Negyven éven túl  van  már az,  március 15.  éjjelén, érkezett valaki,

aki  hozta a rossz hírt, hogy a magzatnyi és a még kicsi fiúcska

apját motorosbaleset érte és ott az életét is elvesztette.

Éppen akkor álmodtam és azt,

hogy  egy zord hang

azt mondta,

úgy kell neked.

Arra ijedtem fel, azt hallottam,

hogy akinek a rossz hírt elmondták,

hangosan,  fájdalmában,  jajgat, zokog.

Jaj, árvák lettek mint ő, azt hajtogatta,

ah, már tőle hallottam a kíméletlen tényt.

Az árva gyermekek könnye, van egy ilyen

írásom,  ami belemegy a míves sok kilósba.

Ha megbántott bárki árvákat, ideje lenne,

rendeznie a lelkiismerete szerint, miatt.

Sokféle képpen lehet árva bárki, aki

olyan nem megértő közegben

nevelkedik, jó ha nem sérül.

Ha mindazzal ami az ő sorsa,

nem  szembesül, marad a fel

nem dolgozott fájdalma, azt a.

Lehet nem tud eljutni oda sem,

hogy önálló döntést hozzon, ha

 nem tudja miben tehetséges.

A generációs feladatainkat már

felismerve, tartást, méltóságot ad,

addig is, amíg törlesztjük mindazokat.

Amikor megtettük a  szépeket és jókat,

megalapozzuk a  következőknek, a  saját

sarjainknak, ez a nehézben lelkierőt is ad.

Akkor, ha túl jó minőségű életet él valaki  és azt,

nem ő teremtette meg, azáltal nincs meg benne az

 annak járó alázata se. Hiányzik a kitartása nem tudja átélni

mindazokat amiket az ő elődei a nehezet törlesztve megéltek.

Mindezeket tapasztalva  életszerű vagy sorsszerű  számomra sokak

sorsát leolvasva, fontosnak tapasztaltan tartom, hogy adjam tovább.

Ezt a számomra megadatott különleges és működőt, átadnám hát,

 tudásként úgy,  hogy eladnám,

olyan emberségesnek, aki

tudja  miért így írok és  azt miért

úgy fogalmazom, hogy az át is megy.

Amikor már szembesültem  mindazzal,

hogy a sorsokat csak leolvasom, pont

úgy, ahogy azt a tenyerekben látom.

A visszajelzések a körbeérésénél

szinte mindig megjönnek, ha ez

 az anyagi síkon megtörténne,

valószínűleg gazdag lennék.

Felszínre jöttek érthetően,

a saját sorsom megélésében,

bizony,  Hazaszerető lettem.

Az éjjel  furcsa fény – árnyék

játékra  ébredtem, sok

mindent éltem már át, a

 tapasztaló 26. évem alatt.

Mondogatom amikor,

valaki meggondolatlan,

más döntést erőltetne,

mint  ami a saját sorsa.

Megjöttem én

már onnan, ahova

most indulna el, hinnye.

Olyankor megkeresem  a

racionális okát a történéseknek, az

éjjel elromlott az okos nyomtató, mielőtt

kilehelte volna a lelkét, adta az erős jeleket.

Használtan kaptam, kitelt az ideje, kiszolgált.

A gépem is kérte az újra indítását, érintett lett.

Azzal terveztem, alkalmas lett volna nyomtatni,

a mívesre tervezett sok  kilós könyvemet.

Ember tervez Isten végez,

most leginkább a megoldást

keresem majd  ahhoz.

Szerencsésnek

érezheti magát mindenki,

aki már sok mindent

úgy élt át, élete során

hogy csak önmagára

számíthatott, ah.

Boldogulni

tanulni

mert,

ha  nem

kapja  meg

időben otthon

az impulzusokat,

más megoldásban biza

sokkal  nehezebben hat az.

Sokan még mindig ugyanazokat a

beidegződéseket követik, amit megszoktak.

Nem vették észre, hogy nekik szükséges változniuk,

hiába várják  a megfelelő élethelyzeteket, van az Isten.

A hivatásom  által gyakorolhattam az alázatot,  íme van.

Ők akik, tömegnek számítanak emberségesen, akik eddig

megtisztelve eljöttek, olvassák az írásaimat, hallgatják

a videóimat, általuk is lettem alázattal emberséges.

A következő szintet akkor éltem jó érzéssel

meg, amikor átéltem  a, megcsináltam

állapotot, a jelentését megértettem.

A sok nehézben magamhoz mérem.

Az ünnepi érzéseket megélem, az

egyszerű életemben nagyszerűen.

Az alázatomat gyakorolva hazaértem.

Webtenyeres önismeretre nevelés,  igényesen.

 

 

 

 

 

 

 

Lehet, hogy könnyebbnek

érzed, ha elhagyod a hazádat.

Ne add fel, végleg ne hagyd el,

visszavár téged is, a szülőfölded.

A sarjaid is érezhessék a talpukkal,

mit jelent, az anyaföldjük, a Haza.

Ismerve a generációs jeledet, a

 sorsodat is otthon éled meg.

Ezek lehet, hogy másoknak,

csak érzések, de nélkülük,

féllábon ugrálva élnénk.

Egy Haza ez csak egy,

tisztelettel legyünk,

becsüljük hát meg.

Ide teremtettük,

a szépet és jót.

Itt élnénk meg,

a jó minőségű

életünket.

Tisztelettel,

szeretetben,

jól éreznénk,

magunkat a

bőrünkben.

Mint, ahogy

jóérzésekkel,

a Hazánkért

tettünk.

Ide születtünk,

az első lépéseinkkel,

megérintve az anyaföldet.

Gyakoroltuk az egyensúlyunkat.

A belső tartásunk, jelezte felénk,

mit jelent az emberi méltóságunk.

Tartásosan éltünk, akkor is amikor,

üres volt a zsebünk, csak túléltünk.

Megtanultuk azt is, segíts magadon,

az Isten is megsegít bennünk.

Adtunk oda, ahol azon

múlt volna a megmaradás,

észleljük-e, vagy nem törődünk.

Azt gondoltuk, mások is így vannak

mindezekkel, s teszik majd a dolgukat,

ahogy azt tartásosan, elvárja az énjük.

Ki mikor, milyen hatás, által, felnőttünk.

A gondok már feladatoknak számítanak,

megoldjuk azt is naponta, ez az élet maga.

Kiteljesedni vágyunk a tehetségünkben,

hozzátenni azt a Hazánkhoz, lenyomatot

beleadva a közösbe, hátha ez is jó minta, ah.

Nekik, akik még most ébredeznek, hogy mit, is

 lenne fontos tenniük a sorsukért, s generációsan.

Amik által, otthon érezhetjük magunkat a Hazánkban,

s ha el is mennek, tán, tudják az anyaföld visszavárja őket.

 

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.

Szeretettel. Julamami

Kinek ünnep,

kinek meg bánat,

hol van most az,

amit sorsnak

hívnának.

Mikor már

csak a remény

tartotta benned,

hogy az nem lehet,

hogy hiábavaló volt

az eddigi életed.

Sokat tettél bele,

szívesen hiszen

a hivatásodat

gyakoroltad.

Odáig jutnak el,

hogy megbízzák vele a

nem itt élőt, megüzenik

költözz innen el,

hogy utcára ne

menj, hogy ne lásd

mi történik ott ahol

megszülettél és élsz.

Senki még elnézést

sem kért azóta sem.

S mire ebből kijöttél,

sokat tapasztalt lettél.

Munkát nem kapsz,

arra vannak jelöltek,

fizeted az adót, mit

 is tehetnél mást.

Kicsiben és

nagyban

ugyanaz a

 lenyomat van.

Rájössz közben,

döntöttek

Nem kérdeznek,

kiment a divatból náluk az,

észre sem veszik megalázóak.

Nem is abban tehetségesek ők,

csak teszik, mint a nagymenők.

Ó ha látnák kívülről önmagukat,

 azon hatalmasat kacagnának.

Hiszen ki kérte tőled, hogy

ne csak magadra gondolva élj,

lelkesen, szívesen, gondolkodva

oly sokakért tegyél, így járnak ők is.

Hiányzik a sok emberies onnan, vagy

ha mégis ott vannak lapos kúszásban.

Sanyaroghatsz is akár, eldöntötték,

te hónapokat is várhatsz, amíg

megoldásokat találhatsz.

Ők nem tudják

milyen ez, hiszen

értük szól minden,

ők nem várakoztak,

kiszolgálták magukat.

S vannak akik már,

nagyon felelőtlenül,

éretlenül, feladat nélkül,

mindent összehordanak.

Szóljon már valaki nekik,

emberekről beszélnek,

nem sakkjáték ám ez.

Nem kérdezték meg,

hahó, hát ez jó lesz -e

így nektek, csak lett.

Viseld, ha tetszik ha

 nem, ez van, nincs más.

Ez olyan mintha a felelősséget is

 viseljék mindazok akik nem dönthetnek,

még maguk felett sem, itt él ám a Nép is.

Most honnan adják a tanácsokat,

kik azok akik behordják ide,

azt ami nem magyaros,

nem illik ide bele.

Nyomják ezerrel,

a sokféle ember

oda be lett terelve.

Jó pénzért teszik-e,

nem magyarul hat nem is

működhetne a Hazánkban,

akkor meg mire a hamisság.

Akinek annyira fontos az,

fogja és oda elutazik érte,

rájön idegen tőle, magának

megtartja azt, csalódott lett.

Nem mondja el, nem ostoba.

Hiszen nem fontos, hogy

van-e emberismerete,

kontroll nélkül nyomja.

Csőlátásosan, gyorsan

előre, ne vegyék észre,

hogy változtatott, majd

szembesülnek vele ott,

hogy az sem értük szólt.

Legfeljebb az a  jó Isten az,

 akihez őszintén szólhatsz,

ah, a zsengék, idő előtt azt

tanulják, ne szólj szám és

nem fáj fejem, jó minta ez.

Tán ahogy éppen valakinek

kényelmesen esett, miért

fáradna azzal, hiszen pörög

a kerék, arra forog amerre

akarja, fel van hatalmazva.

Ma erre, holnap meg arra,

aki nem bírja, lemarad, aki

kidől ettől, le is épülhet, na

ugye, íme van szabad akarat.

Ugyan kit érdekel ha van

akit azzal a sorsából

kiszakít és az a végig

nem élhetett sors.

A sorstalanság

befejezés

nélkül

nem

marad.

Nincs

se eleje

se közepe,

gyorsan ott

az újabb vége.

Át van ám minden

alaposan rendezve,

tök kényelmes lehet,

végignézi a mindent

elbíró vasmarok,

jól is érzi magát,

nem kell elmennie,

oda ahol sorban állnak.

A kisemberekről, a Népről,

a vállalkozókról, teljesen

megfeledkeztek,

mintha nem is

lennének

családok.

Ah, talán

nem is

ők

lettek

volna

akik

végigvitték,

mert tervezték

és el is végezték.

Éltek a mának, de

látták a jövőképüket,

tudták a sarjaiknak is

teremtették mindezt.

Alapjuk legyen, a sors is

forgandó, de az a jó ha jó.

Szomorúak a szemek,

fátyolosak a tekintetek,

nehezék a vállakon, de

nincs mit hordozzon.

Pörgesd vissza a

kereket, ez a

Hazánk,

közös,

ki kell

szolgáljon

bennünket is.

Nem kuncsorgók

vagyunk, jár az agyunk,

ezért sokat dolgozunk.

Csak azt nem gondoltuk,

hogy nem férünk ide bele.

Hát miért nem az dönt, aki érti

 is, mivel nem ártana, ha dönt.

Hiszen beletettünk

sok jót és szépet, hogy

legyen miből visszajöjjön itt,

kinek mikor lesz arra szüksége.

Az élet élni szeretne, értelmet

keresve, tehetségéből élne, ha

már lehetne, hisz így született.

Sok okos, intelligens, szorgos,

nagy munkabírású, tettre kész.

Nem a kényelmes, se túl merész,

a mindenáron győzni akaró.

Ha egyszer meg és legyőzi

magát, az lenne igazán a jó.

Lenghetne szabadon a zászló,

örömmel készülnének az ünnepi

érzést felvéve és mindannyian akik

ünnepelni akarnak, dalolva, fütyörészve,

táncra perdülve együtt, ki hogy szeretné.

Nem zavarná az a többieket sem, hiszen,

egy Haza ez csak egy, mindannyiunké,

ha már ünnep, hát ünnepeljük meg.

Szeretettel. Julamami