Karácsonyra várva… 2018.12.24.https://julamami.com, https://szeretetbenelni.com

 

Hergáljula, Julamami védjegy, Heringes Árpádné tulajdona.
Hergáljula, Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona

 

Karácsony estére, várakozva, ez jutott

eszembe, a készülődés meghittségét keresve.

Azon legyél, kérlek, ha lehet, hogy ne vigyed,

haza azt, amivel, mások pakoltak meg téged.

Mondjál el egy imát, ha lehet, hogy a, szeretet

helyett, ne, a külvilág zajának áradását vigyed.

Életszerűen, boldogulni, az egyszerűben, a

 saját sorsomat betartva, a generációsat látva.

Az Isten, úgy tudom, nem tett különbséget,

emberi teremtményei között.

Nem számolta ki,

ki látható,

ki meg,

árnyékban

marad majd,

önmagához

képest.

Uram Isten,

mennyi lehet,

a kiüresedett,

annak következtében.

Nagy gondban lesz majd,

aki nem tud elszámolni, a

saját lelkiismeretével, ah.

Miért nem tanulta meg,

azt amit mások hoztak,

tehetségnek. S adta

volna a közösbe

ő is, a tudását.

Ügyeletet vállalt,

a gyermekei, jó helyen,

a szüleinél, a szeretetben.

A párja, külföldről autózik,

hosszú az út, még, hazafelé.

Ő meg, addig, hogy hamarabb,

nagyobb

lakásba,

tudjanak költözni,

gyakran vállalt, ügyeletet.

Különböző neműek

a gyermekeik,

úgy egészséges,

ha külön szobában, nőnek fel.

Megérkezett a mentő, sérültet hoztak.

Beöltözve várják, látja, a szeme sérült,

elkezdi letisztítani, a sérülés környékét.

Ahogy, láthatóvá válik, az öregembernek

az arca, ráismer. Gyermekkora legnagyobb

negatív élményét, adta, amikor, megtagadta,

a fizetségét az apja által elvégzett munkának.

Sokat dolgoztak a szülei, az apja, kaszálást is

vállalt, miután hazaért, délután a munkából.

Bezárt volna a kisbolt, otthon meg elfogyott

a vacsorának való, meg reggelre, a kenyér.

Az anyjuk küldte őket, kérjék el a munka

után járót, hogy vegyenek, ami még kell.

A nagydarab ember, kijött a kapuhoz,

az alkarjára folyt, a zsíros hús szaftja.

Tolta befele, az óriási kenyérszeletet,

a jól megpakolt, nagydarab hússal.

Szinte együtt nyeltek, egy üreset,

megszégyenültek, amikor azt,

mondta, maradt még munka.

Majd, holnap kifizeti, azzal

együtt. Összetévesztette,

az apátok, a sorrendet, több az

 éhes száj nálatok, mint a munkához az idő.

A öregember is felismerte, az, akkori, legkisebbet,

mert ő volt aki megszólalt. Amíg a többiek, az ujjukkal,

bökdösték, nem akarták, válaszul kapni, azt, hogy nem.

Kicsurrant, az öregember könnye, bocsánat, nyögte. Meg

tudjuk menteni, a szemét, mondta neki, vigasznak szánva.

Eszébe jutott, mennyit dolgoztak, a szülei, hogy nekik, ne,

ugyanaz a sors jusson, tanuljanak, különb életet éljenek.

Úgy végezte el, a varrást, nyoma se maradjon, annak,

hogy sérülés volt, ott, valamikor, valami, miatt.

Tartást, méltóságot adott neki a hivatása.

Örült, hogy onnan származik, ahonnan.

A kevés pénz, sok mindenre megtanította,

mert, használták az eszüket, gondolkodtak.

Van amelyikük, a munkás életet választotta,

mert ott tudott kibontakozni, sikeressé lenni.

Nem találkoznak gyakran, de tudnak őszintén

örülni egymásnak, szeretetben időznek együtt.

Ha bármilyen, magasságokat is érsz el, maradj,

minden, körülmények, között, emberséges.

Az embert, a lelkes, a szíves, a gondolkodó,

énje, folyamatosan kontrollálná, ha hagyná.

Adjon az Isten, minden földi jóból, szépből.

Boldog ünnepeket kívánok, mindenkinek.

Tisztelettel, megbecsülve, élni, könnyebb.

Alternatív

Magyarországról,

Pakson, a Hergál Házból.

Szeretettel. Julamami

 

 

 

 

 

Hol húzod meg magad… 2017.12.25. https://szeretetbenelni.com, https://julamami.com

 

 

Műhely, a megelőzésért. Heringes Árpádné e.v. https://julamami.com
https://julamami.com Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért. Online önismereti oktatásom( a találmányom). Julamami

Hol húzod meg magad szeretet,

aggódva, hogy a sablonba

úgy terelnek bele,

nem kérdezték,

szeretnéd-e.

Oly sok évig,

kerestelek, s

 amikor már rád

 lelhettem végre,

sem örülhettem.

Mert akik éhezték

a létezésedet remélve,

szerezték és nem kérték.

Beterelve mint a tárgyat,

nincs más lehetőséged,

hagyod, lesz amit kapsz.

Ha akarod, ha nem is

akarod, keseredsz

bele, abba amit

hagytak neked.

Nem számoltak

azzal létezel, hisz

nem látszol ki ott.

Nem kérdeztek,

betereltek, hát

már tudod, mit

érezhetnek.

Nem tennél,

olyat soha,

mégis

kapod.

Aztán

ugyan,

miért

nem,

egymáson

gyakoroltok.

Belegondoltok

abba, hogy amit

tesztek mások

ellen, holnap

azt élitek.

Kicsiben

és nagyban

ugyanaz van.

Amit másokkal

teszel, veled is

úgy lesz és

sorokban,

felsorolva is

mondhatnám.

Hát miért nem

fontos az ember,

miért nem lehet,

a legnagyobb érték.

Valakik azt is akkor

megszenvedték.

Amíg elértünk

oda, tisztelet,

becsület,

legyen

ottan

bőven,

vihessen

a zsenge is tán,

onnan kimenőben.

Volt, hogy sokan

együtt nevettünk,

a hatásától kicsit

megrendültünk.

A sírás már nem

elérzékenyülés,

inkább a lehetőség

hiányából eredő,

tehetetlenség.

Ébredj,

ember,

szédítő

lehet az,

ami ott

kecsegtet.

Mintha nem

is a mi Hazánk

lenne, keresem

a boldogulásnak

a megszokottan,

megdolgoztam,

érte érzését.

Nem lelem,

ahova csak

nyúlnék, ott az

 (el üzletiesedett).

Aki nem üzletelni

született, tán mind

fölösleges, csak nem.

Ah miért nincs otthon

már nálatok a tisztelet,

hol lehet, hova lett az, ah,

ami ki nem üresedhetett.

A lelkes, szíves, emberies,

gondolkodó, miért nincs

a bizalom szó mögött az

érzés, megbízható és

hiteles, emberies.

Nem gondolom,

hogy csak nekem

hiányozna, ami ott

volt megszokottan

és természetesen.

Aki nem sírt, amikor

megszületett, tettek

azért, hogy hallják azt.

Újjá születni, fejlődni

jöttünk mind a Világra,

örülni szeretnénk annak,

amit sikerült végigvinnünk.

A gyümölcsét magunk aratni

készülni, nyugodtan öregedni.

Kicsi a mi Hazánk ehhez, ha

nem lehet más érték, csak

amit pénzen lehet venni,

gyere elő szeretet kérlek.

Ah, mennyit kaptam érted,

mindvégig, kiállok melletted,

aztán majd a többiek is rájönnek, ah.

Tisztelet, megbecsülés, szeretet nélkül,

csak üresedő élet lehetséges, nem pótolható,

adok – kapok, a körforgásban benne maradok.

A lehetőség hiányában, szabad nem maradhatok.

Egy Haza ez csak egy, ide teremtettük a szépet, jót.

Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó”, eladó.

Olyan embernek ajánlanám vételre, aki tudja mit vesz

meg, nem a fiókba való, az embereknek tartást adó jó.

Nézz magadban szét, látod milyen szép, a lelkednek

tükre, mindannyiunknak így, adni születtünk mind.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

boldog ünnepeket kívánok.

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajodna
Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért. Julamami védjegy.

szeretettel.

Julamami

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legyen szép… 2016.12.25. https://julamami.com

Hergáljula (Julamami) Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzért. Online önismereti oktatásom ( a találmányom).
Tiszteletem. Heringes Árpádné, 2010. év óta a Julamami védjegy tulajdonosa. Paks. 2021.12.23.

Legyen szép ez a nap,

szeretetből vagy,

ha szabad,

hát áradj.

Az ismétlés

arra jó, hogy

felismerjed

magadban,

jó ember vagy.

Ne aggódj, ha

mások másképp

élnek, s neked

utánozni

nincs

kedved.

Éld meg

azt amivel

nem ártasz,

de az érzés

boldoggá

tesz,

tudod,

hogy te is vagy.

Amikor már érzed,

milyen a saját ritmusod,

na az egy sorsdöntő

pillanat lett.

Felszabadul

az érzés a

lelkedből,

adja a ritmust

a szíved, át is

gondolhatod,

jó az életed.

Rájöttem,

régen,

a séta

helyett,

csak siettem,

azt hittem az a saját

életritmusom nekem.

Megélések nélkül haladva,

nem lehet átvenni az életnek

ízét, se az aromáját.

Futva

rohanni,

s közben

kiüresedik

az érzés belül,

nem hallasz mást,

mint a loholás ritmusát,

s belőled kiüresedik a világ.

Ma már a napjaimat alázat

járja át, nyájig neveltem két

barikát, s most a velük jött

terelő gyors iramodását

látva, a futkározást

 meg is kapja.

Figyelj rá

ember,

ne

szédítsen el,

a hirtelen jött,

megcsillanó.

Amit nem te

teremtesz,

érzésben

nem a tied,

nem fejlődik

attól a lelked, a

szíved, gondolkodó

annak hiányától nem

lehetsz te se.

A tisztelet jó,

a szeretet szép,

vigyázzunk rá,

ne fussunk a

semmibe,

hahó.

Szeretetből,

tiszteletből,

legyen otthon

bőven, hogy

vihessenek ők is

belőle kimenőben.

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajodna
Heringes Árpádné e.v. Hergáljula. Műhely, a megelőzésért. Julamami védjegy.