2020.03.25. https://julamami.com

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet,  nem harcolnék se veled, de

ellened sem,  betanítva az oktatását, a neveléshez segítését is

átadom, ha megjön a vevője, annak amit

feltaláltam,  6.  éve ideje lenne, hogy ismerjék a

  Hazánkban. Tíz év nagyon hosszú idő a nehezek

nehezében éltünk mások szerint, ah, megtettem

mindent, amit a magamhoz képest úgy megtehettem.

Egy időben azzal, feltaláltam valami nagyon fontosat.

Azért írom le  a valóságnak a lényegét, mert azáltal is,

a fokozatosságban éltünk,  akkor is, ha

nem sorsszerű volt, vittük a ránk rakottakat.

Teljesíts a  múltadhoz mérten, ha eléd tárja azt

a  sorsod, mint a most megoldhatót  láthatod.

Eljutottunk hát önmagukhoz képest, mégis

generációsan is a megtapasztalhatót éltük.

Annyira más és mindenkitől eltérő amit,

mint a saját matematikai

generációs képletünket

megelőzésként

összeállni,

igazolni

láthattam.

Megcsináltam.

Minden értőnek

fontos lenne

megcsinálnia,

a saját sorsáról

a lényeget tudnia.

Szinte minden ami

a hétköznapokat

adja, a nő dolga volna,

jó lenne ha tudna  róla.

Vissza az eredőhöz, ezt

ismerik akiket oktathattam.

Azt jelenti, a  belső  kontrollja

mutatja  az utat  oda,  ahol  azt

akkor idejében meg nem oldotta.

Ha eljött az ideje, megoldhatja,

hogy a lelkiismeretét időben

meg tudja nyugtatni, ah.

Megerősített

az engemet

megtisztelőknek a

tenyereiben a megelőzés

lehetőségét láttam, értően élik.

Mindenki más  feladatot hozott,

mind más úton teljesítettek,

viszont látható az is,

amikor a sorsok,

a  saját

idejükben

körbeértek.

Prevenciósként

megadatott az,

ami másoknak

is a tudásává

válhatna, ah.

Belső tartást,

méltóságot hoztunk,

megtartó ereje van annak,

ha az ember önmagához képest,

akkor,  amikor arra már beérett, ad.

Mit tehetnék érted, ilyen nótát írt egy híresünk.

Sokan tudnának válaszolni rá, ha már adtak előtte,

segíteni csak úgy lehet, ha arra már érett valaki.

Egyenként születtünk,  nem mindenkit

vártak, s vannak  akik generációsan már

jó sorsot hoztak. Az elődeik megszenvedték,

van mire figyelniük, hogy ők azt ne ismételjék  meg.

Az ismétléssel sincs semmi gond,  ha van értelme úgy,

hogy közben már kontrollálja, az előző megéléseit is.

Óvatosságra intek most a magam egyszerűségével,

azokat akik kihallják, egyenként születtünk mind

más  sorsot hoztunk, a generációs feladatunk

nagyon fontos lenne elsimogatnunk  most.

A most az én olvasatomban 3-9 hónap.

Mint a magzati szakasz,  ahol fontos

információkat tapasztaltam  meg,

rögzítünk mindent, ott akkor.

Azok az érzések igazolva

lettek  számomra, amikor

visszaköszönnek  és nem

tudják az emberek  hova

tenni.  Keresik rá azokat

a magyarázatokat, ami

át is megy információként.

A belső kontrollunk mindent

jelez számunkra, hogy amit

hallunk, látunk, érzünk, az

a valóság-e, élhető -e az.

Készen vagyok tíz éve arra,

hogy átadjam, ezt a tapasztalt,

általam egy napon lerajzolt  tudást.

Megelőzésben gyakorlom a hivatásomat,

így hát, nem  beszélnék  rá senkit sem arra,

amit még nem  érez számára fontosnak…

Skype Árpádné Heringes ma 13-14 között,

várom a hívásokat, ennyit tehetek, adom az

 időmből  grátisz,  azt ami nincs  beosztva.

Segítőként ennyit adok, ennyit tudok,

aki ismer tudja, a valóságról írok.

A nyugdíjam aprócska ahhoz,

hogy égész életemben dolgoztam,

nettóból  számolták, hát továbbra is

 gyakorlom a hivatásomat,  hinnye.

Tisztelettel élj,  hogy szerethető legyél.

youtube.com  Julamami Magyaros Agyalósa

 

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.  Műhely, a megelőzésért  e.v. szeretettel.

Skype Árpádné Heringes