Ha, most, a mai napnak megfelelően, nem
vagy az emberies működésünknek tudatában,
miről beszélsz, a gyermekeinkkel, hinnye,
ne szenvedjen, a magasabb szintű sem.
Ha úgy nőttél, hogy várnod kellett, a
döntő idősebbre, hogy felfogja,
hol van, a sorsod másban,
mint ami neki, a sajátjában.
Akkor, már, van alázatod, hinnye.
Ki mondta, hogy szolgálnod szükséges,
nem végezheted azt, a saját szinteden, ah.
Tehát, magad szerint, magadnak, szükséges,
megoldanod, a saját idődben, legyen, napi sikered.
A feladatra való érettség, nem életkor függvénye,
van aki úgy öregszik, fel sem fogja, le van maradva.
Tanuld meg, hogy segíthesd, a családodat.
Ki mondja el hát, nekik azt, hogy
ebben a felgyorsított helyzetben,
másképp hat minden. Nem biztos,
hogy a szülők tudnak segíteni, ah.
Akkor legalább a közösségben, ahol
időzniük kötelező, ott kapják meg, a
megfelelő, életszerű, tájékoztatást, ah.
A gyakorlatban, már bizonyítottaktól,
a kontrollálható, hitelesektől, hinnye.
Győzz meg, legyőzni könnyű, nem
harcolnék, oktatnám, érvelnék.
Valaki felfogná az idők szavát,
hinnye, kiszolgáltatottá,
lehetnek a gyermekeitek, ah.
Ha a valóságot nem ismeritek.
Nincs mit magyarázkodnom,
a feltaláltammal, érvelnék,
tapasztald meg, mielőtt,
azt gondolod, ez is olyan
mint a többi, a valóságtól
alaposan, elrugaszkodott.
Se hozzáértő segítségem,
sem olyan, aki felfogja, ha
nem időben történik meg,
kezelhetetlenné válhat, ah.
Pedig, vagy már van, vagy
lehet gyermeketek, nektek is.
Jól gondold meg mit kívánsz, mert
ha megadatik, abban fogsz élni te is.
Felismerted-e, érzékeled-e, hogy
van, belső kontrollod, hinnye.
Tudod-e mikor jelez és miért
a lelkesedésed
benned.
Ha nincs
mindennap, a
szintednek megfelelő
sikerélményed, üresedsz,
vagy kihűlsz, még
mielőtt lehetne.
Bocsánat,
át kellene
menjen, ah.
Felismered-e,
amikor életszerűen adja,
a saját életritmusodat,
a szíved. A kettőt,
érezted-e már,
együtt hatni.
Felfogod-e, a
gondolkodó
agyadnak,
késztetését.
Vagy csak úgy,
mindent bele,
azért,
hogy
igazad
legyen, hinnye.
Vajon mennyi
igazságtalanságot
élhettél át, hogy
mindenáron,
az igazadat
akarod igazolni.
Keresztül minden
emberies határon,
végigviteted,
igazad kell
legyen.
Máskor,
máshol, más
sorsot, generációs
feladatot, hoztunk mind.
Ha nem figyelünk magunkra,
ugyan, hogyan figyelnének ránk.
Minden, a belső kontrollon múlik, ha
hiába van, nem észleled, akkor bizony,
érzéketlenül, viselkedsz, mindenkivel.
Amit tehetségként hoztunk, abban lenne,
fontos elérnünk, a felső szintünket, ahhoz,
hogy kiteljesedni is tudjunk, a sorsunkban.
Ha még nem tudod, nincs gond, tanuljad meg.
Ha abban nőnek a gyermekek, hogy nekik saját
maguk szerint, semmit sem lehet, beszorulnak.
A saját lelkesedésük hiányában, sanyarognak.
Valamivel pótolni igyekeznek, az egészséges szívük,
adná hozzá az életritmusukat. A sokféle külső hatást,
átgondolni, kontrollálni, igyekeznek. Ha azok hamisak,
hát akkor, mihez, képest, érzékelhetik, a valóságot, ha a
felnőtteknek se működik, az egészséges belső kontrolljuk.
Van-e hiteles, vagy csak esetleges, mondvacsinált, hinnye, ah,
az ami, az életminőségünket, a Hazánkban biztosítani tudja.
Bocsánatot fontos kérnem, hiszen, már megtanultam régen.
Nem fontos, hogy igazam legyen, láthatóak a jelek, próbálják,
egészséges lélekkel, túlélni, elviselni, az intelligensek, hinnye.
Három a magyar igazság, hát, elfér, még, egy, bocsánat, ah.
Tiszteletem.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Heringes Árpádné e.v.
Műhely, a megelőzésért. Online önismereti oktatásom és általa,
önmagad szerinti, sorsodhoz nevelődéssel. Julamami
védjegyesen.
Szeretettel.