Jó szerencsét, minden széphez, jóhoz.
Amikor nem hallott, se nem látott,
az akaratát vitte véghez.
Menet közben,
rájött, minden,
ami addig
fékezte,
elveszett.
Legyőzött
mindent az
igazáért.
Nem érzi
jól magát
tőle, már
elveszett az,
ami motiválta.
Se kincs, sem fék,
se szerzett holmi, nincs,
ami előhozná benne, hogy “miért”.
Ül az elérhetetlenül magasra helyezettben,
szinte, az övé már minden. Megtehetne, amit csak
akarna, de elfogyott a belső késztetése, így már nem akarja.
Ha nem látja, hogy mennyire irigylik, ha a birtoklástól teljesedik.
Túl hosszúra nyúlik már a karja, a fejét megvakargatni, nem tudja,
kapirgálnak az ujjai egy kicsit, ott, ahova éppen elérnek, kutakodik.
Csupán, tán arra nem gondol, hogy akadhat több olyan, aki megjárta
azzal, a feladataik, önismeretük helyett, mindent tudni igyekeztek.
Belenyúlkálva, mindenbe, annak az energiáját is cipelik, hinnye.
Amire, igénye lenne még, már elfogyott az étvágya, nincs
körülötte, akinek megmutathatná, jóra is képes lenne.
Mindenben igaza lett, amiben motivált volt.
Nem begyűjtötte, hanem szétzilálta,
magának köszönheti, hiszen,
mások szavát nem hallja.
A nagy hajtásban, nem
maradt más, mint a
jó öreg, makacsul
elváró, “lelkifurdalás”.
Megteremtette magának,
pedig nem is gondolt arra.
Minden embernek van,
“erős” belső kontrollja és
önmagáért is használja.
Tisztelettel élj, hogy
szerethető legyél.
Magyarországról, Paksról,
a Hergál Házból, szeretettel.
Julamami