Ki mit hozott, ki mit kapott, ki a másét tolja,
ki még nem is tudja, van-e neki is, saját sorsa.
Ugyan, honnan tudná, hogy az alapja
lenne, annak, amit
teljesítenie
szükséges
volna,
azt a.
Mire
alapozza,
ha váratlan
dolgok, történnek vele.
Mit csinál, ha nincs felkészülve
a gyors változásokra, mi szerint,
kinek hiszi el, mit lenne fontos tennie.
Fel tud-e készülni, a következőkre, ha
nem tudja, mit nem csinált meg az elődje.
Belefuthat, a nagy kapkodásban, a révbe
érés, helyett, a kontrollálatlan látszatosba.
Nem észlelve, átadja a következő generáció
azon szülöttjének, aki nem érett az átlátására.
Ah, mi adja a tartást, a méltósága megmaradhat-e,
ha csak, nézeget ki, az üresből, felkészületlenül érte.
Kinek lenne hát a dolga, elmondani, felkészíteni azokat,
akik még, a múltban rekedten, várakoznak, valamire, ah.
A ritmust, felvenni, tudja-e, ahhoz, hogy mindenki, mást
hozott életfeladatának, egymáshoz alkalmazkodni kellene.
Megvan-e minden családban, akitől kérdezhetnek a zsengék,
milyen minta van ott, tudja-e mihez, kihez képest, mit hozott.
Generációs feladatát ismeri-e, tartásos ember, hogy lesz belőle.
Ami látszik, az kevés ahhoz, hogy el lehessen dönteni, emberileg
mennyit bír, a tudása elbírja-e, a jó mintához szükséges felelősséget.
Vannak, akik nagyembernek születtek, érezhető, megvan bennük,
minden tudás, kifinomult rálátás, kihallás, átérzően, gondolkodás.
A hangszín a fontos, nem a hangerő az, ami átmegy, az zavaró lehet.
Tanulj, fejlődj, legyen meg, amit nem hoztál, teljesítsed magad felé.
Amit igényként közvetít a lelkes, szíves, gondolkodó éned neked.
A szintjükön lévő, fordítókat oktatnék, az ordítás, az bántó rezgés.
Két oldalunk van, emberségesnek születtünk mindannyian, ha az
egyik, feladatunkat teljesítettük, telített érzés van, bennünk.
Nem tévesztendő össze, a „megcsináltam” energiájával,
mint jó érzéssel, a „hazaértem”, végeredményével.
Legyen szép ez a nap, tiszteletel legyél hát,
hogy azt, az értőktől, meg is kapjad.