Most már nagyon, igyekszem, megismerni a racionális énemet, oldalamat. Amióta felfogtam, miért, Webtenyeres, önismereti oktatás, az, amiért, kaptam, a tehetségemet, rájöttem, azért, mert, még nem ismerem jól, a racionális énem. Heringes Árpádné egyéni vállalkozó. Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, lett a hivatásommá. A jobb oldalam, érintett ebben, hiszen, motiváló, lelkes, szíves, gondolkodónak tudom magamat. A bal oldalam, az általam, a racionális énemnek gondolt és a hivatásom által, igazolt. Mivel nagy megértettséget, hogy változzak meg, még ez idáig nem tapasztaltam magamban. A motiváló énemben, a csak a pénzért, teremtés, fogalma, ismeretlen volt, számomra. Feltételeztem, hogy a Hazánk, ahova, teremtettem, a jót és a szépet, én magam is, megoldja. Azt, hogy vissza jusson oda, amikor az szükséges, hozzánk, mert, beleteremtettük a közös Hazánkba. A megmondó emberek, annyira erősen mondják, hogy nincs más, mint a saját magunkról való gondoskodás. Ami nem idegen számomra, viszont, akkor miért nem úgy mondják, hogy nincs kedvük ahhoz, hogy nekünk, úgy adják meg, a tiszteletet, mint akik, ide teremtettünk egész életünkben. Ha nem megy, a találmányom által, megtanulható ám, az önismeret, emberismeret, sorsunk és generációs feladataink. Mivel ezt adta a teremtő Isten számomra, a tehetségemhez összefüggésében látásként, hát ezt, igyekszem racionálisra fordítani. A díjam eddig, az új megmondásukig, 60 és 90 perc közötti időben, 15.000.- Ft volt. Mivel ezután is, eltartanám magamat, azáltal megtartanám a tartásomat. A szolgáltatásomra, 60 és 120 perc közötti időt szánjon, attól függően, hogy mennyi leolvasni való, van, a tenyereinek a fotóin. A díja: 28.000.-Ft. Köszönöm a megértést, mivel a racionális világban, kezdő tanuló vagyok, csupán, botcsinálta üzletasszony. Az üzleti érzékemen, nekem, magamnak, van fejleszteni valóm bőven. A két összeg között, legyen egy kis játékosság, leírom a 20.000.- Ft-ot alapnak, 28.000.- a díjamnak. A szolgáltatásom után, annak a napján, a döntése szerinti, minőségért, a jól megérdemelt összeget, tisztelettel, utalja át. Az akkor, általam elmondott számla számra. A további tájékoztatások, a +36302470589 kihangosított telefonomon. Hétköznaponként és szombatokon, 10.00 és 12.00 óra között. Megjegyzésként, az utalásnál kérem írja azt, Heringes Árpádné ev.
Magyarországról,
Pakson a HergálHázból.
Szeretettel. Julamami védjegy
Heringes Árpádné prevenciós egyéni vállalkozó a julamami védjegy. https://julamami.com Ne másold le, ne vigyél el belőne változtass rajta, nem adom hozzá az engedélyemet, 2024. évben sem. https://julamami.com