Önmagadnak ismerős vagy-e… 2016.09.22. https:// julamami.com

 

A szeretet virágának mondom. Julamami
Az élet élni szeret, minden adott pillanatban meg is tesz érte mindent, hát éljen a szeretet. Julamami

Felfogod-e,

hogy minden

cselekedeted

hat és mindenkire,

aki azáltal érintett.

Ha nem fejlődsz fel a

 2016. évhez sem, az

a te dolgod, akkor azt

másoktól se várjad el.

A saját lehetőséged

mond felismerted-e,

miért oda születtél,

ott mi dolgod lenne,

magadért is tenni

mit kellene,

hogy ne

másokra

vetítve éld

azt, ami a te

dolgod lenne.

Ami neked nem

adatik meg, mert

az elődeid nem tettek

érte, hogy neked jobb

legyen, mint következő

generáció azon tagjának,

aki arra már érdemes lett.

Tanácsot kérni oly messze

szaladsz, csak a divatosat,

s ha majd éppen azért,

nem jutsz el oda, ahova,

panaszkodni hova mégy.

Az sem mindegy milyen,

vagy mennyire más a rezgés.

Sors és önismeret, önbecsülés.

Ismerem mint a tenyeremet.

Amikor a lelkes éned

azt érezteti veled, hogy már

szükséges lenne arra a tudásra,

miért nem nézel bele a saját

tenyeredbe, mielőtt még

paroláznál valamiért.

Segíts magadon az Isten

is megsegít ezt, ismered-e.

Amit elvettél másoktól, az

nem illet a jóban meg téged.

Az ne jelentse azt, hogy most

a saját oldaladat tolod úgy előre,

hogy ők nem érettek arra, amit te

tán már akkor értékelni tudtál volna.

Tolerancia, felelősségtudat, alázat és

az összes 156 centimmel kiállok ezért,

mert nem látok másban megoldást.

Általános műveltséget növelő

(Tenyérolvasó), nézz bele a

tenyeredbe, szerinted mit látsz

ott és miért olyanok a vonalaid,

amikor másoknak meg másmilyen.

A születés és a vég  között vannak

azok a megélni valók, amit a sorsod

belerajzolt, hogy teljesíteni tudjad.

Két oldalunk van mind a kettőt

ismernünk szükséges ahhoz,

hogy két lábbal álljunk a földön.

Előbb talán ismerned kellene a te

saját kultúrádat, hogy ne húzzad

rá a másokét, a sajátjaidra is, s ne

úgy, hogy közben azt el is hiszed,

talán azzal a sajátjaidat erősíted meg.

Ha vissza billen az egyensúlyába akkor,

tudnia szükséges, hogy a pillanatnyi

változás, meghozta az átlátását.

Mert már rálát arra is amitől

esetleg eltért addig és nem is

gondolta, az emberséges léte

most a legfontosabb lényege.

Emberségesként nemcsak a

hatások sűrűjében, hanem a

saját meggyőződésével dönti el,

a nagyságában otthon lesz végleg.

Ami a megelőzésben megoldható, az

 a megtörténtek után munkálkodóknak,

ugyan mi ad erőt, miből merítenek ők.

Ha se tisztelet, se szeretet nincsen

benned, akkor jobb ha legyint a te

 kezed, mert inkább a legyintésed,

mint a döntésed mások felett.

Ne siettesd a gyermekeket a

felnövésükben, hogy ki ne

üresedjenek lelkileg, még,

mielőtt ők is felnőhetnének.

Mond, hogy adsz tanácsokat a

mások gyermekének, ha a tiedre,

meg menet közben, már időd nincsen.

Pedig elsősorban őket bízta volna rád a

  teremtő, ott nevelődjenek általad ők.

Nem olyan egyszerű az, hogy a

következőknek azt is meg

kellene élnie. Ami nem az ő

sorsuk, miért érdekelné őket,

hiszen nem annak a megoldására

jöttek, korrigálják amit elrontottál.

Az még

akkor is a tied,

mint egy feladat,

ha már korosnak

érzed hozzá magad.

Alázat nélkül nem megy.

Mindent idejében adj,

amikor ő már beérett

arra, hogy léphessen is

tovább és vigye be azt a

 közösbe. Mint a jót, ami

emeli a többieknek is az

élhetőbb szintjüket most.

Azt jelenti valaki tett olyat

amihez értett, hiszen hiába

minden, amit csak magadénak

érzel, hat hiányként mindenkire,

akkor ha csak te birtoklod nem árad.

A körforgásban benne lehetne minden

olyan hasznos, szép is amit megteremtett,

bárki bárhol, csak azért, hogy ő is alkosson.

Felfogtad-e mit jelent, legalább nem ártani,

senkit meg nem bántani, tenni a dolgodat,

haladni előre, ahogy azt az Isten idetette.

Ha ezt te még nem érted, hát tanuld meg

kérlek, mielőtt hozzálátnál bármiféléhez

ami a többiekre úgy hathat, vezeted őket.

Ha helyettük teszed, akik ahhoz értenének,

akkor ott a hiánytól sorsok rekedhetnek meg.

Az élet körforgásában minden lenyomat ott

maradt, hét generáción keresztül oda is hat,

ha nem teljesítetted a hozottat, visszahat.

A gyermekeknek megjárna alapban az is,

hogy egészséges lelkű felnőttek legyenek,

ehhez a szükségeseket kapja is meg mind.

A jóban tevékeny, szorgalmas korosoknak

adassék meg az is, amiért ők addig tettek.

Az elbirtokoltakat ha vissza ők nem is adják,

a következő generációk oda visszaadhassák.

Valahol az egyensúlynak meg kellene lennie,

hogy ne állhasson át, a természetestől teljesen

eltérve, nem látva át, a túlzásokba beleestek, a

 feje tetején, visszafordíthatatlanul minden, ah.

Telített energiákkal is találkozom mostanság,

megelőzni ugyan nincs már mit, de tanulság.

Építhetsz tornyokat, elhordhatsz hegyet,

ha alázat nincsen a jó sorsodhoz benned,

eltértél attól amit a generációs feladatod

bebizonyíthatóan megenged neked, neked és

neked. Nem született senki sem fölöslegesre,

mindenki hozta a valami fontos feladatához, a

tehetségét, kiteljesedne benne, nemcsak úgy

lődörögve élne a semmiben a lehetőségét is,

csak keresgélve, mert nincs abban ő benne.

Ismered-e azokat az életszerű rezgéseket,

amik közvetítik feléd azt, hogy meddig mehetsz,

hol vagy biztonságban a tudásodnak megfelelően.

Megtaláltam az emberek tenyereiben a térképeket,

ami róluk szól csak és nekik szólna időben elsősorban.

Tartást, méltóságot adó az akkor is, ha nem dőzsölve él,

nincs felhalmozva a többlet többlete se és mégis ott ő

boldogul, mert a saját sorsát éli meg, s lép előre akkor,

ha már a sorsa megengedi neki. Mert teljesítette azt,

ami megalapozza őt, a tudásszintjén abban, s eléggé

átlátja, hogy mi a lépcsősoron belül az életritmusa.

Hiszen egy minden, minden egy, hát nem mindegy,

apró fontos porszemekként mi hogyan kavargunk,

vagy átrendeződünk-e ebben a porszemförgetegben.

Nagy szükség lenne a felismerésekre, tisztelettel én,

tudok egyet amit megtaláltam az emberek tenyereiben.

A saját lelkük egyensúlyához fontos lenne, hogy tudjanak

róla, hogy tartást, méltóságot kerekíthetne bennük ez a rajzos

gyakorlati forma, amit egy nap alatt, tapasztaltan rajzoltam meg.

Összerendezi a tudásukat, átlátják, megérzik azt is, amit addig nem.

Julamami Magyaros Agyalósa azoknak, akiknek fontos a családjukat

megértőnek lenni és egymáshoz alkalmazkodva emberségesen élni.

Tiszteletem. A julamami@gmail.com által nekem küldött üzenetek,

valakihez mennek, nem én kapom meg. A julamami védjegy, 2010.

év óta, a saját Heringes Árpádné nevemen van,  a tulajdonom.

Ugyan mi történik, a julamami@gmail.com által számomra nem

olvasható nekem szánt üzeneteimmel. Amit nekem küldenek,

 a julamami@gmail.com üzenetként, válaszokat kapnak-e tőlük.

Kérem jelezzék felém, ha a julamami@gmail.com által kapnak

üzenetet. Én nem  tudok a julamami@gmail. com által üzenetet

küldeni. Nem engedtem meg senkinek  sem, hogy használja a

julamami@gmail.com  védjegyem, senkinek, se szóban se írásban.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból Online oktatom,

bejelentkezni a heringesarpadne@gmail.com

+36302470589,

Messenger Heringes Árpádné e.v.

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajodna
Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.

Szeretettel.  Julamami

A fokozatosság… 2017.09.21. https://julamami.com

A fokozatosság hiánya látszik,

de jópofa, csupa energia.

Nincs alapja, bele a

jól mutató közepébe.

Felkapja az összetett

energia meríthetősége.

Látszik a többieken, hogy

le vannak hengerelve tőle.

Hozzá van szokva, hogy

azok akik ott vannak érte

vannak, apró kora óta ő kap.

Ráfigyeltek, megóvták, nem volt

szükség rá, hogy felnőjön, maradhat

felnőtt gyermek, mert kiszolgálói lettek.

Hahó, nocsak, ejha, kilátszik ám kikre lettek,

kitalálva, akik alulmaradtak, vagy beállnak oda,

 a nekik jól kitalált szerepükbe, vagy maradnak,

lent örökre, nem értük vannak, csak önmagukért.

Átlátva, kihallva, megérezve, gondolkodó aggyal,

nem nehéz összefüggésében meglátni, ezt sem.

Tanuld meg tőlem, megtaláltam, feltaláltam,

le is rajzoltam, a hivatásomból élek, 24. éve.

Addig úgy, megérdemelten felépítetten, aztán

meg így, ahogy megengedik ezt éppen nekem.

Mindenki hozott tehetséget ám valamiben, ha

megtalálja ő időben, boldogulva haladhat, de a

 fokozatosság a lényeg, alapok nélkül nem megy.

Általános műveltséget növelő (Tenyérolvasó),

igényesen, ha már érted, hogy az érted, neked.

Ha időben tanulod meg, mi a feladatod, s mit lehetne

tenned generációsan, tiszteled majd az emberségest, aki

időben a sorsodra ébresztett, megismerted a tenyeredet.

2021.09. 21.  Összefüggésében látva rajzoltam meg,  a

tengernyi tenyérnek  a vonalaiból állt össze, a hivatásom

  gyakorlása által, a 16.  évben, egy napon rajzoltam és

rajzoltam, amíg azt nem éreztem, megcsináltam.

Annak 11. éve, hogy Julamami a  védjegye

az általam  feltalált oktatásomnak.

Mástól nem tanulhatod ezt.

Azt érzed az oktatásom

rajzos  formájának

az írása közben,

hogy hazaértél.

Felismered azt,

ami a sorsod maga,

érzed,  hogy nem tudsz

eltévedni, se mellé menni.

A belső kontrollod jelzi feléd,

jó úton haladsz, mert a sorsodat éled.

Vagy vissza tudod rendezni magadat

a sorsodhoz, hiszen ráismersz arra,

felismered a sikeres önmagadat.

Tudod már mit jelent, nem

ártok, se  nem bántok,

magamra is jól vigyázok.

Mindazok közben, megjön

a saját életritmusodhoz az

alázatod, mint alap dolgod.

Nincs belőle több csak egy,

ha megjön a vevője, azzal

kezdem, hogy betanítok

az oktatására többeket.

Tiszteletem.

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajodna
Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.

Szeretettel. Julamami