Apró fontos porszemek

vagyunk mi mindannyian,

kinek ilyen, kinek meg másabb az

 életfeladata, megélhető sorsa is van.

Mondják nem lehetne, emberiesen

egy minimum, amit kiszámítanak,

amit befejezve, eredményesen

kutatva bebizonyítottak, hogy

hol vannak az emberieseknél

a minimumoktól a maximumokig.

Ne lefegjenek, befejezetlenül ott,

életszerűtlen, azon sorsok helyett,

hát nincs senki ott érdemben eldöntő,

emberiesként átlátó, kihalló, megérző.

Milyen minta az, hogy mindegy mi jót

tett bele, adott hozzá ő a Hazájához,

valaki egy döntésével azt leradírozza.

Mi lesz a gyermekekkel, fiatalokkal,

honnan az a hova,  kik is ők, vagy te,

ki mondja meg azt, bebizonyítva.

Miért lenne fontos, hogy tudják,

miért olyan a családjuk mintája,

miért tudják, vagy nem tudják,

magyarázatok és beigazolódások

nélkül, azt ők is alapjuknak venni.

Uram Isten mondja meg már ott oda,

olyan, aki azért nem lakol majd meg.

Ha születésétől fogva, abban ő is

fejlődhetne, amire született,

amiben ő a

tehetséges,

egymásra is

sejtjükben is,

mosolyoghatnának

a pillanattól az emberek.

Hiszen mindenki érezhetné

belül a lelkében, szívében,

gondolkodó agyában, a

 sikernek fontos érzését.

Amikor elindul a vágy a

lélekben, s hozzá adja a

ritmust az ő szíve is,

elgondolkodik az

 agy, milyen jó is, hisz

így születtünk mind.

Harmóniában lenni,

jönni-menni, meglátni a

 hétköznapi emberi csodát,

szeretetben élhetne a világ.

Tiszteletből és szeretet is,

legyen otthon bőven,

hogy vihessenek el

belőle kimenőben.

A generációs feladatod

nem ismered, óriás terved

dédelgeted, ráállsz és meg

is csinálod, de mindenáron.

Kinősz önmagad fölé már

kezelhetetlen is nagyon.

Felfogni, megélni sem

tudod, nem sajátod.

Azt veszed

észre, hogy

már nincs is

neked barátod.

Pótolni igyekszel

hát a hiányodat,

veszel magadnak

üzleti barátokat.

Ha nem lenne

fontos a

tisztelet,

szeretet,

nem

vágyna

rá senki se.

Akármiben,

akárhogyan,

el tudnának

így is és úgy is

lődörögve élni.

Mond, neked

miért nem

fontos amit

 te hoztál,

az Istentől, a

születésedkor

 te is megkaptál.

Meg is lehetne

becsülni azt, s

 arra alapozni

a továbbiakat.

Felépíteni arra,

a saját sorsodat.

Ha nem lenne meg

a tiszteletnek és

a szeretetnek

a forrása se

bennünk,

nagyon

gyorsan

kiüresedne a

 lelkünk, szívünk.

Tartás és méltóság

nélkül, már csak a

  körítés maradna,

kinek épp ilyen,

másnak meg

másmilyen.

Figyelj a

lelkedre,

szívedre,

gondolkodó

agyadra ember,

ne érintsen meg

túlzottan téged,

 a megcsillanó,

de csak átmeneti se.

Egyoldalúan is erősen

hatni vágyó értéktelen.

A vártat, a váratlanért

el ne hagyjad, mert mi

adja a méltóságodat.

Az életünk során jön

az amit meg kellene

élnie mindenkinek.

Ahhoz, hogy erős,

egészséges lélek és

test lehessen, ezzel,

azzal önmagunkhoz

erősödünk mind fel.

Az is nagyon fontos,

hogy ahhoz képest

ki mit hozott,

kivé, vagy

mivé

változott.

Tiszta szó,

dicséret,

megbecsülés,

legyen nálad bőven,

hogy adhassad időben.

Különös oktatás, nevelés.

Ha benned az nincsen,

akkor kezed inkább

legyintsen, jobb

legyintéshez

szokni, mint

a megalázó

kezeket rázogatni.

Jó szerencsét emberek,

tisztelettel és  szeretetben,

megbecsülten élni könnyebb.

Ha majd elmúlik a káprázat és

kitisztulnak a tájak, meglátják a

valóságot, honnan lett, arra is

 hihetően hiteles magyarázat.

Hiszen nincs más ami látható lenne,

attól várják a nekik is jó megoldásokat.

Sok olyan lesz majd kicsiben és nagyban,

mint amit látnak, többféle módon és kiadásban,

azt nekik ki, hogyan magyarázza, miért nem ők már

azok, akik ugyanúgy fontosak, hisz szinte azonosultak.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.

Szeretettel.