Általános műveltséget növelő (Tenyérolvasó),
nem mindenki számára jó most, ha már érteni
szeretné a miérteket, akkor meg is tanulható.
A döntők nem vállalják fel, hiszen számukra
ez még ismeretlen. Ha nem tért el még végleg,
a jótól, a széptől, az emberséges élhető élettől,
az egyensúlya a két oldala között, még rendezhető.
Egyenként születtünk, saját jól megélhető sorsot hoztunk.
Mindent a saját idődben, mert másoknak máskor
van az is, boldogulni tanuljál most ebben ami van.
Mit jelent a motiváló éned, a lelkes és a szíves.
A racionális énedet valószínűleg már ismered.
Hol az egyiknek szükséges átadnod most a
tudást, hol a másikhoz felfejlődnöd még,
hogy két lábbal állj és járni is úgy tudjál.
Önismeret, emberismeret, önbecsülés,
mind a két oldaladnak a felismerése.
Van úgy, hogy felszínre jön az, amit
gyermekkorodban nem tanultál meg,
könnyebben megy a tanulás most már.
Ott van előtted, láthatod, hallhatod,
viszont összefüggésében most
még nem látod, tanuljad, a
kölcsönös tiszteletet.
A jólét megjár,
ha tisztán
teremtettél,
tettél jókat azért.
Akkor tudnod kell,
az most már,
mindannyiunké,
nemcsak a tied.
Ah, nem tudom,
hallottál-e már
olyat, hogy
láthatod,
de hozzá
nem
nyúlhatsz.
Ha nincs aki,
értően figyel, a jó
minőségre, akkor,
sokan nem kapnak,
lehetőséget sem, ah, csak
lődörgés annak a hozadéka.
A tehetségük meg, megy
jobb híján a pocsékba.
Nem szolgálhatod
ki magadat kényed,
kedved szerint, ah,
mert rád bízták azt, az
attól még nem a tiéd.
Nem is birtokolhatnád.
Felelősen éljél, tartást ad.
A belső kontrollod
figyelmeztet, az ott,
a feladatod, a legjobb
tudásod szerint, lásd el.
Ha még nem vagy felnőve,
ahhoz a feladathoz, amivel
megkínálnak, kecsegtethet.
A belső határodnak megfelelően
mondjad ki, időben azt is, hogy nem.
Még az is lehet, hogy feltolul
benned, minden addig áhított,
meg nem valósult álmaid sora.
Úgy érzed megjár az neked, azt ah.
Erős annak a hatása, ha valóban az is
megjár neked, úgy is megjön idejében,
ahhoz is, a józan gondolkodó időszakod.
Ha, emberségesen, engedékeny vagy,
tanuld meg a racionális oldaladat is.
Abban a tekintetben, amiben,
szükséges lenne, otthon lenned,
rálátás, tudás nélkül, csak ugrálsz.
Amikor egy megfelelő impulzust
észlelsz, ne tévedj el, tanuljál még.
Fordítva sem lehet elodázni, nem
maradhat ki az emberség az alapja,
mert az ember, az nem rongydarabka.
Ha a tudás, nincsen benned, ha a
határaidat fel még nem ismerted,
kérlek ne vállaljad, kérjél segítséget.
A hozzáértőktől, mert ha majd
felvállalni leszel kénytelen felelősen
azt amit rád hárítanak, jól kitaláltan.
Ugyan, hogyan bírnál el a feladattal,
ha érveid nincsenek, magyarázkodsz.
Hiszen nem értesz hozzá, előzőleg nem
voltál még, azokban a helyzetben sem,
szükséges tapasztalnod. Úgy, fel is
tudod-e mérni, most mennyire
vagy még emberséges.
Maradjál hát az,
a nehezebb, de a
tartásod marad.
Kérlek, ne
nyúljál
emberekhez,
túrjad a földet,
feltisztulhatsz
egy idő után
azáltal is.
Ne árts, se ne
bánts, magadra
is jól vigyázz.
A fokozatosság,
a leglényegesebb,
amikor eljuthatsz oda,
araszolva lépegetve, s
közben kontrollálva
haladsz, felelősen.
Folyamatosan
benne van a
hétköznapjaid
hatásaiban a sorsszerűen.
Ha kikopott volna belőled az,
amit mindannyian hoztunk,
megérzést, jó az ismétlés.
Újra megtanulni,
megérezni,
kihallani,
átlátni.
Közben
kontrollálni,
felelősen tenni,
összefüggésében
átlátva, előrelépni.
A belső tartásod,
az emberséged,
a méltóságod, ah.
Figyelmeztet az,
hogy át ne billenj.
Kérlek tanuljad,
magadnak is
ártasz, ha
hiányzik,
a tudás,
ahhoz,
belőled.
Önismereti
oktatás neked,
a megoldás ott van,
a saját tenyeredben,
a valóságot mutatja.
Ah, ha már, annak,
a fontosságát is,
igényesen érzed.
Fel tudod mérni,
a helyesnek és a
helytelennek, van
saját energiája ám.
A tiszteletnek, jó
erős, emberséges
energiája van,
maradjál hát
abban.
Legyen
kellemes
ez a nap,
tisztelettel
legyél, hogy
azt is kapjad, ah.
Ha ezt még, nem
érted, hát tanuljad,
kérlek szépen téged.
Ha időben nem teszel,
lemaradsz, ne tegyed.
Melletted elmegy,
a jó minőségű,
értelmes élet.
Pedig a jót is, neked
szánta már az Isten.
Az alapokat megadja,
az elődeidnek a sora,
ha nincsen készen az,
van értelmes dolgod.
Ne a szórakozáson
járjon az eszed, ne
akarjad utánozni a
könnyen jötteket.
Hiszen ha elmúlik
a káprázat, kitisztulnak
fejek és a tájak, rájönnek, ezek
csak kívülről jövő hatások voltak.
Oda is hatnak, de nem azonosak
a saját értelmes energiával.
Gondolkodva éljél, ne
lődörögjél és ne
keveredjél,
mindenféle
helyzetekbe,
mert veszélyes lehet.
Prevenciósként tudom,
milyen különbségek
vannak, a helyes és
a helytelenkedők
hatáshalmazai
között, hinnye.
Tanuljál boldogulni
most, hogy arról,
ne csak álmodozz.
A lelkiismereted
nem hagy el téged
sem, a helyes utadért
alaposan megdolgoz.
Érted van az is, nem
ellened, hát ne legyen
ellenedre, a tanulása a
jónak, az életképesnek.
Online oktatásom, hogy el
ne tévedjél, az erős hatások
sűrűjében. Fel tudjad találni
magadat abban, ami most
élhető meg. Ismerjed fel,
az életszerűen jól működő
saját sorsodat, engedd el
az erősen ható katyvaszt.
Mástól nem tanulhatod,
még nem tanítottam meg
eddig, senkinek se az oktatását.
Nem engedtem meg, a Julamami
védjegyemnek a használatát sem.
Magyarországról,
Pakson a Hergál
Házból, tiszteletem.
Szeretettel. Julamami