Legyen a reggeletek szép,
ragyogjon rátok
az ég.
Jó
szerencsét, minden
jóakaratú embernek.
A megelőzésre adtam, a
sorsomat, immár 20. éve.
Kitűnő, megajánlottat
kaptam, tisztelettel,
el is fogadtam.
Tudtam, ez a hivatásom,
tapasztalva haladok, meg
és feltalálok, megtisztelnek.
Az alapja mindennek, az
alázat, a tehetségemhez.
Nem értem, miért lenne
fontos nekem „politizálnom”,
ha ahhoz, egyáltalán nem értek.
A hivatásomat igényesen végzem,
a tehetségemből élek, már 25. éve.
50 ország olvassa az írásom reggelente.
Ha beengednék a tudásom, a saját Hazába, azzal,
amit magam találtam fel. Talán nem gyakorolnának,
rajtam, akiknek, mindent, lehet, nem kell, hogy
felelősek legyenek, abban se, amiben túl mentek.
Mit tehetnék hagyom, nincsen hova fordulnom.
Abban bízom, kitalálnak, talán önmagukért,
olyat, amiben bocsánatkérés helyett,
kifizetik, az okozott károkat.
Hiszen a pénz, náluk van,
valószínű, azért bátrak.
Kisemberként, még az
is lehet, nemcsak, én,
szenvedem mindezeket.
Egy nagyon óvatos, de jól
bevált tanácsom lenne, ha
mondhatnám, a saját belső
körében gyakorolja ezeket.
Ha ott megkaphatja érte,
ami fontos lenne, talán,
nem tévedne el végleg.
Most nincsen kedvem,
a „bocsánatkéréshez”.
Gondolkodóban estem,
tegnap éjjel. Amikor
bejött a szobámba,
egy lézercsíkokból álló.
A szoba mennyezetéről
lefele, a felső harmadig érő.
Jól láthatóan, az ablakon
kívülről jövő,
a helyszínen
felépített,
valami, hinnye.
Többféle, a
magyarázata,
az interneten.
Sokat tapasztalt
asszonyként, ilyet
még a saját szobámban
nem láttam, máshol igen.
Leginkább a filmekben,
amikor, megjött, a
magyarázata
mindennek.
Honnan
indult,
hova
jutott. Aki,
kitalálja ezeket, megéli-e, a
tapasztalatom szerint, ha mindene
lehet, nincs már semmi motiváció,
ami építhetné, hát leépülhet tőle.
Meg is mondhatnák, mit kötelező
elviselni, miért és hol lehet szólni.
Mindenkinek, más a belső határa,
felépített egzisztencia rongálása,
hátráltatása, lehetne fájdalom díja.
Kialakult személyiségének, ártásért,
kialakulóban lévő rombolásának, díja.
Ugye nem lehet minden csak politika,
vagy lehetne benne felfejlődni oda,
hogy „dícséretes” díjat kaphatna.
Julamami védjegy rongálási díja.
Amikor, rácsapnak a hasukra
és azáltal, már, van akiknek
mindent lehet. Mások meg,
azt, amiért megdolgoztak
sem kaphatják meg.
Az aprópénzes,
nyugdíj
helyett.
Nem
oldja meg,
ugyan, minek.
Nem neki kellene,
megélnie belőle.
Mert néhányan,
önjelöltként,
úgy fogják fel,
intézhetik úgy,
mintha ők lennének,
a mindent eldöntő Isten.
Talán előbb azt döntsék el,
közülük ki az, aki a legjobb, aki
tisztelhető. Azok számára is, akiket,
úgy kezelnek, a szépben, a jóhoz,
mintha, ők, nem is itt élnének.
Pedig, azért, ide teremtettek,
hogy amikor, szükséges, meg is
kapják, ugyanabban a minőségben.
Aki megtartani, jóra költeni, spórolni
is képes, nemcsak beleél, elherdálja, azt,
ami sokaknak, a verejtékének a gyümölcse.
Az élet forgandó, a sorsok fordulóponthoz
értek. S ha, nem ismerik fel a helyzetüket, bizony,
mellé is mehetnek, s akár egész életüket, úgy élik meg.
Csupán annyit mondanék, szépen csendben, én már értem,
a miérteket. S gyakorlom nap mint nap a, hogyanját, akkor is,
ha nem a saját sorsom az nekem. Hanem szétzilálni igyekeznek,
azt, ami, valóban az Isten döntése, talán tanulni is lehetne, hinnye.
Mert nagyon komoly tudás és magas szintű energia szükséges ám.
Ahhoz, hogy a következő generációnak ne úgy ártsanak, mintha az
értük szólna, hogy kikerülik, a nehezeket, nem ismerve a sorukat.
A könnyűben élik ki s meg, azt, ami, így csak távozik, nem ad nekik.
Elsősorban, magamért, vagyok felelős, ha eldöntik és eljönnek,
hozzám, megtisztelnek azzal, hogy olvassam le a sorsukat.
Már elég érettek arra, hogy egy külső, megelőzésről
szóló, tükröt is felvállalnak, mert utána már,
van min gondolkodniuk, nem üresednek.
Értelmes, ízes, tartalmas, emberies,
életet élhetnek, önmagukért is,
tesznek, amikor másoknak,
legalább, nem ártanak.
Kölcsönös tisztelet.
Magyarországról,
Pakson, a Hergál
Házból,
szeretettel.
Julamami