Két oldalunk van, sokfélék

és különböző tudással is

bírunk mi mindannyian.

Ha a múltba beleragadsz,

a jelen elmegy melletted,

  a jövőd meg észre se vesz.

Hol vagytok emberek,

talán a kisemberekről,

s az ő családjaikról,

a jóban, a szépben

 el is feledkeztetek,

de a régmúlt saját

kisember éned is

idegen már neked.

A tartást adóktól ti,

a tükröt kapni nem

szeretnétek, a saját

feladatotokról meg,

szinte ott, azonnal,

el is feledkeztetek.

S nem is gondoljátok,

mi lenne veletek, ha

újra visszakerülnétek,

a régiek, akik fejlődtek,

elfogadnának-e most is,

akivé lettetek benneteket.

Jó érzés volt az, amikor én

rájöttem, milyen nagyszerű a

megmaradt egyszerűségem.

Vagyunk ám mi  jó sokan,

hiszünk a lehetőségben,

ami nekünk is megadatik,

 Hazánk lett ez nekünk itt,

azért születtünk mi meg ide,

adhatnánk tovább a sarjainknak,

 ne semmiből kerekedjenek ők se.

Erősíthetné minden amit mi itt

találtunk fel, egyformán rezeg,

a Hazánkkal s velünk, a mienk.

Felfrissíthetné a tudásunkat is,

annyi a tehetséges, jó szaki itt.

Máshol is tanultál, tapasztaltál,

az ott velük is rezeg nagyon jól.

Itt meg az jó ami itt terem meg,

lehet helyettesíteni is, ha tudod,

hogy azt kitalálta fel, találta ki.

Akkor talán nem mennének el,

ők sem, ha segítőik lennének itt.

Mondjátok látjátok-e még

a többieket is, vagy csak,

 veletek egy, hozzátok

hasonlókat látjátok.

Nem nézel körbe se,

sem le nem, a földre sem,

nem látja meg a te szemed,

nem érzed, a nem odavalót se.

Összefüggésében látó vagyok s

oktatom, eredménye az, hogy

látják már, amit addig még nem.

Itt tapasztalok, ide jönnek el, a

 sok mindenféle tudású ember.

Különös oktatás, nevelés.

Mond te honnan,

hová jutottál el,

átlátod-e mindazt,

amit felvállaltál, s

amit elértél, vagy

csak rohantál,

siettél,

s majd,

a végén

számolnád

össze mi minden,

az amit te összeszedtél.

Hol van a generációs jeled,

s honnan- hova a feladatod.

Mi motivált először erre,

ugyan emlékszel-e miért

indultál neki,

a nagy útnak,

s hitted el azt,

hogy egyedül is

végig tudsz rajta

úgy menni, hogy

nem kontrollál

majd közben

téged senki.

Ugyan már

tudod-e,

hogy azt

elérted-e,

vagy csak

mégy és

mégy előre.

Van-e célod,

önmagadat

ismered-e,

az emberek

téged mond,

 most talán,

vagy máskor

tán, netán tán

érdekelnek-e.

Vagy csak a cél

a lényeg, s nem

tehetsz róla, ha

emberismereted

neked sincsen, miért

lenne, ha másoknak se.

A mások kultúráját, tán

ismered-e, hogyan tudnád,

tisztelni önmagadat ah, ha te,

nem tudsz tisztelni mást se.

Azt sem tudod, miből és

honnan és mire lehetne,

használnod a tehetséged,

ha nem tudod, hogy van-e.

Akkor mi motiválhat téged,

az, hogy befizesd a kötelezőt,

s menj bele a következőbe,

mert, lehetőség nélkül,

nincs vége se soha sem.

Lehetősége a tehetségére.

Ki mondja meg merre, hol

van az emberek reménye,

kinek mikor lehet elérnie,

azt amire született, hogy ő

is azt érezze, nem született

ide, teljesen fölöslegesre.

Hol vagytok elfogadottak,

intelligensek, neveseknek

ismertek, összefüggésében

is látók, segítsétek azokat,

akiknek otthon nincs olyan.

S ne nyúljatok emberekhez,

akkor, ha gyorstalpalósokként,

szedtétek itt-ott össze, s nem

születtetek ti azzal, nem az

amiben a tehetségetek van.

Felismeritek-e már, mettől,

meddig van az emberies,

vagy már mindent lehet,

nincs határ, túl ne menj.

Önmagadat kontrolláljad,

hogy el ne szálljál, mert azt

is elhiszed, természetesnek.

Ha másoknak lehet, akkor

neked is lehet, miért ne.

A divat a szerzés lett és

minden ahhoz van mérve,

egy sablonos, ami már nem is

létezik régen, bele oda minden.

Könyörgöm, de mi mind egyenként

születtünk le, egy, egyed, egyéniség,

mert ha nem így lenne, hát csapatban

landolnánk mi is, s rögtön tudnánk azt,

ki vezényli le, hogy erre, vagy csak arra

lehet és nincs más út, csak az lesz a helyes.

Megtervezzük a gyermekeinket, jó sorsra

érdemesnek érezzük őket, hiszen ott

abban van minden jövő, előrevivő,

amit mi nem,

ők már talán igen.

Rátesszük az életünket,

hiszünk, remélünk, tesszük

amit éppen lehet, s nevelik

mások a gyermekeinket.

Pedig mi szerettünk

volna nevelni őket,

de azért, hogy

élni tudjunk,

tőlük reggel

elköszönünk,

s bizalommal

vagyunk azok

iránt, akik ott

átveszik őket,

hogy ők nem

különböztetik

majd meg őket, nem.

S oda is figyelnek rá,

ne sanyargathassák

őket az üresedők.

Nem a ruhájuk,

sem a bőrük, se

a jólétben élésük

szerint bánnak-e majd

velük, s amiért mi közben

teszünk, egy kedvetlenül

sikerült reggelük által,

odalehet a mindenünk.

Egymásra odafigyelnek-e,

segítőik nekik vannak-e,

emberiesek-e, vagy

csak elvégezték és

mindent oda bele.

Mond te tudod-e

mit vársz tőlünk

el, az ő szüleiktől,

akik vigyázzuk, hisz

vártuk őket, jöttek, s

azt reméltük, igaz lehet

amit mondanak nekünk,

hogy nekik majd lesz is

jövőjük, nem úgy, s

olyan mint nekünk.

Prevenciós vagyok,

addig-addig pörgettek,

amíg, csak kívül vagyok,

mivel belül ti nem láttok,

hiába az, amit feltaláltam,

s adnám tovább a Hazámban.

Ti azt tanuljátok, ami igen régóta

itt van láthatóan, nem is változtok

vele, de a Világ most gyorsan pörög.

Ti is látjátok, kommunikálni tudtok-e,

ennek megfelelően haladtok-e, vagy

maradtok, pedig nem állandó semmi.

A saját utamat megtaláltam, rögös

ugyan, de visz a sorsomhoz, ezer

akadállyal, lenullázva, talpra állva,

újra meg újra, nekilátva, nem unalmas

azt mondhatom, bizony sokat imádkozom.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”

tréning, neked, neked, neked, akiket már érdekel

mi az ami a sorsáig viszi el, hogy megismerje vele,

a generációs feladatait, ne vigyék a terhet a sarjaik.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból oktatnám,

online, egy érdeklődő csoportoknak, a családoknak,

  megtanulhatnák, amit lehetne ezáltal tudniuk most.

A racionális és a lelkes énjük egyensúlya fontos.

Szeretettel. Julamami