Éltem ahogy lehetett Uram.

Nem ártottam és nem bántottam.

Éltem szerényen, sohasem a szintem felett.

Amikor tehettem, a gondokból az embereket

kisegítettem.

Volt úgy, hogy

sikerült a saját

életritmusomban

haladnom. Olyankor

megéreztem a biztonság

örömérzetét, a gondjaim helyett.

Remélem maradhatok az enyémben,

nem venném át a sietősnek ritmusát.

Mert akkor, futnék, rohangálnák,

nem érezhetném, átélve az

életnek, az igazi aromáját.

Megélések nélkül haladnák,

számomra kiüresedne a világ.

Felismertem a határaimat még

időben, generációsan így készen.

 Az ükunokáimért is megtettem,

ne szenvedjék át ugyanazokat,

amit sokszorosan szenvedtem.

Amíg rá nem jöttem, értem szól

minden, felerősödött a lelkem.

Nagyszerű hát az egyszerűben.

Az intelligens emberek vezetni

születtek, ha olyan ember vezet,

aki nem arra született, igen sok

kárt okoz vele azoknak, akikre

az alkalmatlan vezetése hathat.

Azért mert megbíztak azzal,

alkalmas arra még nem lettél.

A hibáid halmaza visszarakhat

oda, ahonnan kiindultál, csupán

annyi különbséggel, hogy utána

már ott sem tisztelnek tégedet.

Átlátni, kihallani, megérezni, ha

ez még nincs, előbb tanuld meg.

Van akinél a tartás, a méltóság

veleszületett, tanulni is lehet.

A fokozatosság az lényeges.

Általános műveltséget növelő

“Tenyérolvasó” a szintre hozó.

Magyarországról, Pakson a

Hergál Házból, szeretettel.