Megtanultam a 67. évem alatt,
mit jelent, az életben,
ha nem valakinek a
gyermeke vagy.
Vannak olyanok
akik úgy élték
mindezt meg,
sok pénzük lett.
Boldogultam hát,
hiszen rájöttem, a
boldogság az más
mint ami, látható.
Így aztán könnyen,
kikopott belőlem,
nincs irigységem.
Már negyvenen
kicsit túl élhettem
át, megtaláltam azt,
amit számomra szánt,
az Isten, a sorsommá vált.
Azóta tudom mit jelent az,
tisztelni, szeretni azt, amit
generációsan a sorsunk nekem
szánt, hogy oldjam meg, hinnye.
Hát teszem a dolgomat, amit
az Isten, naponta ide tesz.
Felvállalni
azt is,
amit
más,
nem
érzett
feladatnak.
Találkoztam
mindenféle
emberekkel.
Tapasztaltnak
mondhatom
magamat.
Viszont,
az nem
jellemző
rám, hogy
aki nem tudja,
az tanítja. Hiszen,
oktathatok, nevelhetek,
azzal amit meg és feltaláltam.
Felnőttem a hivatásom által,
minden olyat megkaptam,
amit az életemben nem.
Már nincs kérdőjel
bennem, miért is,
úgy, vagy amúgy.
Választ adott, a
saját, s generációs
jelem, letörlesztem.
Mindazt amit mások
még nem tudják, létezik.
Gondos, dolgos hétköznapok
ezek, rájöttem milyen nagyszerű,
hogy az egyszerű mellett döntöttem.
A saját sorsomat élem úgy, hogy olvasom,
a másokét is, s oktatom, nevelem, a sorsához
fel őket, akik azzal, hogy jönnek, megtisztelnek.
Araszolva haladok, s van, hogy egy pillanat az,
amivel szintet váltok, minden nehezéket is,
úgy élek meg, mint egy sorsfeladatomat.
Ami rám hat, azzal dolgom is van, hát
beszélek, írok róla, hogy átmenjen.
Oda ahol érdemben tehetnének,
hiszen, ha mások szabják meg,
az nem szabad élettér érzet.
Mindannyian élhetnénk úgy,
hogy jól érezzük magunkat, a
saját életünkben, sorszerűen.
Ahhoz legalább, szükség lenne, az
olyan szintű emberismeretére, ha
megígéri mindazt, hát képes is rá.
Tudja mit vállal fel, nemcsak róla
szól az, hanem mindenkiről, akit
érinthet, az ő döntése, hinnye.
Az élet élni szeretne, keresi
és meg is találhatja. Azokat a
jó minőségű élethelyzeteket,
amik által, megérdemelten a
saját Hazájában otthon lehet.
Az alkalmazkodás képességét
akkor fedeztem fel magamban,
amikor nem sérültem bele, abba,
hogy lenéztek, félretettek, letudtak.
Erősebb, a lelkem, a szívem, az agyam,
tudom minden körforgásban van, hinnye.
Ma már tudom, megláttam, megéreztem,
kihallottam, még nem tudhatják, azt, amit,
akkorra, már sokszor megtapasztalhattam.
Így hát, amikor, az Általános műveltséget
növelő „Tenyérolvasó” által, nevelhetek,
oktathatok, az Istennek hálálkodok.
Nem ment volna, ha nem találok
rá a hivatásomra, amit az
élet nem adott, adta
hozzá sorszerűen.
Egy Haza, ez csak
egy, jó és szép lehet,
ha megtalálhatod te is,
benne a megfelelő helyed.
Magyarország, Édes Hazám,
kérlek maradj meg, ne hagyjál
el bennünket. Itt születtünk, s
itt is élnénk meg, a jót és szépet,
amit hozzáadtunk mi mindannyian.
Nem ilyenek, vagy olyanok vagyunk,
magyar az anyanyelvünk, itt születtünk.
Idő kellett ahhoz is, hogy Hazaszeretők
legyünk, ne mások szerint éljünk, magunk
szerint, a családunkért, generációsan is tegyünk.
Aki értünk szeretne tenni, annak az hivatása legyen,
különben nem tudunk kiteljesedni, a saját sorsunkban.
Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem harcolnék, sem
veled, se ellened, átadnám a tudásomat, az érdeklődőknek.
Jó szerencsét kívánok, minden jóakaratú embernek.
Magyarországról, Pakson, a
Hergál Házból, szeretettel.
Julamami