Jól kitalálod, aki az
utadba vetődne, jól
kicsinálod neki vége.
Hiszen abban rejlik a
tehetsége legjava, ha
már olyan helyzetbe
került beáll ő a sorba.
Nincs más lehetősége,
vegetál életében, vagy
a tehetségét is eladja,
annak aki rászedi arra.
Vagy csak bünteted, a
saját lehetőségeit a
saját Hazájában ő
hiába keresi, mert
ő meg nem lelheti.
Akit megválasztottál,
észre sem veszi, hisz
nem látja ő át, nem
érzékeli, de nem is
gondol azzal minek.
Nem várják el tőle,
ő csak most vezeti,
előtte – utána már,
mások is vezették.
A szintjük alatt élőké,
már csak a felelősség,
jó jönne már a segítség.
Egy Haza ez csak egy,
mindannyiunké akik
ide a szépből és jókból
teremtettük a Hazánk.
Amit ide beletettünk,
abból kellene jól élnünk,
hiszen mi ide születtünk.
Spirituális a hely,
azt mondod,
hiszen
neked
érdeked
az, hogy ott
jól menjen
a megbeszélt
nagy üzleted.
Jó nagy gond,
hogy azt amit
az Isten azoknak
adott, akiknek mást
nem, mert abból ők
jól megélhetnének
magadénak mondod.
Növelnék a helyeknek
az értékeit, a sajátjukat
is közben kiteljesíthetik.
A hozzáértők tudják azt.
Az Isten adta nekik azt a
tehetségüket, hogy abban
teljesedjenek ki és legyen
jó életük megérdemelten.
Akik még tanultak is hozzá,
hogy tudományosan be tudják
bizonyítani, megérdemlik ők is,
hogy jól megéljenek a tudásból.
Előadásokat is tartanak, hiszen
a tudás ott van bennük, adnak.
Oda is vonzzák, a kiteljesedő
energiájukkal az érdeklődő
és hozzáértő tömegeket,
ez a természetes folyamat.
Ennek megirigylése kapcsán,
a hozzá nem értők létrehoznak
olyan helyeket amiknek köze nincs,
semmihez és mégis kinevezték azokat.
Spirituális helyeknek mondják, lehet az,
hogy mindent szabad nekik, az üzlethez
kitűnően értőknek, nem tisztelik az oda
vonzott emberek tömegeit egyáltalán.
Nem számít más, csak a bevételek, így
aztán gyorsan lelakják, megkoptatják.
Beszűkülnek az igazi spirituális helyek,
amik örökös helyek lehetnének, azért
lett megteremtve az Isten teremtette.
Odaviszik a tiszta forrású tudásuknak,
az energiáit, töltik és nem hordják el.
Mindenkinek adott tehetséget az
Isten, ha lenne alázatuk ahhoz,
hogy annyi és nem több az.
Bizony boldogulhatnának
az emberek abból amire, a
széppel és jóval születtek.
Magad köré is láss, ne azt
keresd kit lehetne még
ellehetetlenítened,
hogy olyan látszata
legyen, mintha benned,
hegyekben állna az ami
nem is volt és nem is lesz.
Ha nem fogadod el a tehetségedet,
amit kaptál, hát láss hozzá és tanulj és
tanulj meg mindent, ami tetszik neked.
Elérhetsz általa egy egészen jó szintet,
ami már értékelhető lesz a többieknek.
Nyugodtan megfogalmazhatod, hogy
kiktől tanultál, s azzal odáig eljutottál.
Legalább ne árts, senkit meg ne bánts,
magadra is tisztelettel figyelj, hiszen
mindenki csak egy fontos porszem.
Alázat nélkül a tudás sem megy.
Hamar felszínre kerül a hamis,
a jó energiákban vagyunk már.
Ha eltévedtél, kérj bocsánatot
ott ahol ártottál, kerülj az utadra,
csináld meg a sorsodat, a generációs
feladataidra is legyen még időd rendesen.
Mindenkinek megjár a siker érzése hidd el.
Magyarországon, Pakson a Hergál Házból.
Szép napot kívánok szeretettel.