körülmények

között emberséges.

Egy emberséges körforgásban vagyunk, minden jót és mást

is,  majd mindannyian, hasonlóképpen, amikor ott az ideje,

vissza is kapunk, hinnye.

A természetes körforgás, az élet élni akar, hát igyekszik és megismétli magát hamar. Julamami

 

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajodna
Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért. Online önismereti oktatásom. ( a találmányom). Julamami védjegyesen.  Bejelentkezés, heringesarapadne@gmail.com

Magyarországról,  Pakson a Hergál Házból. Szeretettel.  Julamami

Tisztelettel élj… 2017.12.22. https://julamami.com

Ne add fel, addig ne válj  le, amíg nem  bizonyosodtál meg róla,

hogy úgy lenne értelme,  a Hazádat végleg ne hagyd el.

Ne vállalj fel olyat, amihez te még nem értesz,

megsértheted akinek tiszteletlen adnál,

vagy esendővé válsz, ahogy adsz.

Ha nem méred fel jól, őhozzá

a helyzetedet, kibúvót keres.

Nincs miért ahhoz szokjon,

hogy elfogadjon, ő adni tud.

Születetten hamis észlelő,

a hangokból kihallja azt ő.

Könnyen manipulálhatod

azokat, akiket azáltal,

hogy szinted fölébe

kerültél, lelaktad.

Tőlük várod el azt,

tudják megoldani

helyetted, mert

használod őket,

mint a tárgyaidat.

Egyre többet vársz

el, hogy maradhass.

Azt sem tudod hányan

sanyaroghatnak amiatt.

Ügyelve az elérthetőkre,

nem mennél a helyedre,

tán még akkor sem,

ha nagyon

csábító

lenne.

Tanulj,

tudnod

szükséges,

s már jövőre.

Mit jelenthet az,

hátha tisztelet van

eredendően benned.

Igyekezzél feltisztulni

és a jókat védelmezni.

Annyival a szintjük alatt

is tudjanak megmaradni.

Nélkülük mi lenne, azt,

ne akarjad tán kipróbálni.

Minden szavad és tetted is

minősít téged, el ne felejtsd.

Ha nem kapja meg, hát elveszi.

Védtelen lesz, a nagy tudású és

a kiemelkedően sikeresek sora.

Nincs szükség a feltalálásokra,

válogatás nélkül is kiemelkedik,

aki beáll, a nemlétező sorokba.

Lelakottan meg landol a sarokba.

Különös oktatás, nevelés, eladó.

Ne nyomhassa rád senki sem, azt a

bélyeget, nem akartad megtanulni se.

Tisztelettel éljél, hogy szerethető legyél.

Amit érted terített oda eléd az Isten, hogy ne

 tévedjél el, a sorsodat és generációsan is éljed meg.

Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó”, eladó,

tisztelettel ajánlom annak, aki érti mit vesz meg vele.

Maradhasson meg az elkövetkezőknek is, élni érdemes.

Tartás és méltóság nélkül, minek is neveznének tégedet.

Egy Haza ez csak egy, megteremtettük ide a szépet, s jót,

a tudásunk a miénk, azt nem akarják, ahhoz tanulni kéne.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel.Julamami