Az önbecsülés abból is ered,
ha tisztelettel vagy,
akkor is,
ha a másik,
nem mindenben
ért egyet veled sem.
Sokat tapasztaltként
elmondanám nektek,
abból amit mutat a
saját két tenyeretek,
annak összefüggéseként,
rajzoltam le, oktatom az
emberismeretem.
Attól, hogy valaki,
nem hozta az
intelligenciáját,
tanult még lehet.
Szerencsés akkor, ha
mindkettő megadatik.
Ők másképp is látják azt,
amit a többiek még nem.
Ha rátalált már az ő
generációsan
fontos feladatára
és azért sokat tesz,
emberismerőként,
jó vezető is lehet.
Miért lennénk
egyformák,
hogyan
lehetnénk
mindannyian
ugyanazokban
a feladatokban
a legjobbak.
Egyenként
születtünk, az
egypetéjűek
is egymást
követve.
Amikor mi
mindannyian
más és más
családba,
esetleg
ugyanabba
a családba
születtünk,
akkor is
különböző
feladatot
hoztunk.
Amit az
őseid
már
sorsukként,
megcsináltak,
miért kellene azt
neked ismételned.
Ha valaki elrontott
valamit a családodban,
neked miért azt kellene
követned.
Ha van
magadhoz
való eszed,
megcsinálod
a magad sorsát,
hiszen azt hozod
mint saját feladatod.
Majd adja az alapokat
a sarjaidnak, nem jó,
ha nem megy át a szó.
Az anya megtanítja az
anyanyelvünket, persze
ha tudja, ha nem akkor
mi magunk tanuljuk azt.
Nem magyarázkodni kell,
hanem megtanulni
érvelni,
s miközben
azt megteszed,
meg is jön hozzá,
a jobbnál jobb,
életképes
ötleted.
Ne
várd
el azt,
hogy a
sarjad
majd
leutánoz,
lemásol
téged.
Ha nem
azt hozta
feladatként
és rátalált már
a tehetségére,
azt szeretné
csinálni, amit
pulzál a lelke,
dobban a szíve,
kigondol az esze.
Akkor válik önmagává,
ha rájön mi a dolga és
abban megtalálja
önmagát,
abban már
boldogulni fog,
Csinálja a dolgát,
felerősödik ahhoz,
hogy előrelépjen,
amikor arra kész,
előbb – utóbb
boldog lesz.
Nehezebb
akkor, ha
olyan vetül
rá, amit nem
lehet másképp
megoldania,
mint
elölről
kezdeni,
hiszen
ráraktak
valamit,
amit ő
nem
tett
volna.
Sajna
az
azért,
az ő
dolga.
Több
tízezer
tenyeret
“sorsolvasva”,
megláthattam,
hogy mennyire
más és másabb.
Kinek már ma,
másoknak meg,
a saját idejükben,
körbeér a sorsa.
Megjött az eszed a
sorsodhoz, szoktam
mondani, ha látom.
Örülünk akkor,
mert nem
lehet már
eltéríteni
őt a sorsától.
Attól kezdve,
mindent meg
is kap hozzá,
ami előreviszi,
van az Isten.
A kérdőjel az,
hogy hol van
a generációs
határa neki.
A tenyere
azt is tükrözi,
ha felismeri,
nem megy
olyannak
neki,
ami
nincs
benne a
sorsában.
Felismeri
az érzést,
amikor
jelzi
a
belső
kontrollja,
azt már nem
kellene felvállalja.
Elégedetten éli az
életét, abban
amit ő maga
megteremtett,
nem mások után
megy, az ő saját
sorsát csinálja
már meg.
Alapot a
sarjainak,
hogy ők is
léphessenek
az ő idejükben,
felismerve az ő
sorsukban azt,
ami akkor jó.
Ez az igaz való.
Tartás, méltóság,
amire építhet
egy egész
életet,
a sorsát.
Láttam én
hasonlókat,
de ugyanolyat,
ami egy időben,
ugyanúgy megy,
azt még nem…
Magyarországról,
Pakson a Hergál
Házból,
Szeretettel.