Nőnek lenni… 2021.03.08. – 2017.03.08. https://julamami.com

 

 

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.
Az élet élni szeretne, minden pillanatban meg is teszi mindazt, ami ahhoz szükséges érte. Julamami

 

2017.03.08. Nőnek lenni…

A nő az maga az őserő,

a semmiből is teremtő,

a szeretteire odafigyelő.

Mindezt tartással és

emberségesen tevő.

Megbecsüli a párját,

jó mintát mutatva neki,

hogy azt vissza is kapja.

A legegyszerűbben is

 nagyszerűen nő, hiszen

igazi nőnek született ő.

Pátyolgató, ápolgató,

ha lemondással járó,

azt akkor is végigvivő,

ha éppen fogy az erő.

Tudja, hogy a tartása és

az emberséges méltósága, a

 belső kontrollja nem merül ki.

Gondolkodva tevékenyen,

tudja, hogy a szívességekre és

a felelőtlenül lelkesítésekre,

szükséges napi szinten

rálátnia, mert rajta

múlik a családja sorsa.

A fontos férfira számíthat,

mögött van és mellé is áll,

ha tudja mi lenne a helyes

döntése akkor, ha azt szeretné,

hogy a fontos nője megbecsülje.

A párkapcsolatban a Nő odaadóan

tőlti be azt a szerepet, amire elég érett.

A feleség szerepéhez már éretten, tudja,

hogy a mellette  felnevelődőknek jó minta,

lehetne, ha ráhangolni tudó szerethető.

A fontos nő mellett fel is nő a férfi,

 az igazi betölthető szerepéhez,

mert jól bánik vele, úgy nem

másoktól reméli az

odaadó szeretetet.

Hiszen otthon megkapja,

a dícséreteket és amikor az is fontos,

 a szavakkal átmenő vállveregetéseket.

A nő az utolsó pillanatig nőként él,

és örök reménykedő, azt

akkor is tevékenyen tevő,

 ha neki nem kényeztető és

 a válasz, nem őt dicsérő.

A gyermeket kihordó,

a születés pillanatát

méltósággal átélő,

ha az anyasághoz

addigra már felnő.

A magából is adni

tudó, a semmiből

is táplálékot teremt elő.

Az átlátni tudó, a kihalló,

a megértő, ha kell az övéiért

meg is alázkodó, a dicséretet

ezért nem váró, átérezni tudó, erősítő erő.

Kislány, nagylány, a Nővé cseperedő, a Hölgy,

 mint a párod, a Szülőanyád, a Nagyanyád, a

 mindenből jót és szépet teremteni igyekvő.

A kényelmesebbet, az elkényeztetést is

jólesően elfogadó, de nem komolyan vevő.

Hiszen minden általa és belőle emberiesen

jő elő, Isten ajándéka, megbecsülni való ő.

Műhely, a megelőzésért. Online Oktatás.

Magyarországról, Pakson a

Hergál Házból, szeretettel.

Julamami

Emberies jelnyelvnek neveztem el, akik megtanulták értik egymást… 2021.03.07. https://julamami.eu

Tiszteletem.

Összefüggésébenlátás! Összefügg és ében látás!  Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.

Amikor valami összegződött bennem, rájöttem, milyen fejlődési szakaszban voltam addig és jöhetett a következő fejlődési szakasznak a megtapasztalása. Így jutottam el oda, hogy egy napon, egy ritmusban  megrajzoltam, az oktatási módját az Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó” elnevezést kapta hivatalosan.

Önismereti oktatás a hivatalos formája annak,  ami által most is  oktatom azt, amit feltaláltam és Julamami védjegye  van. Mivel nagyon minimális az üzleti érzékem még, az idén álltam rá arra, hogy megtanuljam azt ami szükséges még ahhoz, hogy továbbra is egyedül vigyem mindezeket.

Tudom tíz évem kimaradt, addig csak  vegetáltam magamhoz képest, nem találtam a kiutat ahhoz, hogy elérjem a jó üzleti érzékkel rendelkező emberségeseket.

Hátha segítségükre lehetek  ezzel az oktatási formával, a teltaláltammal, mindazoknak, akik hasonlóan kínlódják  végig ezt, a racionális rálátással, hozzáértéssel könnyűnek tűnő időszakot.

Ehhez arra lenne szükség, hogy pont azon a szinten van a racionális tudásával, mint én magam, lelkes, szíves, gondolkodó  feltalálóként.

Van annyi befektetni valója, hogy értően tudja, mibe fektet bele, hiszen az embereknek a belső egyensúlyának a  megtartása lehet általa. Műhely, a megelőzésért. Heringes Árpádné e.v. Julamami védjegy

Nem adom fel, hiszen a gyakorlati tapasztalatommal párhuzamosan haladtam, az elméletit megrajzoltam, átvittem a másik oldalra azokat a tapasztalataimat,  amik jól működnek 11. éve.

Úgy gondolom, jobb ha eladom egy kitűnő üzleti érzékkel rendelkező emberségesnek, mert ő be tudja vinni a köztudatba.

Valami nagyon fontos van a kb. 20 – 24 órás oktatási módomban, mert átmegy amikor oktatom mindaz, ami arra az emberre vonatkozik,  aki azzal az egyensúlyát megigazithatja általa.

A racionális és a lelkes énje együtt képes működni attól kezdve, összefüggeiben is fogja látni, érzékelni, azt ami a hétköznapjaiban, az életvitelében jól működik majd.

Rálátással tud majd érvelni, a racionális  emberek felé  is, akiknél megérinti minazokat, a hiányokat, hogy miért nem tudtak már a lelkesedni és szívességet tenni, hogy ne üresedjenek végleg ki.

Ha bármilyen magasságokat is értél el, minden körülmények között kontrolláljad a lelkes és a racionális oldaladdal  is, a következő lépéseidet, mielőtt mások felett döntesz. Emberismeret nélkül, megfelelő szintű tudás nélkül, az idén már nem megy. Szeretettel.  Műhely, a megelőzésért. Heringes Árpádné e.v. Julamami védjegy

 

Emberies jelnyelvnek neveztem  el, azt amilyen módon oktatom az emberek  tenyerében látható sorsukat leolvasni.

Igen ez egy új kommunikáció része lehet, akkor, ha olyan emberek beszélgetnek, akik már értik mit jelent, a sorsukat és a generációs feladataikat teljesítve élni.

Tartás és emberséges méltóság az amit éreznek, mert úgy születtünk le mindannyian, hogy az rendben volt, hát szükséges azon lennünk, hogy ne mozduljon ki végleg az ami a természetes egyensúlyunkhoz szükséges.

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.
Műhely, a megelőzésért. Heringes Árpádné e.v. Julamami védjegy Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, Online Oktatás, Sorsolvasás. Messenger Heringes Árpádné, Tájékoztatlak, a +36309003272, meg a +36707253808 és a régi számon. Szeretettel. Julamami