Nem tudott adni, ott volt pőrén a lelke, adni tudás nélkül.
Nem tud összeérni a két oldal, ha a sok, túlzóvá
válhat és nem oda kerül, ahol a minőség.
Ah, üzletet csinálnak, a segítségből,
pedig azt, az Isten is, a segítőket
támogatni adta. Ahol a szükség,
onnan kívül maradva elvette.
Ne csodálkozzon rajta, ha
rámordul, a lelkiismerete.
Ha, nem lesz már segítsége,
rájön, magának teremtette.
A kiteljesedettnek, hitelesnek,
megjárna, az,
amiben, időben,
kiemelkedhet, hinnye.
Ne erőltesse azt ami,
nem hiteles, át sem
megy, ártó is lehet.
Nem ajándékba kapta,
megtapasztalta, hinnye.
Kölcsönös tiszteletet,
a megelőzésben, hinnye.
Két embert, nem véletlenül,
sodor össze, a sorsa, az egyik
éppen az adni tudást gyakorolhatná.
A másik végre, kaphatna olyat, amire már
elég érett, csak mindig, mások döntöttek, felette.
Hagyták vergődni, akkor is amikor dolguk lett volna,
hogy azt, beengedve, sokat adhatott volna, másoknak.
Nem engedték be a jóba, szépbe, pedig, azt teremtette,
amíg elhitte, hogy elég az, ha csak ad. Nem tudott többet,
tenni sem magáért, se a feltaláltjáért, nem volt lehetősége.
Azóta már tudja, hogy túl sokat adott, oda, ahol, pont azért,
beérték, azzal, hogy kaptak, miért, becsülték volna, meg.
Hiszen adott, már akkor, amikor még nem is kértek,
ő már, tudta a miérteket, megtaníthatta volna.
Nem értették a többiek, miért teszi, hiszen,
neki sincsen, ha már odaadta. Nem
lett tartaléka, csak teremtett.
Aki látta, nem mondta,
mi lehetne, a következő
lépése. Valamin, akkor,
túllépett, a számok
világa mutatta.
Nem neki lett
haszna belőle.
Már, kértek tőle,
akik a számokhoz
értettek jól, hinnye.
Felelősen, fontos, tenni,
azt, amit segítésül adhat.
Ha kiforgatja, az jön vissza,
amit megalkotott, magának tette,
megéli, amikor már nem gondolja.
Segíts magadon, az Isten is,
megsegít, megtanulhatja.
Kölcsönös tisztelet.
Nem szabadulhatott
fel, a lelkiismerete, ah,
sokan nézték “gügyének”.
Pedig fejlődhettek volna,
ha adni, ők is megtanulnak.
Egyoldalúan, nem megy,
azután, mindenki,
várt tőle, el
sem
tudták,
képzelni,
nekik lenne
fontos, adni.
Egyoldalú lett
minden, csak
ment a maga
útján tovább.
Nem hagyták,
hogy a többiek,
a tehetségesek,
magukat, érdemben,
láttathassák, hinnye.
Ne, hogy kétoldalúvá
váljon, így aztán megy
tovább minden,
ugyanúgy.
Nem fejlődik,
nem változik,
ugyanarról szól.
Ugyanazon hatás éri,
más hatások nem.
Majd megáll, várakozik,
elfogyaszthatják azt, amit
tartaléknak szántak.
Nem hoz újabb hatásokat,
ha nem látják be, nem fejlődtek,
nem hagyták azokat, akik arra már
beértek, bekerülni oda, ahol láthatóak.
Megrekesztő energiákat generálnak, ha
nem fejlődtek fel, a túlzó pénzükhöz, mert,
se energiát, sem időt, arra nem szántak.
Mindig ugyanazon a módon kommunikálnak,
a többieket meg, nem engedik a közelébe sem.
Annak, ami róluk szólhatna már, hát szenvednek.
Túl sok negatív hatás közé kerülnek, abban élnek,
akik pont azt akarták elkerülni, lehetőleg nem is látni.
Még megérintődnének, ah, az igazi feladatuk megérintené
őket, ha, emberesednének, rájönnének. Nekik is akkor jó, ah, ha
akiket, érintett, a döntésük, azoknak mindegyiknek jó lenne általa.
A maga szintjén élhetne, idejében, nagyszerűen az egyszerűben.
A báli cipő, nem való, a lovak lábára, mert ha elmennének a bálba,
miért figyelnének rá, hova kerültek. Vidáman ropnák hát. Mindenki,
félreállna és nézhetné, a nehéz lóerőből, akár járható úttá is lehetne.
A kifinomultak, az igényesek, megint, kívülről néznék, kint rekedtek.
Szép érzés, ha szólít a lelkiismereted, ne, csak, a hasznodat nézzed.
Rájönnél, fejlődhetnél, magad is erősödhetnél, ha el nem vennél,
mégis kapnál, azzal, ha átlátnád már, érték az is, ha most adnál.
Ne add fel, ha nem kontrolláltad még, a feladataitokat, ne
válj el, a Hazádat, végleg ne hagyd el. Tanulj, fejlődj,
gyakran a nehézben könnyebb átlátni. Mi az
amit, még szükséges megélned, ahhoz,
hogy boldogulni megtanuljál.
Meglepetés is várhat,
rájössz, boldog vagy.
Kölcsönös tisztelet.
Magyarországról, Pakson,
a Hergál Házból, szeretettel.
Julamami