A gyermeked, akkor is legyen fontos,
ha más úton tapasztal, mint te tetted.
Gyakran oldja meg a feladataidat úgy,
hogy azt sem tudtad, neked volt-e, olyan.
Magára veszi, mert megbántani nem akarna.
Kommunikálni még nem tudtok olyan módon,
hogy átmenjen a szó, időben, megelőzésben.
Szintek közötti fordítókra is lenne szükség,
minden családban lehetne, egy, tanácsadó.
Netán, éppen ezért kaptam a feltaláltamat,
hogy oktassam, hogyan tudnának, nevelni,
a sorsszerűen, a generációs feladatokkal.
Most még, távolodnak egymástól, akik
különböző szintű, feladatokat hoztak,
ha egyikük, nem fejlődik kellőképpen.
A magasabb rezgésű családtagok, van
úgy, hogy kirekesztettekké válhatnak, ah.
A megszokott az, csak az idősebb lehet,
az, aki jól tudhatja, a megfelelő választ.
Bocsánatot is kérek ezért és rögvest,
nem olyan nehéz ez nekem, így élek,
amióta, a hivatásomat gyakorlom.
Mert rájöttem, alázat nélkül, nem
lehet, jó minőségben gyakorolni, a
hivatásomat, bármilyet, ugyanígy.
A gyermek, nem gügye, csak kicsi,
vannak helyzetek, amikor
tanulni is lehetne tőle.
Mindenképpen
ajánlom
szeretettel,
hogy ha még,
vagy már, nem
tudsz, tanuljál meg
gyermeknyelven, hinnye.
Ha az emberek tudnák, van
saját sorsuk és generációs jeleik.
Megtanítanák a gyermekeiket is,
arra, ki miért úgy él, miért azt hozta,
a családjukban, mit fontos megoldania.
A tartást, méltóságot a helyére igazítja,
annak a tudata, hogy kinek mi a feladata, a
családokon belül, az a helyére is kerülhetne.
Kölcsönös tiszteletre oktatás, nevelés oldala.
Magyországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel, Julamami